Aligha vitatható, hogy Pécs a kerámia városa. A Zsolnayak által megteremtett ipari kultúra és művészeti hagyomány már a magyar identitás része, amivel még a szocializmus időszakában is számoltak. (Más kérdés, hogy nem tudtak igazán mit kezdeni vele.) Mindenesetre a kerámiaművészetnek már ekkor meghatározó fórumot teremtettek, a Pécsi Kerámia Biennálék több évtizeden át döntően befolyásolták a művészeti ág alakulását. A Janus Pannonius Múzeum égisze alatt rendezett kiállításokon a szakma elitje felvonult, hogy számot adjon előmeneteléről. Különböző szakmai – és, gondolom, anyagi – megfontolásokból a biennálékból quadriennálé lett, s újabban ezen a néven szólítja meg a kerámiaművészeket.

A korábbi években Romváry Ferenc, ma már legalább két évtizede Sárkány József a téma gondozója. A 2012–13-as év, az első kiállítás után a Modern Magyar Képtár termeiben április 24-én megnyílt a II. Országos Kerámia Quadriennálé. (Kissé bezavart az MMA rendezte, hasonló profilú, nagyszabású Nemzeti Szalon a Műcsarnokban, mely két nappal előtte nyílt meg, némileg azonos szereplőkkel. Ahogy láttam, volt, aki mindkét kiállításra adott be munkákat.) Ám a lényeg: az idén 66 művész 150 alkotása látható a kiállítóhelyen.

Dobány Sándor: Tál

Ipar és művészet… Két egymással nehezen megférő diszciplína, mégis együtt élnek, egymást megtermékenyítve. Korábban a kézműves jelleg dominált, ma gépek veszik át a mechanikus tevékenységeket. A kerámia terén hasonló folyamatok zajlanak. A művészeti ágnak szerves része az edényzet. A mostani tárlaton is külön teremben láthatjuk a fantáziadús étkészleteket, bögréket, vázákat. Rögtön feltűnik Ózsvár Zsófia elegáns Reggeliző készlete, amely praktikus és kézre álló. Szula Gergely kiöntői kicsit rájátszanak a befejezetlenségre, a félig kész állapotra. Felgyűrődik a perem, alig illeszkedik a fül. Pedig dehogy: afféle kerámia játék ez, a mívesség kicsúfolása. Dobány Sándor Tálja viszont komoly munka, kissé ünnepélyes mivoltával. A termet uralja Pálinkás Dominika máz alatti tárgycsoportja, mely többféle kiöntőedénnyel mutatja be különleges technikáját. Melkovics Ágnes gyermek étkészlete kékes árnyalatban készült, és a tányérra égetett humoros rajzokkal biztatja evésre az apróságokat. Találunk itt játékokat, Vida Judit munkáit, piros szélmalom-konstrukciókat, vagy a Szivárvány című munkáját, amely szélesre nyújtva – és zsinórokkal felfeszítve – darabokban adja elő az égi jelenséget. Tuza Barbara hangulatlámpái csupa csipkeszerű elemből álltak össze, Andrási Edina Fénylepénye pedig egy különleges fényforrás szokatlan burája. Fekete Dénes Védelme igazi meglepetés: két nagy kerek kosárban barna tüskés csillagokat halmozott össze, amelyek nemcsak formájukkal – élőlények vagy hadi csillagok? –, hanem tömegükkel is hatnak. Hasonlóan mennyiségével kápráztat el Bánfi Brigitta fehér tárgycsoportja – kissé a kecskekörmökre emlékeztetve (Nem látható jelek láthatóvá tétele).

