„Egyszeri felsejlése valami távolinak,
legyen bármilyen közel.”
Walter Benjamin

Az erdélyi születésű, Baranyában, Alsószentmártonban, majd Pécsett alkotó festő, Simon Béla (1910–1980) művészetének hírneve méltatlanul bezárult a megye határai közé, a helyi képzőművészet történetébe. Életművében, mely portrék, csendéletek, táj- és városképek klasszikus festői műfajait egyéni ábrázolásmódjával jeleníti meg, kiemelt módon jelentős a Szülőföldem virágai című, több festményből álló sorozata.

A kék és a vörös expresszív dinamizmust teremtő kromatikus ellenpontjai – melyet csak egy-egy árnyaló pillanatra szakít meg a sárga és a zöld – ennek a sorozatnak minden alkotását meghatározzák. A virágcsokrok felnagyított közelnézete, melyben a kép eltávolodik a hagyományos virágcsendélet asztallap és váza realizmusa által meghatározott vonatkozási alapjaitól, a kék és a vörös absztrakt, a formák lebegő, a képtér egészét egységesen kitöltő pasztózus, „nyers” ecsetvonások távolságába rejti a modellül szolgáló sokszínű motívumot. „A közelség, amely tárgyából kinyerhető, nem csorbítja azt a távolit, ami a képben megjelenése után megmarad.” Ebben a távolságban a spontán és gyors festői mozdulatok lesznek hangsúlyosak, s nem egy-egy virágcsokor lassú, színhelyesen aprólékos ábrázolása. Az inspirációt jelentő különböző – a képek címében jelzett – virágok nem a valósághű ábrázolás tárgyai, hanem csupán szirmaik és leveleik sokféle formáit imitálják a vörösre és kékre redukált nonfiguratív festékfoltok hirtelen gesztusai. Ez az absztrakció az emlékezés természetét is jelzi, mely a térbeli és időbeli távolsággal szükségképpen torzít. Így festi emlékezései honvágyát, erdélyi szülőföldje virágait baranyai virágok modelljeivel felidézve a festő. „Nem kell a témát keresni, mert az ott van bennünk, körülöttünk. Például: itt az ágyam, ott az ablak. Az ablak előtt virágállvány. Reggelente, amikor odanéz az ember, megüti a kinti kobaltkék ég. A levelek önmagukban nem vörösek, de ebben a megvilágításban vörösen izzik mindenik. Ez az ablak – benne a virágokkal – indította el a Szülőföldem virágai című sorozat gondolatát. Muskátlik, begóniák, aztán a kinti tájból kiemelt katángkóró, mályva, írisz, boglárka… képezik ennek a sorozatnak a témáját.”

Szülőföldem virágai / Mályvás, 1972
farost olaj, 80x100 cm
Magántulajdon

Szülőföldem virágai / Pettyes begónia, 1965
vászon, olaj, 50x60 cm
JPM tulajdona, ltsz: 68.737

Szülőföldem virágai / Peónia (leveles), 1978
farost, olaj, 50x60 cm
Magántulajdon

Szülőföldem virágai / Begóniák, 1978-79
farost, olaj, 80x60 cm
Magántulajdon

A megjelenítés modern szabadságának absztrakciója – elszakadva a műfaj konvencióitól – egyúttal életrajzi háttérként, a művész szűkebb hazájától való elszakadására is utal. De ezen túl lényegesebb, s ez Simon Béla művészetének legfontosabb tendenciája és tanítása, hogy míg az elvont festőiség virágokként jelöli a valóságot, melytől elvonatkoztat, addig a 20. századi avantgárd – az informel vagy a gesztusfestészet – nemzetközi alkotásmódjából reflektál, visszahajlik lokális kötődésére. A tudatosan vállalt bartóki példa, mely Vajda Lajos és Korniss Dezső szentendrei programját inspirálta, Simon Béla művészetét is meghatározta, legnagyobb művészi erővel a Szülőföldem virágai című képsorozatában. „Az egyetemest akkor érjük el, ha magunkból indulunk ki. (…) Mi még nem merítettük ki a népművészetet. Még az eszközöket sem. Azt kell megkeresni, ami egyetemessé válhat. Ahogy Bartók csinálta” – mondta a Tüskés Tiborral készült interjúban. Ezért jelennek meg ebben a sorozatban a sűrűn halmozott festékvonásokból kirajzolódva néhol stilizált virágkörvonalak, népművészeti elemek finoman közvetett felhangjai. A „kép kétrétegű” létmódjának modernsége: a festmény absztrakt önábrázolásának és ezzel egyidejűleg tárgyábrázolásának kettőssége itt internacionális és lokális egymásra utaltságának sajátos összefüggése.

S ez az egyidejű kettősség ad kizárólag legitimitást minden kozmopolitizmusnak és lokálpatriotizmusnak. Mindennek aktualizálható pedagógiája, hogy magyarnak lenni nem önelégült melldöngetés, származás vagy üres politikai szlogen, hanem nemzetközi mércékkel nézhető és mérhető munka, mert a – Benedek Marcell Délszigetét idézve – „kétféle Mucsa” között, melyben az egyik fél túlhangsúlyozza, hogy magyar, a másik pedig egyáltalán nem vesz tudomást róla, elképzelhetők szebb, elegánsabb és minőségibb megoldások. Erre lehet szerethető példa Simon Béla Szülőföldem virágainak vörös és kék színeivel egyetemest és helyit összeillesztő művészi szándéka.