„Élő betűk szállnak fel a hamuból,
egymást követő nemzedékek, de nem
tudnak értelmes mondattá összeállni.

Egyidős vagyok a gyásszal, az erős felindulással,
a tehetetlen hajtépéssel, mellveréssel, (innen
héber nevem: quinah), a magunkból kifordulással”

(Halasi Zoltán: Hagyomány)

Minden holokauszt-tanúságtétel megrendítő, ahogy minden holokauszt-tanúságtétel értékes. Etikai dimenziójukból, dokumentáló értékükből adódóan többnyire ellenállnak az esztétikai alapú méricskélésnek és hasonlítgatásnak, ilyen szövegek kapcsán a szuperlatívuszok használata sem tűnik helyénvalónak. Jichak Katzenelson tizenöt részes poémája mégis arra késztet, hogy – ha nem is a legmegrázóbbnak vagy legtragikusabbnak, de – mindenképpen egyedülálló holokausztszövegnek tekintsük.

Halasi Zoltán, aki alapos előszóban fejti ki rendhagyó könyve keletkezésének fázisait és dilemmáit, megtanult jiddisül, hogy lefordítsa a lengyelországi zsidó költő, Jichak Katzenelson Ének a kiirtott zsidó népről című, 1943–44 fordulóján írt poémáját. Ennek hatására született meg a könyv második fele, az Út az üres éghez, mely a (főként) lengyelországi holokausztot körbejáró, különböző műfajokat, regisztereket és valóságszinteket mozgató, mégis tömör szövegkorpusz, valamint a kötetet záró, „függelék”-ként aposztrofált versciklus a középkorról. „A poéma maga az átriumos közép” – írja Halasi. „Azt járja körül az utószóból kinőtt próza tömbje, ehhez csatlakozik előcsarnokszerűen a versciklus.”

Az Ének a kiirtott zsidó népről elsősorban abban különbözik a legtöbb ismert holokauszt-tanúságtételtől, hogy nem a holokauszt után íródott, hanem az események alatt, a vészkorszak kellős közepén. Valamint abban, hogy szerzője nem holokauszt-túlélő; 1944-ben meggyilkolják Auschwitzban. Ennek tudatában még hangsúlyosabban érezzük Katzenelson poémájának leginkább húsbavágó vonását: megrendítő jelenidejűségét.

A narratív költemény elbeszélője pontosan tudatában van az embertelen náci gépezet működésének: a zsidótörvényektől kezdve a varsói gettó létrehozásán és felszámolásán át a haláltáborok gázkamráiig mindent megénekel. A hátborzongatóan tájékozott Katzenelson, aki poémáját úgy tudja megírni, hogy egyévnyi észak-franciaországi „haladékot” kap egy átmeneti táborban, csak azzal nincs tisztában, hogy a háború a rákövetkező évben véget ér, és hogy az Endlösung mégsem megy teljesen végbe. Nem mintha ez a tudás csökkentené bármely túlélő beszámolójának tragikumát, csupán hiányában érthetővé válnak a költő – adott helyzetéből kifolyólag egyáltalán nem túlzó – apokaliptikus víziói, melyek áthatják a művet. „Ó jaj, már nincs életben senki. Élt egyszer egy nép. Hol volt, hol nem. Már nincsen. Vége lett. / Nagyon szomorú mese ez. Az Ötkönyvben kezdődik és mostanáig tart. [...]”

Katzenelson szövege nem csak gyászének. A genocídium eseménysorának dokumentálása és a felette érzett nyilvánvaló megrendülésének rögzítése mellett a felejtés ellen küzd, minden tanút és lehetséges túlélőt emlékezésre szólít fel: „Ti újvilágiak és ti ott az Erecben, kiáltsátok világgá, hogy őket is megölték, akik még világra sem / jöttek, anyjukkal együtt az ölben fulladtak meg, emlékeztessetek rájuk is, ha lesztek még, zsidók!”

Tőle korábban elszakított feleségéhez, Hanához a következő mondatokat intézi a vers beszélője: „Hanele, hitvesem / boldogságom a bajban, hallgass rám! Mivel nem éljük túl e nagy tragédiát, / most megtermékenyítelek, a vád magvát örök időkre méhedbe ültetem. / Hordd ki, ahogy kihordtad fiamat. És terjeszd. Ismerje meg a bűnös nagyvilág. // Mert ennél szörnyűbb, mint ami velünk, nem történt soha, ennél iszonyúbb.”