Mindig is volt a keramikusok között építészeti hajlandóságú alkotó: ezek képzeletbeli épületformációkkal – részletekkel, fikciókkal – telítik be a teret, olykor regényes építményekig jutva el. Berzy Katalin Architektúrája rendkívül egyszerű: keresztbe fordított négyzetes idomok alakzata. Mégis megakad rajta a szem. Kungl György színes építménye keleti templomok halmaza (Tizennégy templom, Hatvan templom), valódi bravúr egy ilyen sokelemes, bonyolultan összerakódó formációt összehozni. Szalay Péter Generációs üledéke mintha porcelán nipp lenne, ám valójában drasztikus véleménynyilvánítás. Babos Pálma a felhőkben látott fantáziát: ritmikus, hosszanti szerkezetet kreált, Felhők a város felett címmel. Antal Malvina Relevé (Láb) címmel készített balettmozdulatot bemutató lábfejet. Lőrincz Győző Siklós-Villány Dallamok cím alatt férfifejeket parodizál, A tervező fejében már ott állnak az elkészülő építmények. Fülöp György Puha formái barnás, nyúlósnak látszó elemek, amelyek a kerámia ellentétét sugallják.

Babos Pálma: Felhők a város felett

Külön műfaj a különböző afunkcionális tárgyak ábrázolása. Gabulya Márta Defektje a puha, elasztikus autógumi belsők megtévesztően hű leképezése. Makai Mira Csövek és kövek címmel készített sorozatot, az emberi belső szervek különböző „szelvényeiről”. A belek és a gyomor vagy a szívtáj részei kerámiából: nos, nem akármilyen látvány. Geszler Mária Garzulyt nem a fizikai elváltozás, az emberi psziché érdekli. Három személy – Én, Te, Ő – jelenik meg triptichonján, mint három egymásnak felelgető embertípus. Füzesi Zsuzsa Kisduplája szellemes tárgyvariáció, Ortutay Tamás már-már szobrászati mutatvánnyal felérő kompozíciót állított ki, Három férfifej a piszoárban címmel. Mi több: ezt megduplázta a Három női fej a bidébennel. Az absztrakt jegyében hozta el figuráit Budaházi Tibor, három alakja korábbi formavariációit idézi.

Molnár Sándor kerámia gyalui szintén feltűnőek. A gyalu-variációk – Apám emlékére, ahogy a művész írja – egy régi asztalosmester alakja előtt tisztelegnek, néha eltorzultan, elgörbülve, megcsonkultan. Rabie M. Hadie-ét az erőteljes, szimbolikus tartalmak érdeklik: a Naplélek mágikus imádati tárgy, míg a Trófea archaikus győzelmi kellék. Kun Éva Dalmát alkonya a tengerparti házak sorát állítja elénk, Lopótök vázái pedig a kerámia-kézművesség remekei. Várnagy Ildikó Puha formái vagy Koleszár Ferenc dominószerű tárgyimitációja az útkeresés látványos megnyilvánulásai. Mindezt betetőzi Krajsovits Margit Robbanások I-II. műve, amely a rombolódás, szétfröccsenés fizikai állapotának érzéki lenyomata. Bánfi Brigitta Negatív formarendje a rossz idolja, míg Jáger Margit Lélektartó dobozai játékos, gyermeki voltukkal mintha a jóságot, a kedvességet rejtenék.

Kun Éva: Dalmát alkony

Külön kell szólni a nagyméretű munkákról. Ezek többnyire szintén az anyag „viselkedését” vizsgálják a kemence tüzében, amely a vegyi átalakulások elindítója és megszilárdítója. Ilyenek Fusz György Burok torzói, mely amorf képződmény, ám a felülete csodaszép mintázatokkal teli, igazi remek ékítmény. Boldizsár Gergely Küzdelme igazi plasztikai élményt ad, pedig szögletes formák feszülnek egymásnak. Kemény Péter Towerje kis intermezzo csupán, ahogy Kovács Máté Detailje. Gellér B. István Lelet a növekvő városból címmel adott be munkát, a témával való küzdelmének újabb, befejezhetetlen állomását. Szántó Tamás kompozíciója valóságos meseillusztráció; a La Fontaine mesefiguráinak megalkotásával és térbe való elhelyezésével. Szemereki Teréz Felhőátvonulása kedves és derűs látvány, aminek „csapongása” az alkotó felkészültségéről vall. Colin Foster ásatási leletei meghökkentők; e talált tárgyak vagy a föld mélyében lévő, lépcsőzetes oltárszerű képződmények a múlt meg nem fejtett titkai. Millavári Silvia pedig planétáival idézte meg a távoli térségek rejtelmeit.

