A disztópiáknak meglehetősen jó időszakuk van. A populáris kultúra kifejezetten keresi a kiábrándult, világvégi történeteket, az akadémiai kultúra pedig fanyalgó élvezettel értelmezi a jelenséget. Míg általában – legyen szó akár filmről, akár regényről – az utópiának álcázott disztópiák a népszerűek, addig a most tárgyalt könyv az összeesküvés-elméletek melegágyául szolgáló krimi-jelleg kikezdésében jeleskedik. Pék Zoltán Feljövök érted a város alól című első regénye az idei Könyvhétre jelent meg az Agave Kiadó gondozásában. A szöveg elsősorban térszervezésének, másodsorban a krimi-kód kibillentésének köszönhetően válik olvasmányossá.

Az alapötlet nagyon jó: a 21. században Buda és Pest teljesen elszakad egymástól. Az őket összekötő hidak közül már csak egy áll, a város(ok) történelme dokumentárisan alig hozzáférhető, múltjukat leginkább a másodlagos szóbeliség őrzi. Míg Budát egy minden helyi eseményt kontrolláló (és a technikai eszközöket látszólag elvető) vallási szervezet – s a helyi alvilág vezetője, Arkhimédész – uralja, addig a futurisztikus Pest a mocsok és a bűnözés melegágya lett. A történet 25 évvel a szakadás után kezdődik. Az elbeszélő főhős, Corvinus éppen egy pesti turistacsoport meghökkentésére játssza el a városszakadáshoz vezető Merényletet (a budai közösség vallási vezetőjének meggyilkolását), majd a könnyű pénz bezsebelése után távozik. A nyitójelenet előrevetíti a fikciós tér történelmével kapcsolatos bizonytalanságot. A Merénylet modellálása után két – a történet szempontjából később még fontos szereppel bíró – turista, illetve az idegenvezető vitája a szakadáshoz vezető esemény minden lehetséges (s inkább lehetetlen) értelmezését felvillantja.

A regénynek – ahogy az alapötletből is látszik – nagyon éles társadalomkritikai beágyazottsága van. Buda és Pest mai köz(hely)megítélésének szatirikussá emelt elszakadását a magyarságtudatra történő ironikus visszaemlékezés kíséri. A szöveg számos, a szerző életkorának ismeretében generációsnak tekinthető dalszövegutalást tartalmaz, a regény címében szereplő Európa Kiadó-citátum pedig tulajdonképpen elbeszélés-etikai eszközzé válik. A zenekar kapcsán sokat emlegetett underground dalszövegkultúra néhol anarchikus ellenbeszéde a regény jelen idejében holisztikus érvényű, sem a pesti, sem a budai lét nem vonzóbb a másiknál, egyedül a történelem és a tér uralhatatlan pusztulása nyújt bizonyosságot, illetve a – szintén a nyolcvanas évek párhuzamát felvillantó – állandó paranoia.

A térábrázolás bizonytalanságához nagyban hozzájárul a mitizálás. A szereplőknek – akár a tolvajregényekben – jellemzően csak egy (ragadvány)nevük van. A főhős kódnevét az első nagyobb shiftel (seftes) munkájáról, egy kódex megszerzéséről és továbbításáról kapta, s a körülményekhez képest szerencsésen alakuló seftelésnek köszönhetően valamifajta tisztelet is övezi (a kódex motívuma a pesti másodlagos szóbeliség és a budai történelemfétis miatt telitalálat). A regény viszont egyre inkább kimozdítja a főhőst saját szerepéből. A piti bűnözők által félt Corvinus visszaemlékezéseiből kiderül, hogy a főhős valójában egy kiskorában megrontott lelenc, akinek minden biztosnak hitt ismerete (beleértve a saját identitását is) megkérdőjeleződik. Erre a fajta bizonytalanságra erősít rá, hogy a mai pesti kultúra kulcstereinek maradványai lépten-nyomon feltűnnek a regényben (a Gödör például a szó szoros értelemben vett gödörré, a mocskos titkok elrejtésének még mocskosabb helyévé válik), viszont a történelem utáni időkben kialakult területek (mint a Sikán) csak nagyjából körülhatárolhatók.