A könyv második felét, vagyis az Út az üres éghez című próza- és dokumentumgyűjteményt Halasi Zoltán „Jichak Katzenelson és az elpusztított lengyelországi zsidók emlékének” ajánlja. Ez az ajánlás azonban nem csupán gesztus; Halasi valóban megidézi és megszólaltatja a költőt és más, elpusztított zsidó értelmiségieket. Katzenelson szereplőként jelenik meg egy elbeszélésben és a Mélypont című drámaszövegben, melynek alcíme Jegyzőkönyv tizenkét szólamra, és a cionista fiatalok, a halucok szervezetének üléséről szól, utalva Katzenelson poémájának 13., A halucokkal című részére, amelyből megtudjuk, hogy a költő részt vett a varsói gettólázadásban. Az Előidők fejezetben olvasható Szegénykonyha című elbeszélés a Katzenelson család hétköznapjaiba enged betekintést, amelyben az anyáé a fő szólam, aki a gyerekeiről beszél vendégének: „És Jichák megbabonázza ezeket a kis szarosokat a verseivel, mert persze folyton verset farag, sőt tavaly megírta az első színdarabját is. Megírta, az apja helyett. És nem ám görögverő hős, nem egy ezeréves történet szolgál okulásunkra, hanem az, ami itt zajlik, szinte a szemünk előtt, a Dreyfus-ügy.”

Katzenelson mellett a lengyelországi holokauszt olyan áldozatainak és szereplőinek is emléket állít Halasi, mint Irena Sendlerowa és Irena Schultz (akik több mint kétezer zsidó gyereket kimentettek a varsói gettóból), mint Zalmen Reisen vilnai irodalomtörténész, Mose Broderzon łódzi költő, Szymon Zajczyk művészettörténész, Rachel Auerbach újságíró, aki egyik fő alakja volt a gettóbeli szellemi ellenállásnak, valamint Gustawa Jarecka írónő és még sokan mások. A gyermekmentőnőktől fiktív naplórészletet olvashatunk tevékenységük leírásáról, Zalmen Reisennel és Mose Broderzonnal 1937-es keltezésű pódiumbeszélgetést a jiddis irodalomról, Szymon Zajczyktól képes tanulmányt a lengyelországi fazsinagógák állapotáról. Rachel Auerbach egy közgazdásszal készít(hetett volna) interjút a gettóbeli feketegazdaságról, Gustawa Jarecka pedig a Katlan című szöveg (mindentudó) elbeszélője, melyben a varsói gettóból indított deportálásokról és az ottani meghiúsult bujkálásokról, kínzásokról és gyilkosságokról tudósít.

A könyvnek kifejezetten fontos része a végén található, részletes jegyzetapparátus. A zsidó hagyományhoz vagy a gettózsargonhoz kötődő fogalmak magyarázata mellett itt találjuk az imént felsorolt személyek bemutatását is, tehát nemcsak többletinformációkkal egészíti ki a befogadást, de irányítja is azt, hiszen gyakran innen derül ki egyes szövegek szűkebb kontextusa vagy jelentősége. A precíz filológiai és történeti kutatás alapján, a legkülönbözőbb irodalmi és sajtóműfajokban írt, egykor létező személyeknek tulajdonított fiktív szövegek új, jóllehet nem veszélytelen módszerét kínálják a holokauszt utóemlékezetének. Alapossága, informativitása és sokszínűsége folytán – hiszen mind az áldozatok, mint a tettesek nézőpontja megjelenik a kötet különböző pontjain, ráadásul három eltérő történelmi időben: a második világháború idején, a mában és a középkorban – akár a közoktatásban is szerepet kaphatna a kötet.

Ahogy az elbeszélésbeli tizenkét éves Katzenelson drámát ír a Dreyfus-ügyről, úgy nyúl vissza Halasi Da capo – középkor című versfüzérében az antiszemitizmus régmúltbeli történetéhez. Elhívatás című költeményét a kötet három részét összefogó ars poeticaként is olvashatjuk. A versbeli beszélő tíz versszakban sorra veszi (a XI.-től a XVIII. századig), az Úr parancsára milyen szörnyűséges eseményeket kellett végignéznie, hogy megénekelhesse őket, mialatt örvendezésre méltó dolgok is történtek a világban. „Mécsest adott elém az Úr,” – kezdi a versbeszélő – „nem azért, hogy lássam: az okos Oxfordban már elindult / a tanítás, hanem hogy méltó helyre menjek, Mainzba, és Róla énekeljek, a csőcselék elől a felhőkbe veszőről. [...] // Lámpással küldött a sötétbe, nem azért, hogy lássam, már épül [...] / az első ispotály széles Szerbiában, hanem hogy Yorkban tanúja legyek, mit ordít a tömeg, hogyan zuhognak rájuk a kövek, miközben láng nyaldossa az Öregtornyot, benne / az Őt magasztalókkal.”

Halasi Zoltán sokéves fordítói, kutatói, írói és költői munkájában tehát, mely ebben a sokszínű kötetben öltött testet, pontosan ezt a kitartó és önfeláldozó elhivatottságot érezhetjük. Szinte mellékesnek tűnik megjegyezni, Halasi milyen bravúros stílusérzékkel írja (vagyis íratja áldozatul esett elbeszélőivel) az útikalauztól a színműig terjedő igen széles műfaji skálán mozgó szövegeit, melyeknek olvasása közben egy pillanatra sem zökkenünk ki. Valamint, hogy – szerényen függelékként csatolt – versciklusa milyen jelentős költői teljesítmény.