Keresztesi József Janus Pannonius utolsó napjainak történetét feldolgozó, a PTE 650. évfordulójának alkalmából írt drámája a Medvevár. Ősbemutatóját a Pécsi Püspöki Palota kertjében tartották 2017. augusztus 31-én a Janus Egyetemi Színház társulatának előadásában, Kocsis Gergely rendezésében. Azóta a JESZ repertoárjának részeként látható.

„Vedd már észre, kicsi nővér, hogy valóban szerepet cseréltünk! Ez a te Janus Pannoniusod igazából engem választott helyetted. A kópé tolvajistent.” – vágja Mercurius a Múzsa (a művészetek és tudományok istennője, 9 in 1) fejéhez, ezzel leírva az alapkonfliktust: a korszakos költő bár egész életében Itália után vágyakozik és költőként akar örökérvényű életművet alkotni, de a politikai hatalomról, a pozícióról sem tud lemondani. Nagybátyjával, Vitéz Jánossal főszervezője a 1471-es Mátyás elleni főúri összeesküvésnek („A Jagellók jogos jussa! Jöjöjő!”). Keresztesi kiváló drámája a lázadás után játszódik, mikor a bukott Janus Medvevárra menekül, semmi dicsőséges máz nincs már rajta, csak hatalmas önérzete tart ki, státuszait elvesztette. A végjátékba csöppenünk. „A végjáték a játszma utolsó szakasza. Ekkorra rendszerint kevés bábu marad a táblán. Előtérbe kerül a lépéskényszer, fokozottabbá válik a gyalogok jelentősége, és igen: agresszívebb lesz a király szerepe” – vázolja fel a drámai alaphelyzetet Mercurius.

A végjáték helyszíne – akárcsak Janus helyzete – koránt sem fényes és fényűző. Tábori körülmények között húzza meg magát a menekülő csapat, a díszletek lepattant balatoni kempinget idéznek kockás terítővel, kempingszékkel, függőággyal, gázpalackon kotyogós kávéfőzővel, táskarádióval. A költő egy kék-sárga ponyvás, Pécs színeiben „pompázó” lakókocsiban húzza meg magát. A színpadkép nagyszerűen érzékelteti a menekülő csapat jövőjének bizonytalanságát, a szükséghelyzetet és a köztes állapotot: Medvevár se nem Buda, se nem Itália, de ebből a pontból látszólag még van út mindkét irányba. A tábort kettészeli egy keskeny, ledcsíkkal szegett kifutó, ezen a sávon közlekednek az istenek és avatkoznak be a halandók sorsába. Phoebus, a napisten (Tóth András Ernő) egyszerre fennkölt és harsány, hatalmas isten és közönséges műmájer, aki napszemüvegben, arany gallérban és kopott mellényben, pocakosan kempingbiciklin teker a szférák között. Mercurius (Kuti Gergely) macsó, számító, a sakkfigurák legfőbb mozgatója. A Múzsa (László Virág) kemény, céltudatos, modern nő, aki mégis alárendelte magát szerelmének és pártfogoltjának, Janus Pannoniusnak (Czéh Dániel). Sajnos a László Virág és az egyszerű szolgálólányt nagyon szórakoztatóan alakító Vlasits Barbara közötti dinamika sokkal jobban működik, mint a Múzsa és Janus közötti kémia, ezzel pedig a dráma egyik fontos mozgatórugója válik súlytalanná. Ezt ellensúlyozza Ágoston Gáspár kiváló alakítása Mátyás király szerepében, mellyel főszereplővé lép elő. Mátyás itt nem egy egydimenziós népmesei hős, Keresztesi remekül építi fel a király végtelenül manipulatív és önhitt karakterét az őt övező legendás történetekből és fordítja is egyben ki azokat. „[H]a egy uralkodót „igazságosnak” neveznek, arra érdemes odafigyelni. És vigyázni vele. Amiképp a »hős« nevet az a király érdemli ki, aki jól forgatja a kardot, úgy az »igazságosat« az, aki az igazsággal bánik ügyesen.” A dráma olvasható egy újabb Mátyás-meseként is, melyben az álruhás király igazságot szolgáltat és sokadszorra is rendet teremt a világban. Az új renddel azonban nem mindenki elégedett: a rendteremtésnek passzív elszenvedője, és nem aktív aktora Janus, aki a végjátékban már nem kerül igazi döntési helyzetbe. Janust a Corvinák őrzőjeként központi könyvtárossá degradálná Mátyás, a deus ex machina csak szellemi örökségét tudja már megmenteni. Az előadás egyik csúcspontja a dölyfös és sértődött Janus és az übercool Mátyás szellemi párbaja, a másik pedig az a mágikus és pszichedelikus jelenet, mikor Mercurius a Múzsát Hunyadi Mátyás fejébe kalauzolja, reflektorral világítva meg gondolatait.

A budapesti Katona József Színház Jászai-díjas színésze, a Színművészetin is tanító és rendező Kocsis Gergely először dolgozott a JESZ-szel. A PTE 650. évfordulójára készült előadáson érződik, hogy biztos kézzel nyúlt a Keresztesi-szöveghez és a társulathoz, friss és aktuális előadás született mindenféle felesleges ünnepélyes hagymáz nélkül. A gyönyörű szimbólumrendszerrel felépített, a különböző nyelvi regiszterekkel is nagyszerűen operáló, a mitológiai elemeket a kiszólásokkal és aktualizálással egyensúlyban tartó Medvevárban Callisto és Arcas, a Nagymedve és a Kismedve mitológiai történetétől indulunk, a csillagoktól pedig csillagokig érkezik el a keserédes dráma. Janust elbocsátja szolgálatából a Múzsa, aki Mátyás mellé szegődik Buda felvirágoztatásáért. Janus földi élete véget ér, dicsősége a csillagok között ragyoghat. „A végjáték a játszma utolsó szakasza. Előtérbe kerül a lépéskényszer, fokozottabbá válik a gyalogok jelentősége, és agresszívebb lesz a király szerepe. Ha pedig valamelyik gyalogot sikerül királynőre váltani, a játszma gyakorlatilag véget is ér. Nem marad más hátra, mint a sportszerű gratuláció és az elegáns kézfogás.”

(Fotók: Tóth László)