Szilágyi Zsófia rendezőnő 2018-ban kellemes meglepetést okozott a nézőknek első mozifilmjével, az Egy nappal, amelyben a Szamosi Zsófia által alakított negyvenes anyuka huszonnégy óráját követhettük végig. A koncepció egyáltalán nem bonyolult, sőt meglehetősen egyszerű, több értelemben is minimalista: kevés helyszín, visszafogott színészi játék, a címben jelzett egyetlen nap mint cselekményidő, lecsupaszított vizuális stílus és elbeszéléstechnika. Ennek ellenére vagy inkább éppen ezért Szilágyi első nagyjátékfilmje sokrétű alkotás, amely egyéni drámaként és társadalmi problémafilmként is tökéletesen működik. Anna, a főhős egyszerre komplex figura és korunk „erős nő”-jének a reprezentánsa. „Erős nő” abban az értelemben, hogy nem a patriarchális társadalom tradicionális nemi szerepeinek megfelelően él, nem pusztán anya és háziasszony, hanem profi is, karriert épít. Ez azonban súlyos konfliktusokat eredményez, Anna egyetlen napja az idegösszeomlásig való eljutás története. Annak az őrülete, hogy bár a 21. századi modern nőnek megvan a lehetősége arra, hogy a munka világában presztízst teremtsen magának, ugyanakkor a társadalom és a családja továbbra is elvárja tőle, hogy megfeleljen a hagyományos női szerep követelményeinek. Ez a túlterheltség az egyéniség, sőt a józan ész felszámolásával fenyeget. Szilágyi második nagyjátékfilmjében, a Január 2-ában hasonló technikákat alkalmaz, két főszereplőjén keresztül ismét exponálja a nők társadalmi helyzetét, csak más megvilágításban. A minimalista elbeszélésmód ugyanakkor ez esetben sajnos a huszonnégy órát felölelő cselekmény ellenében is dolgozik.

A Január 2. még egyszerűbb, életszagúbb, az Egy naphoz képest kevésbé melodrámai szituációt vázol fel. Klára (Konrád Zsuzsanna) már túl van a melodrámán, a néző csak annak utórezgéseit érzékeli néhány, zárt ajtók mögül hallható veszekedés révén. A fiatal (ex)feleség és anyuka összeveszett férjével, gyermekei apjával, Áronnal (Pallag Márton), ezért elköltözik egy pesti, VIII. kerületi, ütött-kopott lakásba. A férj gyerekes, passzív-agresszív viselkedése miatt megalázó pakolásban és költözésben Klárát a barátnője, Ági (Jóvári Csenge) segíti néhány barát és rokon mellett. Ők fuvarozzák Ági autójával a holmikat, miközben körvonalazódik a párbeszédekből, hogy mi mehetett félre ebben a házasságban. A cselekmény egyik fő kérdése, hogy vajon Klára tényleg készen áll-e a különválásra, a másik pedig az, hogy vajon Ági élete és kapcsolata rendben van-e. Ugyanis valószínű, hogy míg az egyikőjük életéből a szenvedély még nem költözött ki teljes mértékben, addig a másikéból talán már elillantak az érzelmek.

Szilágyi Zsófia számára ismét a realista megközelítés volt a legfontosabb. Így újfent minimalista eszköztárral dolgozik, hogy a téma megvalósítása a lehető legéletszerűbb és legautentikusabb legyen. Zene bár van, de jellemzően diegetikus, tehát a cselekményvilágon belül szól. Néha-néha, a passzázsjelenetek alatt hallani csak egy ambient stílusú, a fiktív világon kívüli hangulatfestő dallamot. A kamerakezelés roppant egyszerű, a felvevőgép gyakran hosszan kémleli a karakterek arcait. A főhősöket eljátszó szereplők pedig nem képzett színészek. Jóvári Csenge látványtervezőként, Konrád Zsuzsanna pedig helyszínkeresőként (location scout) dolgozik a filmszakmában, vagyis egyikőjük sem profi színművész, és nem törik meg színpadias manírokkal a Január 2. valószerűségét. Mindennek eredményeként a filmélmény olyan, mintha megfigyelői dokumentumfilmet néznénk, mintha csak Klára és Ági egyik ismerőse rögzítené csendben a költözés folyamatát az okostelefonjával.

Ennek a kompromisszummentes realizmusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Egyrészt a valószerűségnek ez a foka segíti a nézőt, ha nem is a karakterekkel, de a történettel való azonosulásban. Mindenki számára ismerős a szituáció, akár szakítás, akár más probléma áll a költözés hátterében. Mivel a két karakterben nincs semmi rendkívüli vagy kirívó, ezért könnyű „velük tartani”. Ugyanakkor Szilágyi részéről a költözés motívuma telitalálat, a maga természetességében, manírok és stilizáció nélkül is beszédes. Ez a folyamat egy átmeneti állapot, akár a filmes elbeszélést tekintve a passzázs, amelyre a hagyományos cselekményvezetési szabályok szerint csak néhány másodpercet szabad „elpazarolni”. A Január 2-ában – akár a modern művészfilmekben, így Tarr Bélánál – éppen ezek az utazási jelenetek a fontosabbak. Sőt, a legfontosabbak azok az epizódok, amelyekben szinte még emberi beszéd sincs, csak alig hallható ambient zene szól, amely az autóból rögzített szürke városképeket kíséri. Ez az egyhangúság és monotónia kifejezi a szereplők lelkivilágát, hitelesen körülírja a költözés pszichológiáját. Mint említettük, a Január 2. annyiban az Egy nap folytatásaként is felfogható, hogy az anya és feleség itt már túl van az „őrületen”, a (melo)drámán, amely a szétválást és a költözést megelőzte. Átmeneti, rezignált, reménytelen állapotban van, ugyanakkor bizonyos értelemben szabad is, hiszen innen bármerre mehet, ebből a helyzetből még bármi kialakulhat Klára számára – ahogy Ági számára is. A költözés tehát ezt a „még nem, már nem” átmenetet jelképezi, – egy klasszikus Jancsó Miklós-filmet megidézve – utazás az oldás és kötés határmezsgyéjén.