Pék Zoltán

A bizonytalanság hitelét egyébként főleg azzal éri el a szerző, hogy az akció-krimi műfajába bújtatva egyes szám első személyű elbeszélést használ, ami csak néha válik retrospektívvé. Végig a főszereplő szemén keresztül látjuk a világot, csak annyit tudunk meg, amennyi éppen Corvinus eszébe jut. Mivel a főszereplő folyamatosan mozgásban van, így újabb és újabb tereket járhatunk be, amelyek a szem szűrőjén keresztül csak részleteikben mutatkoznak meg (helytörténetük pedig az asszociáció és a meglehetősen hiányos elbeszélői tudás miatt csak töredékesen rajzolódik ki). Az események látszólagos gócpontjában egy Samu nevű pesti tinédzser eltűnése áll, az ő felderítése miatt kell Corvinusnak Budára mennie. A történet előrehaladásával, s főleg a budai oldalon egyre inkább elapadó minimális biztonságérzet (hely- és viselkedésismeret) elvesztésével a főhős egyre rosszabb szellemi-érzelmi állapotba kerül, így a regény második felében a térváltoztatás gyakran eszméletvesztéssel is együtt jár. Ennyiből is látszik, hogy az elbeszélés szintjén nagyon okos regényről van szó.

A krimi igazsága helyett a nyomozó jellemalakulásán van a hangsúly, s főleg az önazonosság elvesztésével járó – s a zárlatban kissé giccsesen ábrázolt – hőssé váláson. Filo, a gyerekkori barát, egyben a Pestet rettegésben tartó, Kando kódnevű láthatatlan bandavezér csak pár pillanatig jelenik meg, s néhány elejtett információt követően meg is hal, ahogy a Corvinus permanens pesti bizonytalanságának egyetlen menedékét jelentő Ameena is (akiről szintén kiderül, hogy szerepet vállalt Corvinus Budára juttatásában). A budai alvilág vezére, a beszédes nevű Arkhimédész Corvinust azonosítja Kandóval, s így a regény rögvest felidézi A harcosok klubját, ám szerencsére ezt a teóriát Filo megjelenése rögtön semmissé is teszi. Corvinus kilétének megítélésekor folyamatosan lebeg a merénylővel való azonosság is. Egyrészt nem tudjuk meg, hogy pontosan hány éves a főszereplő, másrészt az elbeszélés folyamatosan ingadozik aközött, hogy a főhős a pesti világ működésében kulcsfigura-e, vagy csak véletlenszerűen sodródik a nagy horderejű események közé. Ennek következtében a regény elején olvasható színjáték, melynek során Corvinus mintegy átéli a merénylő helyzetét, másrészt a regény zárlatában történő azonosítás ezt az értelmezést is folyamatosan fenntartja (azzal a kitétellel, hogy figyelembe kell venni: korántsem megbízható az elbeszélő). Összességében mégis a biztonság felbomlásán látom a hangsúlyt. Az elővigyázatosságát, éberségét és önbizalmát lépten-nyomon artikuláló elbeszélő legfőbb tulajdonságai a regény végére elhalnak. A nyomozó szerepébe sodródó Corvinus elveszti saját múltját, belehal a budai szökési kísérletbe, ráadásul Samutól sem tudja meg a fiú szökésének körülményeit. Egyedül a heroizmus szakítja el a főhőst a teljes kudarctól. Samu megmentésének a regény zárlatára már-már fanatikussá növekedő kísérlete végződik csak – ismétlem: giccses – sikerrel.

A Feljövök érted a város alól első regénynek kivételesen erős. A filmszerű, rövid fejezeteken alapuló szerkezet nem válik anekdotikussá, az elbeszélői magatartás (Corvinus néhol zavaró nyelvi kódjaitól eltekintve) következetes, a cselekmény és a térszervezés pedig magával ragadó. A szerző impozáns fordítói tevékenységéből adódó áthallások (például Neil Gaiman regényeivel) egyáltalán nem zavarók, sőt, a legújabb magyar nyelvű, szépirodalmi igénnyel készült fantasztikus könyvek (Moskát Anita Horgonyhelyének, Bartók Imre trilógiájának) ismeretében a regény a hazai palettán sem válik társtalanná. 

Fotó: Agave Könyvek Facebook