De mutassuk be a zsűrit is, aki – véleményem szerint – jól végezte a feladatát. Átfogó képet adott a kerámia és porcelán terén történtekről, az edényektől a legmodernebb kísérletekig. Tagjai voltak: Csekey Éva művészettörténész, Kecskeméti Sándor keramikus, Pinczehelyi Sándor képzőművész, Sárkány József művészettörténész, Várkonyi György művészettörténész. A Janus Pannonius Múzeum ösztöndíját Füzesi Zsuzsa kapta. Kisdupla című kompozíciója valóban mestermunka. A csipke finomságú, áttört „fodrozat” légies, könnyed formát adott ki, kivételes aprólékossággal megdolgozva. Boldizsár Zsuzsa Hajornamentikája sajátos, mondhatni minimalista edényt alkotott, mely a parányi lyukak finom ritmusaival ragadja meg a nézőt. Ő a Zsolnay Porcelánmanufaktúra ösztöndíját érdemelte ki. Számomra Makai Mira díjazása volt a legmeggyőzőbb. Az emberi szervek – kissé naturalisztikus – ábrázolásával a legmesszebbre merészkedett. Joggal érdemelte ki a Kecskeméti Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány és a Kecskeméti Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. ösztöndíját.

Makai Mira Dalma: Csövek és kövek V.

A fődíjat – az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját – Fekete László Ferenczy Noémi-díjas művész nyerte el. A kiállításba lépve rögtön feltűnt ez a – méreteivel is imponáló – kollekció. Vaja László restaurátor írta a sokoldalú – elsősorban – porcelánművészről: „Fekete László páratlan érzékenységgel, szakmai alázattal kiállított egy tárgyat, ami mindannyiunknak ismerős lehet, ha porcelánról gondolkodunk, de még senki sem emelte így a műtárgy szintjére. Mi is ez? Hát a mama eltört bögréje. Mikor csapongó fantáziánkat a porcelán tornyok kötik le, akkor egyszer csak itt van előttünk egy roppant egyszerű, de emlékekkel teli tárgy.” Sok jellegzetes Fekete László-i módszerre rámutatott elemzése, a töredékességből való építkezésre, a selejt újrahasznosításának metódusára, az apróbb és nagyobb, változatos formájú anyagdarabok felhasználására. A felmagasodó torony kialakításának gondolatára.

A Hirdetők trófeája I-II és az Oszlop feketén-fehéren a fekete és fehér színek drámai kavalkádját mutatja. A totemszerű formák a sajtó világára – s abból is a hirdetőkre – koncentrálnak. Első látásra a kis részletekből, lapokból, mozaikokból összerakodó, tömbös monumentum külsejével kívánja visszaadni ezt a kaotikus organizmust, amit az újságfelület jelent, de alaposabban megtekintve látjuk: belsejében ördögi kavalkád örvénylik, sajtócímekkel, feliratokkal, betűtöredékekkel. Az alkotó szerint ez a Moloch elnyel mindent, és a saját malmán egyetlen masszává őrli a bele kerülő tartalmakat. Az Oszlop feketén-fehéren ennek a gondolatkísérletnek meggyőző változata. Fekete László optikája meglátta a lényeget, s képes volt a felhalmozott töredékekből sokjelentésű „hirdetőoszlopot” kreálni.

Végül mit mondhatunk? A szakmai áttekintés, a különböző alkotói utak megjelenítése, az egyéni útkeresések dokumentuma ez a nagyszabású kiállítás. Felmérés és mérlegkészítés. Az áttekintés után kijelenthetjük: a kerámia és a porcelán ügye továbbra is jól áll Magyarországon. 

(A kiállítás június 18-áig tekinthető meg a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában (Pécs, Papnövelde u. 5.), hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között.)

(Bélyegkép: Boleman Bence Zoltán: Hézagos panelprogram IV. A képeket a Janus Pannonius Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre.)