(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

November eleje óta sorrendben a következő könyveket olvastam el: Terézia Mora: Nicht sterben, John Williams: Augustus (magyarul); Elena Ferrante: Az új név története; uő, Aki megszökik és aki marad; Terézia Mora: Der geheime Text; Márton László: A mi kis köztársaságunk; Jean-Noël Marque: Léon Daudet; Léon Daudet: Un amour de Rabelais; Jean-Paul Clébert: Les Daudet; Jules Verne: Le pilot du Danube. Maradandó élmény Mora két kis esszékönyve volt, és Ferrante regényfolyamának két folytatása. Daudet-től és Daudet-ről egy készülő saját munkám miatt olvastam. Verne regénye jó kikapcsolódás volt: ezúttal is térképen utazva, hiányos információkkal ügyeskedve mulatságos tükröt mutat a mi közép-európai világunkról.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Bajban vagyok a magyarokkal, mert minden késéssel jut el hozzám. Igazából az előző, 2018-as évről tudnék nyilatkozni. Már amennyire. Mert az ilyen kérdésre csak az tudna hiteles választ adni, aki MINDENT elolvasott, ami meg persze lehetetlen. Abból a kevésből, amit nem én szerkesztettem, és amit ismerek, Schein Gábor Megleszünk ittje és Tóth Krisztina Fehér farkasa tetszett leginkább. Mindkettő a visszafogottságával, miközben mindenki tekeri följebb a hangerőt. De még vagy tizenöt tavalyi könyv van az olvasási listámon, amiket majd akkor tudok beszerezni, ha Magyarországon leszek.

És persze még nagyobb bajban vagyok az úgynevezett világirodalommal. Az idei termésből mindössze két könyvet olvastam, Houellebecq Sérotonine-ját (erről jót vagy semmit) és Terézia Mora Auf dem Seil című új könyvét, de azt még csak részben, mert egészen friss. Az előzmények – a Darius Kopp-trilógia két előző kötete – ismeretében mégis meg merem kockáztatni, hogy remek könyv, és a véleményem valószínűleg akkor sem lesz más, amikor a végére érek. Mora, amellett, hogy brilliánsan ír, képes empátiával és mégis távolságtartóan megmutatni, mozgatni egy figurát, aki merőben különbözik nem csupán tőle, hanem mindannyiunktól, akik olvasunk. Az olyan emberek, mint ez az IT-mufurc – és mint a legtöbb ember –, többnyire pusztán parodisztikus vagy egyenesen lenéző megjelenítésre számíthatnak (amiből eléggé elegem van). Mora igazi író, amilyen kevés van.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

A folyóirat nagyon erős évfolyamot zárt, majdnem minden számban volt valami emlékezetes számomra. Szemes Botond írása a márciusi, György Péteré a decemberi számban Kertész prózájáról, és hozzá még az előbbi kritikája Clara Royer Kertész-könyvéről novemberben épp jókor jön nekem, mikor a Sorstalanság világsikerének okai foglalkoztatnak. A korábbiak ismeretében érthető, hogy tetszett a Terézia Morának szentelt blokk a májusi számban. A nyári szám Bauhaus-blokkja a Forbát-memoárral, Forgács Éva és Seregi Tamás tanulmányával egy jó hagyományt folytat méltó módon. Ugyanitt emlékezetes és fontos megint csak György Péter írása Csoóri naplójegyzeteiről, amire aztán rímel Sándor Iván visszaemlékezése a „Nappali hold” botrányáról októberben. Ha már itt tartunk: Iván megírja, hogy kicsavartam a kezéből a Hitelnek szánt válaszcikket. Főként azért tettem, mert a Hitel „érték”-választásáról jó ideje lesújtó véleményem volt. Már a botrányt megelőző nyáron Szigligeten agitáltam Esterházy Pétert, hogy ne legitimálja jelenlétével azt a lapot. Nem hallgatott rám, valamiféle nemzeti egység illúzióját ápolta, amit aztán Csoóri írása eloszlatott. De vissza a tárgyra: a legerősebb versek Peer Krisztián tollából származnak (szeptember), akinek a csodálatos feltámadása ezek szerint szerencsére folytatódik. Tverdota György pedig ugyanott József Attila társadalomfilozófiai költészetét támasztja föl haló poraiból A város peremén elemzésével.

Mindezt veri azonban Radics Viktória és Marno János levélbeszélgetése Tandori Dezsőről az áprilisi számban. Ahogy egymás születő gondolatai fölött bábáskodnak, igazi platóni maieutika. Az a fajta jó beszélgetés, ami valamennyiünk életéből fájdalmasan hiányzik.

(4) Milyen kulturális változásoknak örülnél a 2020-as évben?

Úgy látom, a Jelenkornak sikerült egy újabb nemzedékváltás. Az évfolyam tele van 1990 után születettek írásaival. A kulturális változás az ő kezükben van.
 

(Fotó: Szőcs Petra)