1.

Pusztán a hetvenes évek és a jelenkor távolságából nézve (se túl közel, se túl messze), a két korszak közötti fesztáv erőteréből adódóan is izgalmas a MUMOK nagyléptékű kiállítása. Egyrészt tekinthetünk rá úgy, mint a mai feminista, identitáspolitikai motívumokkal átszőtt, testpolitikus, női aktivista művészet sajátos archeológiájára: miként formálódtak ki hajdan a mai kérdésfeltevések. De úgy is tekinthetünk rá, mint egy letűnt korszak dokumentációjára: kötelező jelleggel ismétlődő eszközök, technikák, jelképek, pózok nagyszabású katalógusára. Ami valamikor felforgatónak és botrányosnak számított, mostanra, szekvenciákba rendezve esetleg csak banálisnak hat. De azok számára, akik valamiért nem óhajtanak szembesülni a férfiuralom radikális bírálatával, a kiállítás pars pro toto a hatvanas-hetvenes évek neoavantgárd tendenciáinak nagyszabású összegzéseként is befogadható. Konceptuális fotómunkák, akciók, testművészet, mixed media art, installációk. Sztárok: Valie Export, Orlan, Cindy Sherman, Judy Chicago, Lynda Bengalis. Regionális különbségek felmérésére a kiállítás nem nyújtott alkalmat. A zömmel amerikai és nyugat-európai mezőnyben kakukktojásként egyetlen magyar művész, Ladik Katalin szerepel. Minthogy egy osztrák nagyvállalat saját gyűjteményének bemutatásáról van szó, az is feltételezhető, hogy nem állt rendelkezésre több, a kommunizmus által uralt térségből származó anyag; szoros kivételként Ladik mellett a horvát Sanja Iveković, valamint a kubai Ana Mendieta munkáit említhetjük.

Judy Chicago: Red Flag (1971)

2.

A kurátorok úgy döntöttek, térben elszakítják-elemelik a műveket a korszakra jellemző politikai és kulturális közegtől, a hetvenes évek mozgásai a falakon elhelyezett – Daniela Hahn által szerkesztett – időtáblákon, valamint a látogatót fogadó olvasósarokban kitett katalógusok alapján követhetők nyomon. Nőmozgalmak, aktivisták, nőpolitikusok, feminista irodalom, feminista kritika, radikális oktatási programok, tiltakozások, botrányok. A tradicionális nemi szerepek felforgatása. A hetvenes évek természetesen a hatvanas évek életmód-forradalmával, legkülönfélébb emancipációs és ellen-kulturális törekvéseivel, valamint – mint utólag élvezettel mutatnak rá erre sokan – az ezekből történő kiábrándulással kezdődtek.

Néhány mozzanat az idővonalról, kisebb ugrásokkal. 1968: az osztrák Valie Export bemutatja híres akcióját, az Aus der Mappe der Hundigkeitot: a bécsi belvárosban pórázon sétáltatja a kutyaként funkcionáló Peter Weibelt. 1969: Kanada engedélyezi az abortuszt, ha az anya élete veszélybe kerül. 1970: Judy Chicago: Feminist Art Program, kizárólag nőknek (Fresno, Kalifornia Állami Egyetem). 1971: Svájc a nyugati demokráciák közül utolsóként jóváhagyja a női választójogot. 1972: Feminist Studies program indul a Columbia Egyetemen. 1975: International Women’s Year. Megjelenik Judy Chicago önéletírása: Through the Flower: My Struggle as a Woman Artist. Ausztriában a Jelenkori osztrák nőművészet kiállítás bojkottja, mert a zsűri kizárólag férfiakból áll. 1976: Nyugat-Berlinben megjelenik a Die schwarze Botin anarchista nőmozgalmi magazin, a bécsi szerkesztőség vezetője Elfriede Jelinek. 1978: megjelenik Virginia Woolf A Room of One’s Own (magyarul: Saját szoba, 1986) című, a feminista irodalom egyik alapművének számító esszéjének első német fordítása. Elvtársnők: a nőkérdés új megközelítése címmel feminista konferenciát szervez az egyetemisták kulturális szövetsége Belgrádban, az idővonal szerint elsőként a kommunista táborban. 1980: Valie Export és Maria Lassing az első nők, akik önálló kiállítással szerepelnek a Velencei Biennálén, az osztrák pavilonban.

3.

Részletekbe menő ismertetés helyett az összbenyomást, a főbb tendenciákat szeretném megragadni, ahogy most szembesültem egy nagyjából negyven éves paradigmával. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kiállítás „üzenete” nem aktuális, itt van például rögtön Magyarország, hogy ne menjünk messzire, mind a nők és más alávetettek/kiközösítettek helyzetét, mind ennek társadalmi megítélését, mind a feminizmussal kapcsolatos, olykor elég stupid közéleti vitákat tekintve.

