A Szijj Ferenc által fordított könyv a német kiadás struktúráját követi: a két oldalról olvasható kötetben az NSZK-s és az NDK-s gyerekkorok leírásait középen szimbolikus fal választja el egymástól. A fal két oldalát azonos fejezetcímek szervezik egységbe; Wagnert és Schmidtet párhuzamos szerkezet vezeti végig a gyerekszobától az iskolán keresztül a fal leomlásának napjáig, 1989. november 9-ig. A koncepció impozáns, mindazonáltal szigorú is: a kötet nagy kérdése, hogy az előre lefektetett játékszabályok mellett a két szöveg működik-e önállóan is érvényes irodalmi műként, vagy alárendelődik a könyv kereteinek.

A Rowohlt kiadónál megjelent 2014-es eredeti könyv ötletében a magyar változathoz képest eggyel több csavar rejlik: „Ein Wendebuch zur Wende” – hirdeti önmagáról a kötet, vagyis szerkesztői kihasználták, hogy a Wendebuch mint forgatható, két oldalról olvasható könyv könnyen összefüggésbe hozható a Wende szóval, amely a németek számára elsődlegesen az 1989-es fordulatot jelöli. A kötet két (közel egyidős) szerzője számára az elbeszéléseik végpontját jelentő fordulat egyben a felnőttkor kezdete is: Schmidt esetében különösen ironikus egybeesés, hogy november 9-én született, így a fal leomlásának napján töltötte be 19. évét.

A fal két oldala tehát a gyerekkorra való visszaemlékezéseken keresztül jelenik meg. Főként Wagner törekszik gyerekkori nézőpontjának felidézésére, felnőttektől hallott jelentés nélküli szavakra utalva („A pályaudvari könyvesboltokban gyakran új árcédulát ragasztottak a könyvekre nyomtatott árra. Ez volt az úgynevezett infláció!”) vagy új technikai vívmányokra rákérdezve („Aztán egyszer csak megjelentek a pénzautomaták. És azok hogyan működnek? Ül egy törpe a kijelző és a billentyűzet mögött, mint az első sakkautomatában, és leszámolja a pénzt, mielőtt kidugná a nyíláson?”).

Schmidt ettől eltérően inkább a felnőttkori tapasztalatok szűrőjén keresztül értelmezi a gyerekkori élményeket. Amikor például arról számol be, hogy a nyugati rokonoktól érkező használtruha-csomagok nem hasznosítható darabjait Lobetalba, a Hoffnungstali Intézetek fogyatékos gyerekeinek küldték el, ironikusan fűzi hozzá: „A fordulat után Erich Honecker az odüsszeiája során egy ideig a lobetali lelkésznél talált menedékre, lehet, hogy ő is a mi ruháinkba öltözött be, mielőtt új életet kezdett volna Chilében.” Szintén utólag jut Schmidt arra a belátásra, hogy a keleti típusú berendezkedés kilátástalanabb helyzetéből milyen előnyök származhattak: „Kisebb teljesítményű számítógépeink voltak, ez arra kényszerített minket, hogy átgondoljuk a problémát, ne csak számolgassunk. Ezért voltak a legjobb matematikusok és sakkozók oroszok vagy románok. Sok természettudományi problémát az oroszok már régen megoldottak, de ezt a nyelvi nehézségek miatt a világ többi részén még nem ismerték fel.”

A kötet Kelet- és Nyugat-Németországot szembeállító koncepciója magától értetődően hoz működésbe előzetes olvasói elvárásokat, sztereotípiákat a két különböző német társadalomra vonatkozóan – amelyeket mindkét oldal alá is támaszt. Wagner gyerekkorát perzsaszőnyegeken lépdelve és szigorúan minőségi Heinz ketchupot fogyasztva tölti egy Rajna-vidéki történelmi kisvárosban, a kutyának külön olcsóbb zabpelyhet vesznek, családjának bejárónője, két autója és időzítős kávéfőzőgépe van. „Gazdagok voltunk? Visszatekintve úgy tűnik, és ha az akkori időkről mesélek, számomra is úgy hangzik.” – írja, s hozzáteszi: „mi csak a magunkfajták között mozogtunk, ebben a nivellált, középosztályi paradicsomban, amelyben csak a kultúra és a műveltség jelentett finom különbségeket.” Schmidt pedig a keleti leszakadtságot érzékelteti hatásosan, a szennyvíz-szagú kelet-berlini lakótelepet, a beázás ellen alufóliával szigetelt plafont, a fémszagú mászókákat vagy a biciklizést a közeli betoncsövekhez. A kellemetlen körülményeket Schmidt jellemzően iróniával hangolja szerethetőre, például egy szokásos esti tévénézést leírva: „Én a kanapén ültem, a fejemet egy párnával védtem, mert egyszer váratlanul leszakadt egy polc, és féltem, hogy a másik egyszer csak a fejemre esik, és összenyomja a gerincoszlopomat. Sajnos ez volt a legkényelmesebb hely, nem nagyon tudtam ellenállni a vonzerejének. Elölről a fáradt képcső felrobbanásától kellett tartani, felülről a nehéz könyvespolctól, és még emlékeztünk arra a pillanatra, amikor a hősugárzó felrepült a plafonra.”

A gazdag Nyugat és szegény Kelet szembeállításánál azonban vitathatatlanul sokrétűbb a kötet. A két gyerek nézőpontjain és eszköztárán keresztül például szemléletesen mutatja meg, mi látszik a másik oldalból: a nyugati gyerekelbeszélőben megfogalmazódik a kérdés, vajon „az NDK az Asterix-füzetek Galliája volt? Ott vaddisznókra vadásztak?”; Schmidt elbeszélője pedig arra emlékszik vissza, hogy „A nyugati játék szebb volt, a Playmobil-figurák már a megteremtésükkor tökéletesek voltak, nem kellett hozzá az a sok évszázados fejlődés, amelyre a szobrászatban a görögök emberideáljáig szükség volt.”

A kiinduló kérdéshez visszatérve: a két szöveg közül Schmidté önmagában is kerek történet. Míg Wagner az előre adott szempontokat szorosan követve veszi leltárba gyerekkora elemeit, addig Schmidt saját koncepciójához igazodva lazít a kereten. A keletnémet szerző történetének részleteit az elbeszélő fejében mindvégig ott motoszkáló kérdés formálja egésszé: mi lesz vele, ha felnő? „Éjjel néha féltem, mert nem tudtam, mi legyen belőlem az iskola után” – fogalmazza meg legfőbb aggályát az én-elbeszélő. Gyerekkori emlékeit Schmidt aszerint építi fel, hogy következhet-e egy-egy mozzanatból bármiféle jövőkép. A régészet mint hivatás például akkor merül fel benne, amikor lakótelepük mellett egy szláv település maradványait tárják fel: „Legyek régész – talán még fel lehet fedezni elfelejtett fáraókat? Ahhoz nem kell tudni semmit, csak megtalálni dolgokat, amik úgyis ott vannak, és lehet utazgatni a világban.”

A kétszerzős kötetből az a tanulság látszik kirajzolódni, hogy a nyugati jólétben töltött gyerekkor zökkenőmentesebb lehetett ugyan, a Kelet-Németországban felnőtté váláshoz viszont több irónia volt szükséges: s ez Schmidt elbeszélőjének leendő szakmája szempontjából – e kötet esetében mindenképpen – jelentős előnyökkel járt.