A Jelentés valójában három kiállítás, pontosabban három művész – Esterházy Marcell, Forgács Péter és Gerhes Gábor – közös kiállítása, ahol az egymással rokon, mégis jól elkülöníthető művészeti módszerek és gyakorlatok teljesen elválasztott terekben kapnak helyet.

A címadó szónak természetesen nem tisztán szemiotikai rétege kerül a középpontba, hanem tág értelemben vett politikai, felügyeleti (emlékezeti, hatalmi, kulturális) kontextusai is, valamint a hazánkban módszeresen, a traumatizáltságig agyonhallgatott közéleti téma, a besúgói jelentések is előkerülnek a kiállításon. Mi, mikor, hol és mit jelent? Ki, kiről és kinek jelent? Ki alakítja át a jelentést, van-e rögzített jelentés?

Gerhes Gábor: Érzelmek monokultúrája. A szavak helyes használatának helyreállítása (installáció)

Gerhes Gábor kiállításrésze a Jelentésfelügyelet címmel vállaltan a közös hívószó politikai árnyalataira helyezi a hangsúlyt. A nyitóműként elhelyezett – és ezzel a többi mű egységéről leválasztott – A jelentéktelenség nagyravágyó dicsérete, egy porcelán dísztál magát a kisgyermek Gerhest ábrázolja: a szocializmus alatt magas beosztású, minisztériumi hivatalnokként dolgozó nagymamájától örökölte, aki egy gyárlátogatás során kapta az unokáját kacsás előkében megörökítő hungarikumot. A jelenből már humorral felfogható, annak idején a hierarchikus alárendeltség okán megszülető ajándéktárgy személyessége elkülönül a többi Gerhes-műtől. A Jelentésfelügyeleten két nagyméretű munka feszül egymásnak: egy művészi kisajátításon alapuló videómunka és egy 54 darabos, tipografikus táblasorozat. A négy elem – Az erő a szépség útja Hitler házi festőjeként számon tartott Adolph Ziegler triptichonjának élőképszerű re-enactmentje, amely a Harmadik Birodalom kultúrpolitikája számára példaértékű – és az Entartete Kunsttal jól opponálható volt – az allegorikus figurativitása, görög–római enteriőrje és az ábrázolt árja alakok okán. Szemközt az Érzelmek monokultúrája – A szavak helyes használatának helyreállítása sorozat üvegtáblái sorakoznak, amelyeken a politikai ideológia és kommunikáció legelhasználtabb, de mégis örökké jelen lévő fogalmai (termékei) köszönnek vissza szétzilált tipográfiával a Reménytől a Kötelességtudatig. A különálló csontformájú Motherland az anyaföld hasonlóan elhasznált fogalmával dolgozik, amely egyszerre idéz meg valamiféle jutalomfalatot vagy egy hű eb által féltve őrzött csontot. Ahogy a táblák rasztere ellenpontozza a meg-megmozduló női aktokat, úgy a csontformával átellenben installált antropomorf, pálcikaember-szerű fakeresztek (Vallási téboly – Isten kellemetlen közelsége) is feszültséget visznek a térbe, és ezzel a műpárral kiegészülve a felügyelet hívószó egyszersmind a vallás, a hit kérdéskörét is maga alá gyűri.

Gerhes Gábor: Jelentésfelügyelet (enteriőr)

A Forgács Péter által belakott kiállítótér, a Jelentéstulajdonítás élesen elüt Gerhes és Esterházy szikár enteriőrjeitől: burjánzó képdömpinggel kell szembenéznie a látogatónak, nem csupán a monstre archívum-installáció kapcsán, hanem a kiállítás előszobájaként szolgáló videómunkáknál is. Az említett archívum, a Pápainé és fiai Forgács édesanyja, a belügyes akták alapján „Pápainé” ügynöktevékenységébe enged bepillantást. Pontosabban az erről szóló jegyzőkönyveket és jelentéseket (!) fűzi össze Pápai Péter – vagyis Forgács Péter – privát fotóival, naplórészleteivel és műveivel, valamint testvérének, Forgách Andrásnak Élő kötet nem marad című legújabb könyvével, amelyben ő irodalmi eszközökkel közelít ehhez az utólag, mindössze 2014-ben megismert anyaalakhoz. Az idilli és játékos családi képek csomópontjaiban újabb és újabb tartótiszti jegyzőkönyvek tűnnek fel, amelyek megrendítően törik meg a kirajzolódó portrékat. Mindeközben a jegyzőkönyvek oldalain is kibontakozik egy tragédia, a fiaival ideológiai konfliktusokba kerülő kvázi-özvegyé, akinek bár még él a férje – az egykor szintén beszervezett Pápai –, de állandó gyógykezelésre és felügyeletre szorul. Az installáció idővonalának végén Pápainé halálos betegségéről is a tartótiszti jelentésekből és a betegágyon készült portrék által értesülünk.