Talán gunyorosnak hat az alábbi áttekintés, de attól tartok, az ironikus idézőjeleket nem én helyeztem el ebben az esetben, hanem az idő. A felsorolás ugyanakkor felrajzolja azt a diszkurzív mezőt, melyen a feminista avantgárd képviselői elképzelték és megvalósították egyrészt a férfiuralom, másrészt a férfiak által uralt art world kritikáját, megalkotva azokat a koncepciókat, ábrázolási technikákat, akciórepertoárokat, melyek nyomán dolgozott, vagy melyekre reflektálva máig dolgozik a mozgalom. Az őskiáltás az elnyomás, izoláció, elnémítás hármasságában élő nők torkából szakadt fel, így a legfontosabb motívumsor ennek a hármasságnak a kritikája. Beragasztott vagy üvöltésre nyitott szájak; Renate Eisenegger: Isolamento (1972). Megkötözött testek; hálóban vergődés; Anneke Berger: nets (1980). Zsinór, rács, kötél, lánc, bilincs, ragtapasz; Birgit Jürgenssen: Hausfrau (1973). Ez egyúttal – megváltoztatva a megváltoztatandókat – a bécsi akcionisták, illetve nálunk Hajas Tibor eszközrepertoárja. A női és férfi testek – formálisan – mintha csak shifterek volnának, melyek a kívánt irányba módosítják az alávetettség/uralomgyakorlás szimbolikáját használó alkotók üzeneteit.

A férfiak által megalkotott nőkép és az ehhez kapcsolódó szexuális konvenciók felforgatása. A férfihatalmat megtestesítő fallosz ironikus, parodisztikus, torzító permutációja; Renate Bertlmann: Reliquary of the Holy Erectus (1978). Abjekció: hüvelyből kiemelt tamponból menstruációs vér csöpög; Judy Chicago: Red Flag (1971). A nőknek tulajdonított funkciók: a reprodukció, az élvezeti tárgyként történő működés, illetve a házimunka szubverzív erejű tematizálása. Széttett lábak, dacos nézések: a férfitekintet visszautasítása; Valie Export: Genitalpanik (1969). Felsőruházatra húzott alsónemű, műfallosszal kiegészített női test; másrészt vasalás, mosás, takarítás, főzés; Martha Rosler: Semiotics of The Kitchen (1975). A kiállítás katalógusában öt vagy hat vasalást ábrázoló képet számoltam meg; Karin Mack: Bügeltraum (1975). Szülés mosógép előtt; Valie Export: Geburtenmadonna (1976). A közszemlére állítás elutasítása: eltakart arcok, eltakart testek, deformált arcok, protézisek. Blaszfémia: női Jézusok, nők mint Jézus. Mary Beth Edelson: Some Living American Woman Artists (1972).

Az akkor arculcsapásként ható gesztusok mellett feltűnik a női lét mindennapjainak szinte filozófiává emelt banalitása is: Cindy Sherman.

Itt-ott felüdülés: némi camp.

4.

Nem tudom, hogy okvetlenül szükséges-e visszahelyezni magunkat abba a kulturális és politikai kontrasztba, mely a feminista avantgárdot kitermelő nyugati világ és a kelet-európai viszonyok között feszült akkoriban. Lengyel feminista avantgárd létezett, nekünk ott volt Ladik Katalin, Jugoszláviában. A nőművészeti színtér a jelenkori Magyarországon erőteljes és produktív; a hetvenes évekre visszatekintve azonban szembesülnünk kell a hiánnyal. Talán azt a lemaradást dolgozzuk le, illetve fel napjainkban is, amely politikai, regionális és társadalomtörténeti okokból a nők helyzetét tekintve a szocialista Magyarországon halmozódott fel. (Képviseletnek ott a Nőtanács meg a Nők Lapja. A nők összes problémája megoldódik a szocializmusban. Plusz a magyar paternalizmus örök hagyománya. Az idővonalhoz visszatérve: a kommunista korszakban csak a parlamenti választáshoz, illetve az abortuszhoz való jogot tekintve sikerült megelőzni egyes nyugati országokat.) A kiállítást nézve talán az is felötlik bennünk: a magyar neoavantgárd, a hazai művészeti underground mennyire maszkulin jelenség volt. Egyfelől a hivatalos művészet, másfelől a macsó underground szupersztárok: Bódy, Szentjóby, Hajas. Kivételnek El Kazovszkij a nyolcvanas években. Természetesen dolgoztak roppant jelentőségű nő művészek a korszakban. Ország Lili, Gedő Ilka, Schaár Erzsébet, Maurer Dóra, Keserü Ilona és mások, de a jelek szerint vagy nem kerültek be a Sammlung Verbund gyűjtőkörébe, vagy nem lelhető fel bennük olyan mozzanat – kivétel talán Keserü néhány munkája –, melynek alapján a néző a feminizmus kérdéseire asszociálna.

(Bélyegkép: Judy Chicago: Red Flag; forrás itt.)