A Beatrijs című Mária-legenda fordított, szerkesztett, tanulmányokkal kísért kiadványa tudományos és esztétikai értéket is képvisel, méltán illeszkedik az olla vogala – régi németalföldi irodalmat bemutató – sorozatba. A 14. századi flamand szöveg szerzője ismeretlen, valószínűsíthető forrása Caesarius von Heisterbach 1227-ből származó exemplumgyűjteményében olvasható. Első magyar fordítását Rakovszky Zsuzsának, Daróczi Anikónak és az általuk vezetett néderlandisztika szakos szemináriumi csoportnak köszönhetjük.

Beatrijs történetének alapja az a mirákulum, amelyben egy kísértésbe esett apáca megszökik kolostorából, hogy szerelmével élhessen. Miután minden vagyonukat felélik, a fiú elhagyja a lányt, aki ezután kénytelen prostitúcióval eltartani két gyermekét. Hét év elteltével a kolostor mellett találnak szállást, a vendéglátó nővér szavaiból kiderül a lány (és egyúttal az olvasó) számára, hogy távozását senki sem vette észre: mindaddig Szűz Mária szolgált helyette. Beatrijs a felismerés, a bűnbánat, majd a gyónás után visszatér a szolgálatba, az apátnő gondozásba veszi gyermekeit, ő pedig élete végéig Máriát dicsőíti; ezt a történetet is a Szűzanya dicsőségéért halljuk.

Mária a 11. századi angyalokkal körülvett Menny Királynője- és a későbbi mater dolorosa-szerep helyett a segítőkész, Krisztus és ember között közvetítő, tevékeny anya képében jelenik meg. A verses elbeszélés a teológiai szempont mellett esztétikailag is jelentős: a poétikai megformáltság motivikus, stilisztikai és kulturális játékban gazdag, lélektanilag hiteles szöveget eredményez. Beatrijs gyónása és imajelenetei nem csupán azért fontosak, mert a belső monológ által a harmadik személyű elbeszélés személyesre vált – segítve az olvasót, hogy megértse és megszeresse a lányt –, hanem azért is, mert a megtörés, bűnbánat, megtérés fokozatait árnyaltan, aprólékos kidolgozottsággal közvetítik. 

A legenda mellett érdemes a kötet többi részének is figyelmet szentelni. Daróczi Anikó és Réthelyi Orsolya kísérő tanulmányai érzékenyen elemzik a névszimbolika, illetve az identitáskeresés kapcsolatát, a motivikus gazdagság, a térkezelés komplexitását, a lovagi költészet és a vallásos elemek harmonikus egymásba fonódását. Kutatómunkájuknak köszönhetően megismerhetjük a történet körül kialakuló filológiai vitát, a szövegvariánsok eltéréséből adódó értelmezésbeli különbségeket, a legenda holland irodalmi kánonban elfoglalt helyét, nemzetközi és magyar recepcióját, illetve színpadi és filmadaptációit. A szövegközi jegyzetek rámutatnak a fordítás során felmerülő kérdésekre, a filológiai, irodalomtörténeti kiegészítések, magyarázatok pedig segítenek áthidalni a nyelvi, történelmi, kulturális szakadékot, ezáltal nemcsak érthetővé, de élővé is teszik számunkra a szöveget.