2017 első felében Ijjas Tamás kezdeményezése nyomán indult el a Független Mentorhálózat. A csatlakozó írók, költők és kritikusok vállalták, hogy egy éven keresztül ellenszolgáltatás nélkül szakmai tudásukkal támogatják az általuk kiválasztott fiatalokat. Elmúlt egy év, és – bár eddig is voltak nyomai a közös munkának publikációk vagy akár kötetmegjelenés formájában – eljött az ideje az eddig szerzett tapasztalatok és történtek összegzésének. Ennek alkalmából Szegeddel és Budapesttel egy időben február 15-én Pécsett is irodalmi estet tartottak a Bazár sörözőben, melyen a Független Mentorhálózat városhoz kötődő tagjai szerepeltek.

Az est alapvető feladata a hálózat identifikálása volt. Emiatt a felolvasást közrefogó felvezetés és a kerekasztal-beszélgetés sokkal hangsúlyosabbnak tűnt, mint a mentoráltak szövegei. Havasréti József már bevezetőjében is utalt a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Non-profit Kft. (KMTG) létrejöttének hírét követő tiltakozásra. Az egyik pillanatról a másikra megjelenő, írószervezetekkel nem egyeztető és aránytalanul nagy támogatásból gazdálkodó KMTG ellen, valamint az irodalmi lapok és társaságok működését megnehezítő folyamatos elvonások miatt a szakma szinte egésze felszólalt: fiatal írók közleményben reagáltak, a FISZ, a JAK és a Szépírók Társasága pedig közös tiltakozó levelet írt; az újabb, 400 milliós támogatás nyilvánosságra kerülése után Pion István petíciót indított, majd 2017 januárjában a KMTG Alkotmány utcai székháza előtt többedmagával tartott demonstrációt. Ebben a miliőben, a KMTG „központosított és államilag helyzetbe hozott működése ellen” alakult meg a Független Mentorhálózat, melynek népszerűségét jól mutatja a mentorok és mentoráltak magas száma. Havasréti hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés nem azoké, akik „későn kaptak észbe”; nem a „kimaradtak” retroaktív gesztusa, hiszen már évtizedek óta működtek elismert tehetséggondozó műhelyek, a mentorok többsége szintén vállalt már hasonló feladatot.

A felolvasás két blokkban zajlott. Elsőként Mohácsi Balázs mutatta be mentoráltjait, arról beszélt, miért választotta őket. Izgalmasnak találta Bordás Máté történeti szürrealizmusra emlékeztető versnyelvét, míg Maier Péter szövegeiben a külvárosi versvilág fogta meg. Közös munkájuk során Bordás németből kezdett fordítani – ezek egyébként a Versumon is elérhetők; Maier pedig ráérzett egy sajátos hangra, melynek további formálásában van segítségére mentora. Mohácsi ezután a Pécstől távol élő Lapis József Drenyovszki Andreáról szóló, aprólékos szövegelemzését olvasta fel, amiből Drenyovszki – ahogy mosolyogva fogalmazott később – „rengeteget tudott meg magáról”. A mentorált izgalmas versei a délszláv háborús környezetben sínylődő civilek életének pszichológiai vetületeire összpontosítottak. Ezután Szolláth Dávid mutatta be a kéttucatnyi érdeklődőnek Harag Anitát, aki magyar és indológia szakon tanult és a Platán írócsoport tagja. Szövegeinek „előértelmezése” viszont elmaradt: ahogy Szolláth mondta, a pálya elején álló írók, költők első időszakban születő szövegeiről nyilvánosan szólni felesleges. Legyen annyi elég, hogy Drenyovszki szövegei megtalálhatók a Jelenkor februári számában, Haragról pedig vallanak korábbi jelenkoros publikációi, és Tóth Krisztina is elismerően nyilatkozott róla a Literának, ahol szintén olvasható szövege. A következő körben Szolláth másik tanítványa, Melhardt Gergő, valamint Kiss Tibor Noé mentoráltjai, Puskás Panni és Szili Hanna ültek ki a pódiumra. Melhardt a budapesti Eötvös Collegium tagja; a többiekkel ellentétben esszét és kritikát ír, főleg Krasznahorkaival, Mészöllyel és Téreyvel foglalkozik. Puskás a Revizor szerkesztője, szövegei sokrétűek, beszélői hol pikírt humorral, hol az értelmiségi reflektált érzékenységével, plasztikus megfigyelésekkel tekintenek a hétköznapi történésekre; Szili felolvasott írásai viszont másfajta érzékenységről, aprólékos pontosságról és fokozott figyelemről tanúskodtak.

Kisebb szünet után kerekasztal-beszélgetés kezdődött Mohácsi Balázs moderálásával, melynek résztvevői Puskás Panni, Havasréti József és Bakos Gyöngyi voltak. Elsőként arról volt szó, ki miért lépett be a Mentorhálózatba. A két mentorált egymáshoz hasonlóan a visszajelzés fontosságát emelte ki: ha különböző folyóiratok el is fogadták szövegeiket, legtöbbször nem kaptak semmiféle gyakorlati segítséget, így a FMH megjelenése lehetőséget biztosított nekik, hogy szakmai kérdéseikkel fordulhassanak valakihez. Havasréti a csatlakozás politikai aspektusairól is beszélt: „Ez olyan, mint egy tüntetés, csak azokkal ellentétben – ahonnan általában az emberek legtöbbször úgy mennek haza, hogy nem értek el semmit – itt legalább a kitűzött célok jórészt teljesültek, és erre büszkének kell lenni”. A második kérdéskör a mentor–mentorált viszonyt érintette. Kiderült, bár eltelt egy év, ezt egyikük sem tekinti együttműködésük végének, mindegyikőjük tovább szeretné folytatni a már megkezdett munkát. A téma körül kialakult, izgalmasan induló kisebb vita arról szólt, hogy a két fél közti kapcsolatnak mennyire kell hierarchikusnak lennie, a beszélgetés viszont idővel parttalanná vált, ugyanúgy, ahogy az egyébként fontos kérdés – miért volt kevés női mentor? – megvitatása végül már messze kanyarodott a Mentorhálózat témájától. A legfontosabb kérdés talán a Független Mentorhálózat szabályozása volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy bár (egyelőre) nem érdemes egy ilyen, az „áldott termékenység állapotában” lévő csoportosulást vagy kapcsolatrendszert szigorú keretek közé szorítani – hiszen épp ez teszi azzá, ami –, abban mindenki egyetértett, hogy a későbbiekben érdemes lehet bizonyos szabályokat lefektetni. Felmerült továbbá annak az igénye, hogy a hálózatban létrejött írásokat online egybe lehetne gyűjteni – a puszta lajstromozáson túl akár antológiaszerűen.

A Független Mentorhálózat tagjainak közösségtudata azonban enélkül is megvan. Azt est végén egy csörgő telefon, majd Nemes Z. Márió kihangosított budapesti tudósítása után csak az elköszönés maradt: Jó estét, Budapest, jó estét, Szeged!

(Fotók: Simor Kamilla)