Forgács Péter: Jelentéstulajdonítás

Esterházy Marcell Jelentéseltolása képez hidat Gerhes és Forgách praxisa között. Nála is feltűnnek családtagok (anyai nagyapa, Esterházy Pál herceg, Esterházy Péter) mint Forgácsnál, de mégsem a családtörténet archívuma ez. Esterházy portréi mindig valamilyen megvonással, megtöréssel jönnek létre, ahogy a Tourner la page kép esetében egy fotó részletét használja fel, és ebből hozza létre azt a hármas portrét, amelyen a Mindszenty-perben vádlottként szereplő Esterházy Pálnak, nejének és az őket felügyelő őrnek pusztán a kézfejei látszanak. Másfajta hiányra épít a Feled az ember, tudod? című videó, amelyben a nagyapa alakja kép nélkül, csupán hangja segítségével sejlik fel, miközben unokája (Marcell) az ő második világháborús, memorizált történetét mondja rá kánonban a nagyapa eredeti felvételére. Így az „eredeti” emlék csúszkálva érintkezik az átadott történettel. A művek nagyobbik hányada viszont a Gerhes által is kibontott nyelviséghez, a hatalom nyelve kérdéskörhöz kapcsolódik. Leghangsúlyosabb ilyen szempontból az alacsony posztamenseken tornyosuló Propaganda című ofszetnyomat-sorozat, amelyen az ’50-es és ’60-as évekből származó propaganda-diafilmek mondatai vannak kiragadva, így jönnek létre a lap alján szinte megbúvó, sötét alapon fehér betűvel szedett abszurd szlogenek: „Magyarország egyik nagy öröme, hogy szinte már elképzelhetetlenül valóságos.” „A statisztika szerint képzőművészeti kiállításon készül ki a legtöbb magyar ember.” Fontos kapocs tehát Esterházy és Gerhes között a humor jelenléte, különösen, hogy az mindkettőjüknél groteszk humorként jelenik meg. Példa erre a keserű élményre a falon futó, A hazug paradoxona neonfelirat Esterházynál, amely Orbán Viktor kézírásával, világítva hirdeti a falon az örkényi hatású bonmot-t: „A következő mondat igaz. Az előző mondat hamis.”

Esterházy Marcell: Jelentéseltolás (enteriőr)

A vitathatatlanul sikeres kiállítást jól felépített és gazdag program kíséri: számtalan tárlatvezetés, szakmai konferencia, kerekasztal-beszélgetés. Dicséret illeti a kurátort, Mucsi Emesét, aki összefogta a három művész munkáját. A Jelentés kiállításhármasa, bár látszólag a múltat helyezi előtérbe, mindeközben nem túl burkoltan mutat fel olyan hazai problémákat, mint a múltfeldolgozás hiánya, a nyelv érdekvezéreltsége, ideológiai kisajátítása, a populizmus, a valóságtól elrugaszkodott propaganda. A kísérőszövegek mégis mintha kerülnék az aktualitásokkal való kapcsolatkeresést, így a kiállítás zárásaként megtekinthető „werkfilmeken” nyílik lehetőség arra, hogy ezeket a végig ott lebegő, alapvető jelentéstartalmakat maguk a művészek mondják el.

Forgács Péter: Pápainé és fiai (installáció, részlet)

(Bélyegkép: Capa Központ)