Ács István 2158-szor járt moziban. Ezeknek az alkalmaknak a dokumentációja található a „Mozi könyv”-ben, amely Az elveszett Mozi könyv című 2024-es dokumentumfilm kiindulópontja és vezérfonala. A cím azonban megtévesztő, ugyanis a film elsősorban nem a naplóról szól, amely ráadásul nem is veszett el. A „Mozi könyv” kiindulópont, a tulajdonképpeni téma egy család élete, helyzete, filmekhez fűződő viszonya.

A dán rendező, Ida Marie Gedbjerg Sørensen magyarországi tartózkodása és tanulmányai alatt találkozott ezzel a naplóval, amiben Ács István 1942 és 1994 között megnézett filmjeinek listája található pontos adatokkal: dátum, cím, mozi, sorszám. Érdekes és hálás téma, adja magát, hogy film készüljön róla. A rendező felkereste a családot, Ács István leszármazottait, hogy több mindent megtudjon a filmrajongó naplóíróról. Így tehát a naplón keresztül jöhetett létre a kapcsolat a rendező és a film szereplői között. Ács István fiai, unokája, Szilvia és dédunokája, Attila kerül a középpontba, az ő életükre fókuszálva keresi a rendező a választ arra, hogy miért ennyire fontosak a filmek. Már a film legelején megismerjük a naplóban szereplő filmlistát. Egy női alak – valószínűleg a rendező – egy kis szoba falára ragasztja fel a napló lapjainak másolatát narráció kíséretében, majd a kis szobából a világ felé nyitva elkezdjük megismerni a leszármazottak történetét.

A „Mozi könyv” olyan kiindulópont, amely a film során újra és újra előkerül. Valamilyen szinten Ács István életébe is belelátunk, de konkrét információként csak néhány nagyobb életeseményt kapunk meg: katonaság, munka, későbbi feleségének megismerése. Ezeken kívül a listán szereplő filmek alapján próbál a rendező képet alkotni Ács Istvánról. Ez csak az idő előrehaladtával sikerül, hiszen az első évtizedekben csupán propagandafilmek voltak műsoron, Ács István nem azt nézett, amit szeretett volna, hanem amit lehetett. Később, amikor már vetítettek külföldi filmeket, az akciófilmek lettek a kedvencei, ami már jobb kiindulópont a személyiség jellemzésére. A rendező emberi és nem filmtörténeti szempontból közelíti meg a témát. Ezek a múlttal foglalkozó részek beékelődnek a jelenbe. Alapvetően a leszármazottak életét követjük figyelemmel, és ezt alkalmanként megszakítva kerülünk vissza a múltba, hogy a címadó könyvvel és főleg írójával foglalkozzunk. Ez többféleképpen történik meg. Az egyik módja Ács István megidézésének, hogy a falra ragasztott napló lapjait vagy egy-egy részletét látjuk, a rendező pedig egyes szám második személyben beszél a férfihoz, kérdéseket tesz fel neki. Ez a narráció többször megjelenik a film során, mindig a naplórészletekkel egyszerre, mintha a könyv testesítené meg a már nem élő íróját. A másik esetben dédunokájának bőrébe bújva jelenik meg a múltbéli Ács István. Vagy inkább Attila megy vissza a múltba, hogy saját dédapja legyen pár pillanatra. Katonaruhában beül a moziterembe, áll a mezőn, munkásként söpör egy ház tövében. Összeköti a kétfajta megjelenítést, hogy analóg technikával vették fel őket, ami formailag is a múlthoz kapcsolja ezeket a jeleneteket. Tehát több kísérlet történik Ács István megjelenítésére, de őt magát soha nem látjuk, még egy fénykép sem kerül elő róla. Kiléte líraian ábrázolt találgatás és fikció. Mintha a rendező fejében játszódnának le ezek a jelenetek, hiszen a kis szobában is csak ő van a napló lapjaival.

