Ajánlat valami másra

Hegedüs Ferenc

A fotó felhívás, hogy akarjunk másként látni, vágyjunk rá” – Hegedüs Ferenc Pécs-képeit tekinthetik meg galériánkban.

 

Mi fér bele abba a pár pillanatba, amelyben egy kép elkészül? Régi kérdés, amely nem ebben a pár bekezdésben lesz megválaszolva, de fontos jelezni, hogy áthatja e sorokat. Ha „az író egy író állatfaj”, akkor a fényképész fényképező állatfaj. A fotóimmal és a fotókhoz írt kommentárral is az lenne a feladatom, hogy megpróbáljak megállni a négy lábamon, de ezekből a botladozó mondatokból már valószínűleg jól kivehető, melyik rendszertani kategóriába lehetek sorolható.

Visszatérve a kérdésre, kissé átalakítva: minek kellene beleférnie abba a pár pillanatba? A válaszom – és remélem, hogy ez egyike a lehetséges válaszoknak – ez: valami másnak kell beleférnie úgy, hogy az közben ismerős maradjon. Ez nem szükségszerűen kísértetiest jelent, az csak egy lehetséges forma a sok közül. Sokkal inkább a fénykép mediális sajátosságáról van szó: egy kicsit mindig tud alakítani az ábrázolton, el tudja mosni, vagy meg tudja kettőzni. Az ismertnek a tekintet által kell valami mássá alakulnia. Ha ugyanazzá válna, unalmas lenne, vagy egy fontos, megsárgult dokumentum a családi albumban.

A fénykép általi mássá alakítás lehet ajánlattétel vagy felhívás. Azt ajánlja, hogy lehet a dolgokat másként is látni: lehet másként látni az utakat, amelyeken nap mint nap átkelünk; a buszt, amellyel utazunk; a homlokzatokat, amelyek mellett rendszeresen elsétálunk. A fotó felhívás, hogy akarjunk másként látni, vágyjunk rá. Akarjuk elképzelni azt a mást, ami a képen már megvalósult. Akarjunk látni egy épületet, amelynek a fényképen csak képzelt helye van egy tükröződő felületen. Vagy a képen méltósággal ábrázolt, a hétköznapokban semmibe vett embert mi is lássuk másként.

 

2025-01-31 12:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek