Oravecz Imre regényében az Árvai család története folytatódik, az Ondrok gödrében megismert személyek, Árvai István és Árvai Anna térnek vissza. A szerző azt a folyamatot rajzolja meg könyvében, amelyben a magyar parasztok és nincstelenek jelentős része Észak-Amerikába vándorol a századforduló Magyarországáról – az „óhazából” – abban a reményben, hogy odakint annyi pénzt tudnak megtakarítani, amiből hazajőve a korábbiaknál jobb életet élhetnek. Az Árvai család is e vállalkozó tömegek közé tartozik.

A szemünk elé tárulnak az ohiói Toledo gyárai, nyomon követhetjük, ahogy felcseperednek az Árvai-gyerekek, és azt, hogy idővel miként szakadnak el egymástól szülők és utódok ebben az új hazában (és mégis idegen otthonban). Majd feltárul – fáradhatatlanul részletező türelemmel – a második amerikai otthon: az ismeretlen kaliforniai vidék. Miközben az olajfúrás rejtelmeivel ismerkedünk a regény szereplőivel együtt, azzal is szembesülhetünk, hogy milyen, amikor múltunk, hagyományaink lassan álommá fakulnak és elveszni látszanak.

Árvai István számára egyre távolabbi lesz a szajlai múlt, miközben a sokáig csak fantáziában élő „újvilág” valósággá válik. Az események végül egyetlen kérdésben sűrűsödnek össze: meglelhető-e a boldogság ezen az új vidéken? Feláldozható-e a múlt – elnyomva a honvágyat, fellazítva a családi kapcsolatok szálait – annak érdekében, hogy az élet mégis élhető maradjon ebben az idegen környezetben? Árvai István és utódai erre keresik a választ, és mialatt a származás, az „óhaza” és a kapcsolatok megóvása miatt vívódnak, lassan ráébrednek arra, hogy integrálódásuk ebbe az újfajta társadalomba végül mégis felkínálja számukra a megoldást.

A regénytől távol áll mindenfajta érzelgősség és pátosz: az elbeszélő szikár nyelven mutatja be hőseit, s miközben világosan és kimerítően feltárja gondolataikat, érzelmeiket, motivációikat, együttérzéssel viseltetik irántuk. A Kaliforniai fürj visszafogott stílusú, gondosan megmunkált regény, napjaink magyar prózájának nyilvánvalóan nagy jelentőségű alkotása.