Amilyen rejtélyesnek látjuk Ács Istvánt, olyan közvetlenül találkozunk a leszármazottaival. Hol megfigyelő, hol résztvevő dokumentumfilmnek nevezhetjük az alkotást. Azaz vannak jelenetek, amikor a szereplők a mindennapjaikat élik, mi, nézők pedig belelátunk ebbe, más helyzetekben pedig a szereplők az alkotókhoz beszélnek. Utóbbiakat általában nem látni, a képen kívül vannak, egyedül a múltba való visszatekintésnél látjuk néha a rendezőt. A filmkészítőkkel zajló kommunikáció során is valamilyen szituációban vannak a szereplők, nem interjút adnak a kamera előtt ülve. A beszélgetések során pedig egyre több részletet tudhatunk meg a család életéről.

A film nagy részét a családdal való foglalkozás teszi ki. Attilát a nagyszülei nevelték fel, mert édesanyja elhagyta őt három hónapos korában – bár Szilvia azt állítja, hogy a nagyszülők sajátították ki a fiát. Attila pedig nem meri a családjának bevallani, hogy a fiú, akivel együtt lakik, a párja. Szilvia nagyon rossz körülmények között él, ki kellett költöznie a lakásból, ahol lakott, sátorban vagy irodakonténerben tölti az éjszakákat. Édesapja, István segíti azzal, hogy alkalmanként elhívja magához ebédre. Ebbe a kusza történetbe csöppenünk bele a „Mozi könyv” által. A fókusz átkerül a naplóról a leszármazottakra, az ő életüket próbálja kibogozni a film. Ám nem lehet két teljesen különálló történetként kezelni Ács István múltbéli és családja jelenben zajló életét. A jelen a hangsúlyos, de végigvonul rajta a filmek iránti rajongás motívuma, ami a múltból fakad. A leszármazottaknak is lételeme a film. DVD-ket gyűjtenek, a tévé folyamatosan be van kapcsolva, mindig néznek valamit, szinte a filmekben élnek. Az elveszett Mozi könyv azt próbálja érzékeltetni, hogy a filmnézés menekülés. Ács István számára is az volt, az akciófilmek hétköznapi hőseivel tudott azonosulni, és leszármazottai számára is az, akik szintén kiemelik, milyen filmeket szeretnek, és milyen karakterekkel tudnak azonosulni. Ezt a filmekhez fűződő szoros viszonyt, a filmekben való létezést erősítik azok a jelenetek, melyeket más, a „Mozi könyv”-ben szereplő filmekből vágtak be. Ezek általában a szereplők belső világát próbálják kifejezni. A film mint biztonságot adó fikció segít megjeleníteni az érzelmeket, amelyeket a valóságban nehéz kimondani. Ez nem túl direkt, nem szájbarágós megoldás, és hiteles képet ad a család küzdelmeiről, egy-egy személy érzéseiről, vágyairól. A „Mozi könyv” mint megtalált napló kiindulópontja a filmnek, tartalma pedig a filmrészletek által beépül a cselekménybe.

A „Mozi könyv”-ről készült szépen világított, hatásos közelképek, az analóg technikával felvett jelenetek, a családot ábrázoló felvételek és a filmrészletek sokszínű összeállítást eredményeznek. A címadó „Mozi könyv” az írójával együtt háttérbe szorul, mintha fikciók lennének, hiszen szinte nem is esik szó róluk a film során. Egy ponton kapcsolódik össze a két világ: Ács István kisebbik fia fellapozza a „Mozi könyv”-et, és elmesél egy-két emléket édesapjáról. Ekkor válik az addig fikció vagy puszta gondolat látszatát keltő karakter jelenvalóvá.

Ács István teljes hagyatékát, benne a „Mozi könyv”-vel, a család eladta. A filmből nem derül ki, hogy egyáltalán tudtak-e a naplóról, hiányolták-e, miután elkerült tőlük. Ezek alapján tehát nem lehet azt mondani, hogy a könyv elveszett. Úgy került elő, hogy nem veszett el. Általa pedig egy család nehézségei, vágyai kerültek felszínre, melyek szintén nem voltak elveszettek, de kimondottak sem.

(Képek: Magyar Filmszemle, Verzió Filmfesztivál)