Az összehasonlító irodalomtudomány egyik legjelentősebb nemzetközi szervezete, az International Comparative Literature Association május 21‒22-én workshopot tartott Pécsett. A szervezet képviselői (Hajdu Péter, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, az MTA ITI tudományos főmunkatársa és Sowon Park, az ICLA irodalomelméleti bizottságának elnöke) által rendezett eseményen a fikció és a realitás kapcsolatát mint irodalomelméleti (s azzal összefüggésben kultúrtörténeti, irodalompolitikai, -szociológiai, médiaelméleti, illetve ismeretelméleti) problémát vizsgálták. A konferenciaprogramban olvasható névsor impozáns. A rendezvényen három kontinens nyolc országának képviselője vett részt (Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Ausztria, Franciaország, Japán, Magyarország, Németország, Szlovénia); köztük olyan narratológusok, irodalomtörténészek, akik meghatározó, a tudományterületet formáló munkásságot tudhatnak magukénak.

A rendezvényt a dékánhelyettes, P. Müller Péter (az ICLA 1999-es pécsi konferenciáját felidéző) beszéde és Sowon Park (a szervezet történetét és célkitűzéseit röviden ismertető) köszöntője nyitotta meg. A felütést követően olyan prezentációk hangzottak el, amelyek nem csupán új vizsgálódási szempontok szerint közelítettek bizonyos – már az 1999-es konferencia anyagában is citált – elméletekhez, hanem a kurrens kutatások tendenciáit is felvázolták. A workshopként meghirdetett eseményt a szélesebb közönség számára is nyitottá tették. A két nap erejéig irodalomelméleti atelier-vé váló Kari Tanácsteremben összegyűlt közönség (oktatók, doktoranduszok és egyetemisták) hat szekció tizenöt előadását hallhatta, valamint a prezentációkat követő diszkussziókba is bekapcsolódhatott.

Az előadók a fikció és a realitás viszonyának problémáját egymástól igen eltérő aspektusokból közelítették meg: jórészt irodalmi szövegekhez kötötték, ugyanakkor tágabb kontextusban, interdiszciplináris keretben is vizsgálták. Françoise Lavocat a 2016 februárjában megjelenő Fact and Fiction: for a border című kötetének főbb állításait ismertető előadásában a fikciót mint „hibrid kulturális artefaktumot” tárgyalta; s kitért a fogalom kulturális, pragmatikai, logikai és kognitív megközelítési módjaira. A multilingualitást vizsgáló Robert Young a nyelv eredendően fiktív természetére hívta fel a figyelmet. A New York University professzora a többnyelvűség, a nyelv definiálatlansága kapcsán egy indiai származású tanítványának meglepő példáját hozta fel, aki azt állította, hogy ő csak angolul tud, mert szerinte amit otthon beszélnek a családban, az nem is nyelv. Topikus reprezentációkat elemzett Kyohei Norimatsu és Walid Hamarneh. Norimatsu az orosz irodalom „romantikus-egzotikus” Kaukázus-képét, s ezen hagyomány (Borisz Eichenbaum által feltételezett) tolsztoji paródiáját vette górcső alá. Hamarneh pedig Alexandria városának egyes irodalmi reprezentációit (Lawrence Durell, Najib Mafuz, Idwar al-Kharrat munkáit) mint intertextuális szövegeket vizsgálta, s az írások realitás- és fikciós szintjei közötti átjárásról beszélt.

Hites Sándor interdiszciplináris problémáról, a viktoriánus regényben megjelenő gazdaságtani kérdésekről ejtett szót: a pénzt mint a monetáris és irodalmi diskurzusban központi elemként megjelenő fiktív entitást vizsgálta. Eva Horn Cormac McCarthy Az út című regényének elemzésekor a katonai stratégának és rendszerelmélésznek, Herman Kahnnak a hidegháború ideje alatt kidolgozott prognosztizáló technikáját, a scenario planninget mint (igencsak szokatlan, a diszkusszió során is vitatott) szövegértelmezési metódust alkalmazta. Az amerikai minimalista próza szakértője, Sári B. László pedig a Carver-életmű egyes darabjainak (Miről beszélünk, amikor szerelemről beszélünk; Katedrális) elliptikus jellegéről és a szövegek referenciális olvasati lehetőségeiről szólt.

