akkurátus múlt
keresztes zoltán underdogimages fotókiállítása november 20-án nyílt a pécsi Trafikban. Böszörményi István kiállításmegnyitóját olvashatják.
Böszörményi István írásai a Jelenkor folyóiratban>
Kedves Barátaim!
Bízom abban, hogy már a könyvbemutatón elhangzott a laudáció, és abban, hogy itt mindenki ismeri a zolit. Továbbá, nehogy már én mondjam el nektek, mi a fotó… Én csak egy néző vagyok. Viszont volt szerencsém három hetet együtt élni ennek a kiállításnak az anyagával. Egészen a mai napig. Meglehetősen erős hatást gyakorolva az életteremre és a hangulatomra. Nehezemre esik képeknek neveznem őket, mert a kép két dimenziót feltételez. Ezeknek a képeknek pedig mélysége van. Nem pusztán térben, hanem időben is. És az időn túl még mélyebb rétegekben. Az előérzés: már láttam ezt, azaz nem pont ezt... De ez nem gyengíti, hanem erősíti a hatást. Ez a hatás annyira elhatalmasodott rajtam, hogy már nem a KÉP volt a fontos (a fenébe, már megint ezt a szót használom…), hanem az, amit bennem kivált.
Az ételhordó nem egy tárgy, nem egy kép, az ételhordó egy emlék. Gyermekkorom belém égett emléke. (Pedig nem is volt ilyen tárgyunk, és mire szüksége lett rá anyámnak, már rég műanyagból gyártották.) Mégis az ősfogalmat számomra ez az oxidálódott alumínium edénytorony testesíti meg. Jellegzetes szagával, soha el nem távolítható zsírfoltjaival, a langyos löttyökkel. Már nem tárgy, már nem kép, hanem EMLÉK. De kérdem én: Honnan látja a zoli az én emlékeimet?
Talán nem is az én emlékem, hanem a miénk. Valami homályos közös emlék. Hol láthattam, láthattunk ilyet?
– Leszállótalp, kövekkel egyenletesen beszórt mező a horizontig. 1976. Viking–2, Mars.
– Előtérben sziklás, törmelékes felszín, hátrébb nagyobb kövekkel. Egyikük a kutatóktól a Yogi (Maci Laci) elnevezést kapja. Egyszerre látjuk a felszínt a közeli porszemektől a horizontig, hol jellegzetes páros hegycsúcs tűnik fel, a Twin Peaks. Akárcsak itt a Földön. Chryse Planitia, Mars Pathfinder, 1997.
– Kővé fagyott jégből lekerekedett kavicsok vörös mezője a horizontig. A Titán felszíne, Cassini–Huygens, 2005.
– Keréknyomok, dűnék, egymást követő hegyláncok horizontba vesző levegőperspektívája. Gale-kráter, Mars, Curiosity, 2014.
– Homogén sík felszín, félig eltemetett közeli szikla, távolban hasonló objektumok. Kiszáradt tómedernek tűnhet. A horizonton vulkanikus tanúhegy jellegzetes sziluettje. Badacsony, Föld, valahol a XXI. században. (A kiállítás egyetlen képe, ahol a horizontot láthatjuk. A többi mind közelvilág. Lenti vagy benti világ.)
A legenda szerint az első képeket a Marsról, a Mariner–4 pixeles fotóit, kézzel rajzolták, képpontonként, élőben. Minden korábbinál nagyobb messzeségből csorgó távoli adatok, számok formájában tartalmazták az adott sorok képpontjainak fényértékét. A korszak legfejlettebb és legpontosabb képrögzítési technológiája: az emberi szem, az emberi agy és a pixeleket egyenként satírozó magabiztos kezek segítségével tárta elénk egy soha nem látott kráterekkel szabdalt, idegen bolygó felszínét. Nem kérdés, hogy fotónak tekinthető-e ez a kézimunka. A lehető legpontosabb fotónak. Objektív? Mint a távcső az űrszondán. Digitális? Mint az atom. Kézipixel-orgia.
A polaroidnál nincsen valóságosabb. Maga a kézzelfogható valóság. A szkennelésnél meg nincsen digitálisabb. Sorok és fénypontok vagyunk mindannyian egy szkenner alatt. A folt, a forma, a szerkezet, mind-mind káprázat.
Hallgassuk meg, mit mond erről a legilletékesebb, a szerző, keresztes zoltán underdogimages:
„A polaroid technika a parallaxis hibájával, a nyersanyag gyakori kiszámíthatatlanságával, gyors fakulásával esetlegessé, ha úgy tetszik, szubjektívvá teszi a dokumentációt, az emlékezethez hasonlóan. Vegyük hozzá a dupla expozíció és a belenagyítás lehetőségét. Meg tudjuk-e határozni a fénykép idejét? A fényképeknek, ugyanúgy mint más itt ábrázolt tárgyaknak, tárgyrészleteknek van idejük. Idejük van. Történetük van. Ugyanúgy, mint a készítőjüknek és az ábrázolt tárgyaknak, tájaknak. Keverednek a gyermekkori környezet először észlelt tájai, vitrinbéli, szerszámoskamrabéli tárgyai és a hozzá tartozó történetek az éppen elmúlt eseményekkel, élményekkel. Ez az elbeszélhető, többrétegű történeteket egymásba mosó, pillanatról pillanatra történő elmozdulás lesz maga az élet.”
Kedves Barátaim, nézzétek figyelmesen keresztes zoltán underdogimages kiállítását.