Azért e cím és azért az ajánlás, mert a hangversenyen az eredeti tervek szerint Kocsis Zoltán vezényelte volna zenekart, és a műsor összeállítása is tőle származik. Ő mindig nagy kedvvel nyúlt olyan zenékhez, melyeket nem lehet lépten-nyomon hallani. Ilyenek Camille Saint-Saëns itt felhangzó opuszai a koncert első felében. Köztudomású, hogy a francia zene a megszokott repertoárhoz képest ritkábban hangzik fel hazánkban, mivel kulturálisan jobban kötődtünk a német alkotókhoz és műveikhez. Pedig a francia föld zenei termése – főleg a 19. század végétől a 20. végéig – jelentősebben járultak hozzá a zenetörténet egészéhez, mint hangverseny-repertoárunk tükrözi. Arra gondolok, hogy az ott megszületett impresszionisztikus hangzáskép és harmóniavilág többnyire Richard Strauss közvetítésével hatott nálunk, természetesen Bartókot és Kodályt kivéve. Saint-Saëns itt felhangzott darabjai különösen ritka vendégek koncertjeinken. Lehetséges, hogy V. zongoraversenyének nehézségi foka is közrejátszik ebben, ám ezúttal a kitűnő előadás nagy ajándék volt hallgatóságának.

A nyitószámként felhangzó szimfonikus költemény, a Phaeton is természet ihlette muzsika, hiszen a tragikus sorsú mitológiai szereplőt, illetve annak bukását mutatja be. Azét, aki kikönyörögte apjától, Héliosztól, hogy ő vezesse egyszer a nap szekerét égi útján. Ahogyan Ovidius Átváltozásaiban olvashatjuk, gyenge karja nem bírt a tüzes lovakkal, s így a Padus folyóba zuhant. Izgalmas muzsika. A természeti kép felidézése, a Nap energiáinak bemutatása, a suhanás, a sebesség érzékeltetése gyönyörű feladat a zeneszerző számára. Elképzelhető, hogy milyen hangszeres virtuozitást, milyen szakmai felkészültséget jelent ez az előadóknak. Örömmel érzékeltem, hogy a Pannon Filharmonikusok és vezető karnagyuk, Bogányi Tibor kifogástalanul interpretálták az alkotást, ritka élményt okozva ezzel hallgatóságuknak. Nem csupán a játékosok, a karmester nagy érdeme az is, hogy a gyors és ritmikus vonószólamokkal egy időben megszólaló nyugodt rézfúvós melódiák tökéletes egységet alkottak. Pedig nem kis feladatról van szó: a széles melódia mindig lassulni akar, a ritmikus gyors pedig előre sietni. Ezen egyidejűség tökéletes megvalósítása óriási érdeme megszólaltatóinak.

Saint-Saëns V., úgynevezett Egyiptomi zongoraversenye anyagában megjelennek azon elemek, amelyek a szerző egzotikus élményeihez kapcsolódnak. Luxori tartózkodása idején komponálta – talán innen adódik a később ráragadt cím. Balog József fiatal zongorista, generációjának egyik legtehetségesebb tagja erősítette a róla kialakult képet az előadás során. Fölényesen, virtuózan, színesen kezelte hangszerét, valódi franciás könnyedséggel, igazán autentikus tolmácsolásban közvetítette Saint-Saëns remekét. Bogányi és a zenekar nem kísért: együtt játszott vele. Ugyanazt akarták, ugyanúgy – ez erős hatást tett a közönségre.

A címhez kapcsolódóan szünet után a természet-zenék egyik toposza, Beethoven VI., Pastorale szimfóniája hangzott fel, mely viszont gyakran játszott muzsika. Ember és természet kapcsolatának egyedülálló megfogalmazása. A boldogság, a hála, a természet adta különös feloldottság megismételhetetlen zenei képe. Kocsis programadása tehát visszafelé haladt az időben. Előbb a követők, majd a tökéletes előkép.

A mű ismertsége, gyakorisága hangversenyéletünkben érzésem szerint nem okozott elég inspirációt előadóinak. Az első előadás izgalmának nyoma sem volt: szinte rutinszerű megoldások, némi pontatlanság jellemezte interpretációjukat.

Az estet Juhász Előd narrálta, aki Kocsis Zoltán művészi pályafutásának jó ismerője. Szoros kapcsolatban álltak, Juhász végigkísérte Kocsis egyedülálló munkásságát, sokat írt róla. Az est során bemutatta a művészről írt új könyvét, amely a zene mellett szintén emléket állít Kocsis Zoltánnak.

(Fotók: Pannon Filharmonikusok / Bublik Róbert)