Tüskéshátú kollégák
 

Kertünk hátsó részében,
a garázs mögött áll egy
rozoga kis épület. A cseréptető
csupa repedés, a bejárati ajtó
elkorhadt. Az előző
tulajdonos csirkeólnak,
mi lomtárnak használjuk.
Egyszer a szokásos délutáni
fűnyírás szünetében
mocorgást észleltem az ólban.
Azt hittem, patkány,
óvatosan közelítettem
a bejárathoz, ám a legendás rém helyett
egy sün kotorászott a kacatok között.
Rövidesen egy egész süncsalád
költözött a kertünkbe.
Négyen vannak, a veteményest
megdézsmáló csigákra
és bogarakra vadásznak.
Tüskés bundájuk igazi bunker,
olyanok tőle, mint a szúrós tankok.
Tacskónk fölényesen
rájuk rontott, utána egész este
nyalogatta a sebeit a mancsán.
Amikor napnyugtakor
előcammognak az ólból,
hagyják, hadd sündörögjünk
körülöttük. Egyedül a fűnyíróval
bizalmatlanok, a kövek mögött
vagy a citromfűbokorban lapulva
várják az ítéletidő végét:
hogy egyenletesre nyírjam a pázsitot,
és gyökerestől kitépkedjem
a gazt a falak tövéből.
Pár napja a kölykeim
kipakolták a lomot az ólból,
saját bunkerré avatták.
A sünök pedig leléptek.
Könnyű nekik,
hátukon a házuk.