Ez a lista komoly fejfájások eredménye. Mi, itt a szerkesztőségben mindenkinek azt mondtuk, hogy ugyan, ne vegye annyira komolyan, ez csak játék. Ezek a listák végül is csak arra jók, hogy támadják, vitassák, kiegészítsék őket. Ajánlatot teszünk, provokálunk, de nem az a cél, hogy egyszer és mindenkorra megmondjuk a „tutit”. A válaszadók többsége mégis arról panaszkodott, hogy a válogatás sokkal nehezebb munka volt, mint aminek elsőre tűnt (vagy aminek mi igyekeztünk beállítani). Volt, aki félt, hogy kihagyott valami fontosat, volt, aki azt írta, hogy mi van, ha a jövő héten vagy más körülmények között máshova sorolna egy-egy címet, és volt olyan is, aki Caps Lock-kal és sok felkiáltójellel odaírta a fejlécbe, hogy „EZ CSAK JÁTÉKOS LISTA!!!!”. Néhány hasonló email után elneveztük a tünetcsoportot „kanonikus stressz”-nek. Ez persze csak vicc, igazából hálásak vagyunk azért, hogy voltak, akik előzékenyen belefeküdtek a gondosan előkészített Prokrusztész-ágyba a kedvünkért. A nyilvános gondolkodáshoz, érvekkel alátámasztott véleményalkotáshoz, finom megkülönböztetésekhez szokott kritikusok vállalták a végletesen reduktív formát, a listát, amelybe most bele kellett préselniük véleményüket.

Másrészt persze, valljuk be, nem idegen a magyar irodalmi közvéleménytől, hogy kitüntessen egy-egy írót a „legjobb magyar novellista” címével. Határozott szerkesztői állásfoglalás volt, hogy Réz Pál Mándy Ivánt tekintette az első számú élő magyar prózaírónak. (Bokáig pezsgőben, 2015, 334.) Balassa Péter Az Eufrátesz Babilonnál 1985-ös megjelenése után írt kritikájában nevezte el Bodor Ádámot „a” magyar novellistának. Esterházy Péter pedig egyszer ezekkel a szavakkal mutatta be Tar Sándort a külföldi közönségnek: „Ha volna egy ilyen mondatnak értelme, nincs, azt mondanám, ma Magyarországon TS tud legjobban novellát írni (meg egy bizonyos Bodor Ádám nevű kollégánk).” (Esterházy Péter: Tar Sándorról. Egy orosz kiadónak, in: A szabadság nehéz mámora, 2003). Ezek kanonikus döntések, amelyek orientálnak és provokálnak, megvan a maguk ódiuma és a maguk pedagógiai haszna is. És persze nem véletlenül idéztük fel itt ezeket a korábbi döntéseket, kijelentéseket. Érdemes őket összevetni a mai, 2017-es eredménnyel: Bodor, Tar Sándor ott van a legjobbak között, Mándy pedig csak azért szerepel lejjebb, mert az utóbbi harminc év legnagyobb része már nem az ő alkotókorszaka volt.

Lássuk, miféle feltételek mellett alakult ki a lista. Magáról a játékról először is elolvasható A nagy verslista megjelenése idején közölt beharangozó, hiszen a novellalista a Jelenkor „30/30” nevű sorozatának második darabja. Ezúttal is az elmúlt harminc évben, tehát 1987 és 2016 között megjelent művekre lehetett szavazni. Értelemszerűen novellás- és elbeszéléskötetekre, de legpontosabb úgy fogalmazni, hogy kötetekre, amelyekben kisprózák olvashatók. A kiírásban ragaszkodtunk ahhoz, hogy nem lehet gyűjteményes kötetekre, többedik kiadásokra stb. szavazni. Ez a kritérium módosult, mivel olyan sokan szavaztak Mészöly Miklós Volt egyszer egy Közép-Európa és Bodor Ádám Vissza a fülesbagolyhoz kötetére, hogy úgy döntöttünk, vállalhatatlanul torzítaná az eredményt, ha ezekre a kötetekre érkező szavazatokat nem fogadnánk el, így ezt a megszorítást feloldottuk. (Itt kell megjegyezni azt is, hogy ketten szavaztak a Sinistra körzetre és egyvalaki a Verhovina madaraira is, ami „címe szerint „Vázlatok egy regényhez”, és éppúgy tekinthető regénynek, mint novellaciklusnak. Nem a műfaji dilemma eldöntése miatt, hanem praktikus okokból úgy döntöttünk, hogy ezekre a művekre a regénylistánál lehet majd szavazni, azért hogy ne vesszenek el a rossz helyen adott pontok.) Azt is elfogadtuk, ha valaki olyan kötetre szavazott, amelyben nem kisprózák, hanem csak egy rövidprózai mű van, mint például a Saját halál Nádas Pétertől vagy Az utolsó farkas Krasznahorkai Lászlótól. Huszonkét kritikustól érkeztek be válaszok, közéjük értve a Jelenkor három szerkesztőjét is. Ez a szám most valamivel kisebb, mint a nagy verslista idején volt, de ez érthető, hiszen novellásköteteket sorrendbe rakni nehezebb feladat, mint a verseket. Itt egész egyszerűen nincs idő a teljes művek újraolvasására.

Az összesített harmincas lista magáért beszél. A huszonkét kritikus egytől harmincig pontozott köteteket. Pontjaik alapján összeállt egy 213 kötetből álló rangsor, és az itt publikált lista ennek az első harminc tétele. A szavazatokból azonban más szempont alapján más lista is összeállítható. Ezért megnéztük azt is, hogy egy-egy író összes, a korszakban megjelent művére hány pontot kapott, és bizony más eredményt kapunk. Itt csak az első húsz helyezettet közöljük, mert itt még markánsak a különbségek. A két listát érdemes együtt olvasni, és úgy levonni következtetéseket. Az imént is emlegetett kortárs klasszikusok (Bodor, Tar, Mészöly stb.) mellett és Parti Nagy Lajos, Darvasi László vagy Krasznahorkai László előre is sejthető előkelő helyezése mellett talán sokaknak meglepetés Szvoren Edina második, illetve első helye. Az ő kiugróan jó megítélése lehet ennek a szavazásnak legfontosabb újdonsága, hiszen mindössze az utóbbi hét évben, 2010 óta megjelent három kötetével érte el a megbecsülésnek azt a fokát, amit ez a lista, minden esetlegessége ellenére, talán mégiscsak jól tükröz.