A kötet nyitóverse Paul Celan Meridián című beszédére utal. Kezdésként a beszéd egy részletét idézem: „A vers […] önmaga határán születik meg, megmaradásának érdekében folyamatosan visszakényszeríti magát a soha-többé tartományából a még-mindig területére” (Paul Celan versei, Enigma, Bp., 1996, 11., Schein Gábor fordítása). A dolgok, amikről nem beszélünk Celan költészetéhez hasonlóan a beszéd és hallgatás határvidékén egyensúlyoz, ám ez ebben az esetben poétikailag egészen másképp valósul meg, mint Celannál: Turi költészetében a hallgatás és a mégis-beszéd összekapcsolódik a nőiséggel.

A kötetben megszólaló hang egyszerre provokatív és önironikus, kíméletlen és sebezhető. A versek nyelve egyszerű, esetenként rontott, ugyanakkor a szövegek művisége is előtérbe kerül. Az ismétlés és a variáció meghatározó szerepet játszik nemcsak a szövegek, hanem a kötet szintjén is. A korábbi verseskötet (Jönnek az összes férfiak) Egy bezárt szoba című verse megjelenik Turi új kötetében is, a versek ismétlődő motívumai pedig visszatérnek a ciklusok címében.

Turi Tímea a hallgatás problematikájával kapcsolatban Wittgenstein sokat idézett mondatának („Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”) Tandori-féle értelmezését viszi tovább: „Ezért nincs igazán igaza ezzel az egy dolgával épp Wittgensteinnek. MERT NINCS MEG AZ, amiről beszélnünk kell vagy nem kell!” (Tandori Dezső: Szellem és félálom, Tiszatáj, Szeged, 2013, 23.) A Konkáv piknik című versben ugyanez a gondolat jelenik meg: „Nincsen szó arra, ami nem elhallgatás. / Ami nem titok, nem elharapott szájszél, épp csak/ nincs, nem is csak nem elmondható.” A költészet így egyszerre lehet maga a beszéd, a beszéd hiánya, illetve a kettő közötti egyensúlyozás, ami szintén kapcsolható a Meridiánhoz is: [a költészet] „aktualizált nyelv, amely immár szabaddá vált egy radikális, ám a nyelv által kijelölt határokat és a nyelv által nyitott lehetőségeket változatlanul magában hordozó individuáció jegyében”. (Celan, i. m., 11.) A Fehér elefánt című vers a beszéd hiányát ugyanakkor a nőiséghez köti: „Nem a test tesz nővé. Nem a lélek / érzékenysége. Hanem az, hogy / minden nőnek van egy története, amit / nem mesél el.” A vers szerint a női nemet az el nem mesélt történet határozza meg, amelyhez a passzivitás emléke és a szégyen kötődik. Ez értelmezhető a szexuális abúzusra tett utalásként is: „Amiben nem vettek részt, ami velük történt, / amit szégyellnek” (Fehér elefánt). A nőt ez a történet különbözteti meg a férfitól, de a kislánytól is, tehát a felnőtté váláshoz is kapcsolódik.

A Meridián, a kötet nyitóverse a felnőtté válást bukásként értelmezi: „Mindannyian most érünk be. / Most érünk be, és elbukunk”. A műben a Celanra való utalás által különös hangsúlyt kap a beérés ideje, a pillanat, amelyben világossá válik a felnőtté válás és egyben a bukás ténye.

A Gyereknek lenni című vers szerint a felnőtt élet a gyerekkorhoz képest a szabadságot, ugyanakkor a szabadság hiányának tudatát jelenti, valamint a gyermeki léttől való elidegenedést. A biológiai óra című vers finom iróniával beszél a női szerepek látszólagos természetességéről: „Hiába kerülsz messze a kicsikor-szobákból, / ha távol vagy, hát új szobákba zárulsz. / A család: döntés eredménye, de ha így döntesz, / az természetes.” A családalapítás, a gyerekvállalás olyan automatizmusokat indít be, amelyek magukkal rántják a gyerekkor „bezárt” szobáiból épp csak az imént szabadult nőt a halál tudata felé: „Innen már átüt az utolsó naptárlap a többin. / Hiába cseng még, mint a felhúzható játék, / édes verkli, hiába csengi mindig ugyanazt, / már megszülték azokat, akik túlélik őket” (Játszótéri anyák). A személy lassan feloldódik a teendőkben, az idejét kitölti a gyerekkel járó napi rutin, és így könnyű elfelejteni az elmúlást: „Gyereket csinálnak, / hogy legyen program a hátralévő évtizedekre” (A magányállandó). A kötet címadó versében is megjelenik a halál előérzete, amely ezúttal a hallgatáshoz kapcsolódik: „Az órában, mikor megnyúlnak az árnyak, / és hirtelen éles lesz minden, / mindjárt este lesz, és, tudod, ha nyár van, / könnyű az estét nem észrevenni; // pedig itt állnak, már a kapuban várnak / a dolgok, amikről nem beszélünk, / és a dolgok, amikre nem is gondolunk” (A dolgok, amikről nem beszélünk). A négy O birodalma című vers is az anyasághoz kapcsolja az idő problematikáját.

A férfi és a nő kapcsolata a jelenlét és távollét áttűnései által jelenik meg a műben: „A férfiak akkor sincsenek otthon, / amikor otthon vannak. A nők / akkor is otthon vannak, amikor távol” (Családi kűr). A másik állandó jelenléte vagy hiánya egy idő után már nem érzékelhető, és ez egyszerre jelenthet idegenséget és közelséget: „De soha egyszer sem láttam, hogy néz rám, / mert mindig másra figyeltem, kifutott a tej, / ha végre itt volt, és mikor vele beszéltem, / akkor nem tudtam róla, és mikor beszélek róla, / akkor nincs sehol”. (Kamaszlányok témáira)

Turi költészetében kulcsszerepet játszanak az emberi kapcsolatok: a család, amelyet átszőnek a múlt elbeszélt és elhallgatott történetei, vagy éppen a történetek hiánya. A Hazatér-e? és párverse, a Túl erős kapocs egy családtörténet töredékeiből építkezik. Az első vers beszélője az anya, a másodiké a lány: a két vers egy töredékesen rekonstruálható esemény kétféle „története”. A család „történetek kuszasága”, tévedések halmaza, sérülés, amely egyedül a beszélő viszonylatában létezik: „Néha, mint egy seb, megnyílik a családom története. / Pedig nincs is család, csak általam” (Egy seb).

A dolgok, amikről nem beszélünk – Tandori költészetéhez hasonlóan – a lírai személytelenség igényével és lehetetlenségével is számot vet: az első ciklus címében rejlő ellentmondás (Soha többé nem leszek személyes) a Zubolymatiné szövegében bomlik ki egészen: „Mindenki nézze, hogy elbújok. Szépen / bújjak el”. A Költözés című vers szerint ugyanakkor a legszemélyesebb emlékek valójában nem is személyesek. A Férfiak ülnek a kertben a nőiséghez, a női szerepekhez kapcsolja ezt a személytelen személyességet: „Száz életük is lehetne, / de az ő életük épp ez, / és csodaszép, hogy a száz más / átüt ezen az egyen.”

Turi Tímea második verseskötete többek között Tandori Dezső és Paul Celan költészetével folytat párbeszédet. Figyelemre méltó, ahogy az elődök által feltett kérdéseket új nézőpontból tudja láttatni azáltal, hogy a család és a női szerepek problematikája felől közelíti meg őket. A dolgok, amikről nem beszélünk jelentős alkotás, intellektuális, ugyanakkor érzékeny líra.