Pécs két nagyon jelentős művészeti eseménnyel pozicionálta magát a kortárs képzőművészetben: a hatvanas évek végi Pécsi Műhely és a Keserü Ilona által alapított Mesteriskola, aminek közel 25 éve kísérő rendezvénye a Színerő kurzus. Ez utóbbi szabadiskolai gyakorlat, egyéni kiteljesedésre, nyaranta ideális körülmények között, a Zsolnay gyárban. Az eredmény átütő lett, az egyetem jeles tanárai kezdték ott pályájukat. Stratégiája: a festés szabadságának megélése a színek ösztönös rendjében. Ellentmondás? Nem hinném, mert a szubjektív fogalmazás és a rendszerezés alapvető a festészetben, illetve a művészeti alkotásban. Keserü Ilona biztosította az intellektuális és gyakorlati teret. Ebben a kurzusban sokkal több fogantatott, mint puszta kísérlet, a többlet a festészet gyakorlása és egyben a műfaj tovább éltetése, azaz a továbbfejlesztés biztosítása. Trenddé tenni, amit muzealizált a történelem.

Bóbics Diána is merített a Színerő mára hagyományossá vált festészeti gyakorlatából, és munkásságára nagy hatással voltak a nyári kurzusok. A kurzus biztosította az alkotási szabadságot. Lehetséges lett „kockázat” nélkül gyakorolni a színrend és a személyes intuitív dinamika összehangolását. Ezeknek a nyári kurzusoknak/workshopoknak a kreatív ereje a környezeti adottságok első számú záloga. A táj, a napfény, a meleg és a szabadság optimális környezetet biztosít a szabad alkotáshoz. Számos művészünknek feltöltődést biztosít, és egyben kreatív kontrollt a hogyan tovább útvonalhoz. Bóbics Diána két évvel ezelőtt egy nagyon nagyvonalú sorozattal fejezte be a nyári gyakorlatot. Láthattuk tőle az egészen egyedi stílusban megfogalmazott munkákat. A keretrendszer, amit jelen munkáiban is láthatunk, először ott jelentkezett óriási méretekben.

Bóbics közvetlen mesterei Tolvaly Ernő és Sean Scully voltak – eltérő művészeti stratégiák, de szemléletükben nagyon erősek. Bóbics munkásságában a kolorfestészet végtelen lehetőségének felfedezése lett a meghatározó. Expresszív absztrakt festészet nagyon egyéni hangnemben, nagyon speciális kézjeggyel.

Bóbics különleges módon szervezi a kép felületét. Hol teremt egy kvázi raszter szerkezetet, ami dominálja kis rekeszeivel a képet. Ezek a raszterszerű keretek egy-egy újabb képnek teremtik meg a területet. A kép a képben jelenség nagy idézete a művészettörténetnek. Egyfajta történetsorolás, miközben nincs történet, csak esemény, színtartalommal, narratíva nélkül.

Hol pedig az egész kép felületén több, eltérő technikával viszi fel a színben megfogalmazott formákat. Gesztusos színpászma és ritmikusan felvitt formák, színekből fogalmazva adják meg a kép belső dinamikáját.

Ez utóbbi képalkotási eljárás jellemzi a jelen kiállított munkákat is, új tartalommal telítve.

Spektrum és Kontraszt. Színek a hőmérséklet palettáján címet viseli az új sorozat. A többnyire vertikális dominanciával rendezett kompozíciói előtér–háttér szerkezetben a majdnem formák átfestett gesztusokkal adják a felület dinamikáját. Az új munkák színvilága különleges harmóniát szuggerál, nagy kontrasztokban teljesednek ki az egymáshoz rendelt szabad formák. Ahogy Bóbics Diána mondja, a környezet, a természet megélése hat gyakran a festményeinek az alakulására. Ezt a természeti hatást több munkáján is megélhetjük. Párás, ködös áttetszés, a sárga, fehér színek világító hatása, a zöld elemek elegáns gesztussal felhordva – minden előidézhet egyfajta táji élményt, ami persze nem igaz, hisz akkor nem lennénk az absztrakt egységben. Márpedig Bóbics Diána festészete elvont, egyetlen történés írható le: a színek kölcsönhatása, emócióval töltve. Egyfajta hangulatfestészet, ami bármely irányba menjen, nagyon pozitív erőket sugall. Persze nézőként nem szabad a hangulati leírásokba esnem, mert abban a pillanatban feloldom vagy megsemmisítem az elvont tartalmat. Különben is fontos a személyes viszonyulás és az érzelmekre hatás, minden műalkotásnál. Bóbics mesterien szuggerálja műveiben a racionális megközelítést, olyan képi élményt képes sugallani, ami elhiteti a nézővel, hogy egy komplex tudományos rendszerben van, miközben a rendszer szubjektív, spontán és visszafordíthatatlan egy elvárható monolit helyzetbe, ami esetleg a szemlélődés kiindulópontját biztosíthatná.

Ami a festményeknél kialakított térbeliség, azt Bóbics Diána megoldja, újrafogalmazza textilmunkáiban. Ezek a művek szigorú rendszer elemei, téri intervencióknak születnek. A kontraszt elementáris erejével ebben az esetben is operál. A puha textil, felületi és anyagi érzékiségével, csíkba vágva, nyílást metszve, érzékletesen magáról és a térről hangot ad. Jelhagyás és jelteremtés, a tér kimetszése, egyfajta láttatása a nem funkcionális helyzetnek, amit a textilszobor összműalkotássá alakít.

Bóbics Diána művészete az intellektuális és érzéki síkon teremtett összhang hiteles megjelenítése. Művészeti stratégiája értékteremtésében nagyon egyedi egyensúlyteremtés a kontraszt és szintézis terepén.

(fotók: Tóth László)