Többen adtak elő műfajtörténeti, műfajelméleti kérdésekről. Így tett Monika Schmitz-Emans, aki a lexikonregények (David Levithan: The Lover's Dictionary; Jorge Luis Borges: Tlön, Uqbar, Orbis tertius, Képzelt lények könyve; Alberto Manguel – Gianni Guadalupi: The Dictionary of Imaginary Places; Koen Brams: The Encyclopedia of Fictional Artists; Milorad Pavić: Kazár szótár) szubverzív karakteréről és fikcionalizáló technikáinak komplexitásáról ejtett szót. Szintén átfogó, az autobiográfia műfajának történetét és aktuális teoretikus kérdéseit körüljáró előadásában Z. Varga Zoltán az önéletíráshoz kötődő elméleti-episztemológiai hátteret vázolta. A Pécsi Tudományegyetem oktatója a felvilágosodás, a pozitivizmus, a szellemtudományok, illetve a 20. századi esztétizáló elméletek megfontolásait idézve mutatott rá egyes paradigmák – a műfaj átalakulását eredményező – anomáliáira. Mekis D. János szintén az autobiográfia faktualitásának kérdésére fókuszált; s a Márai-életmű referencializáló szövegeiben (pontosabban az Egy polgár vallomásaiban) az öregedés reprezentációs formáit vizsgálta.

Önéletrajzi narratívákról ejtett szót Yvonne Howell is. A University of Richmond oktatója az 1968 és 1988 közötti időszak szamizdat íróinak (többek között Ivan Klíma, Ludvík Vaculík, Sergei Dovlatov) munkái kapcsán tette fel a kérdést: a szocialista realizmus időszakában miért fordultak ezen ellenzéki szerzők épp a tényirodalomhoz. Hajdu Péter az irodalmi múltkonstrukciók egy speciális formájával, a történelmi regénnyel foglalkozott. Lukács György, illetve Linda Hutcheon elméletét idézve, valamint Alois Jirásek, Henryk Sienkiewicz és Gárdonyi Géza írásait elemezve a műfaj realitásigényéről és nemzeti identitást konstruáló jellegéről beszélt. Jernej Habjan egy, a fentieknél általánosabb problémát vetett fel. Benedict Anderson Képzelt közösségek című – a nemzetet virtuális társadalmi konstrukcióként értelmező – munkájának megállapításaiból indult ki; s a regény (mint fiktív) és az újságcikk (mint tényszerű) műfaj határai közötti átjárást vizsgálta.

A kétnapos workshop legemlékezetesebb prezentációját a plenáris előadóként meghívott Richard Walsh-től hallhattuk, aki kutatásaiban a narrativitást – a megismerés egy módjaként – számos tudományterületre kiterjesztve (film, képi narratívák, interaktív médiumok, zene) vizsgálja. Walsh bravúros, a reflexivitás és a narratív reprezentáció, valamint a reflexivitás és a reflexió viszonyát újradefiniáló előadásában a narratológiának a kognitív tudományokkal való kapcsolatát hangsúlyozta. Így tett a University of Oxford oktatója, Sowon Park is, aki a kognitív narratológia kutatási eredményeit alkalmazta, mikor az igaz történeteken alapuló („based on a true story”) narratívákat illetően a plurális, illetve szubjektív realitás kérdéséről beszélt.

E rövid összefoglalóból talán kitűnik: az ICLA konferenciájának hallgatósága a két nap folyamán a tény és a fikció kapcsolatát számos különböző aspektusból leíró, a fikcionalitást más-más metódusok mentén konceptualizáló elméleteket ismerhetett meg; s egy jelentős, a komparatív irodalomtudományok egyes műhelyeinek aktuális kutatásait felmutató nemzetközi diskurzus részesévé válhatott.