Szilágyi Zsófia a lecsupaszított minimalista-realista formanyelvvel tökéletesen átadja, megragadja ezt a lebegő életérzést. A költözés, az utazás mint köztes, rezignált lelki stáció lehetőséget nyújt a gondolkodásra, a reflexióra. Ebben az értelemben is kapcsolódik, sőt párbeszédet folytat a Január 2. az Egy nappal. Míg a rendezőnő előző filmjében a főhős fizikai értelemben és pszichésen is állandó mozgásban volt, tehát zaklatott élete egyetlen nyugodt pillanatot sem nyújt neki, addig Klára és Ági már lelassult, ezért adottak a körülmények ahhoz, hogy átgondolják, mi történt velük és hová tartanak. Szűkszavúak, főleg a zárkózott és egykedvű Ági. Klára és Áron „tompított” veszekedései azért megidézik az Egy nap őrületét, így a Január 2-ában a passzázsok mellett a félmondatok kulcsfontosságúak. Egy-egy elszólás sejteti, hogy melyik nő hányadán áll a saját kapcsolataival. Klára mintha még nem tudott volna teljes mértékben elszakadni volt férjétől, pedig már van egy új, kezdődő viszonya. Ági pedig mintha még nem lett volna képes meghozni azt a fontos döntést, amelyet a barátnője már meghozott. Tulajdonképpen egymás lelki támaszaiként egyik élettörténet reflektál a másikra, az egyik tükrében megkérdőjeleződik a másik érvényessége.

A költözés során nincs, nem lehet megállás, mert a holmiknak el kell jutniuk egyik helyről a másikra, nem maradhatnak azon a régi helyen, amely már másé vagy ahol a költöző egyént többé nem látják szívesen. Ugyanígy Klára és Ági érzelmileg vannak kényszerhelyzetben, döntést kell hozniuk, hogy milyen életet és milyen kapcsolatot szeretnének maguknak a jövőben. Őket is hajtják tehát az élet kényszerei, ám míg az Egy nap hősének semmire sincs ideje huszonnégy óra alatt, addig a Január 2-ában az egy nap éppen elég időt biztosít a gondolkodásra. Szimbolikus egyébként a cím is: az új év második napján játszódik a cselekmény. A január 1-je még extrém nap, amikor elkezdődött valami új, de a szilveszteri ünnepség élményei még visszahúznak a múltba, legyen az a másnaposság vagy, mint Ági esetében, néhány kellemetlenség. Január 2-án lehet igazán tiszta lappal és tiszta fejjel kezdeni, amikor már a múlt élménye távolivá, egyúttal átértékelhetőbbé kezd válni. Ez ideális tehát mindkét nő számára ahhoz, hogy elkötelezzék magukat egy új élet, egy másik ember vagy éppen az egyedüllét mellett.

Habár az Egy naphoz hasonlóan a Január 2. is inkább pszichológiai dráma, Szilágyi Zsófia ezúttal is finoman reflektál a társadalmi valóságra, amelyben hősei léteznek. Sokatmondó a lakás, amelybe Klára művészként költözik a gyerekeivel. Egy ütött-kopott VIII. kerületi bérházban helyezkedik el, falain penésznyomok, bútor alig van, roppant barátságtalan az egész, főleg kisgyerekek számára. Nem volt túl tágas a tér a kertvárosi családi házban sem, szinte fojtogató a légkör, ahogy Becsey Kristóf kamerája feltérképezi a keskeny folyosót és a szűk szobákat. A kis helyiségek már-már beszélnek arról, miért is mehetett tönkre ez a kapcsolat, az összezártság és az élettér hiánya hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyén menekülőre fogja, és a szűkös családi lét helyett tágasabb tereket és izgalmasabb kalandokat (kapcsolatokat) keressen. Az olyan apróságok is társadalmi kommentárokként értelmezhetők, mint amikor kiderül, valójában kié Ági autója, vagy amikor a fiatal nő részt vesz ugyan egy tüntetésen, de az hamar feloszlik, ráadásul ő maga sem tudott „ott lenni” teljesen, mert a problémás kapcsolatánál járt fejben. Így tehát a demonstráció súlytalan mind egyéni szinten, mind a tömeg szintjén, valószínűleg nem vezet változáshoz. De vajon az, ami a költözés napján Ági fejében lejátszódott, személyes síkon eredményez-e bármilyen változást?

A Január 2. számos kérdést felvet, de nem csak pozitív értelemben. Mint említettük, a minimalizmusnak vannak negatív hozományai is. Az egyik és legfőbb az, hogy Szilágyi Zsófia túlságosan is titkolózik. A szereplők nem árulják el közvetlenül, mi nyomja a szívüket, de még akkor sem, amikor az lenne életszerű, hogy kimondják. Ez a probléma még azzal sem magyarázható, hogy Ági alapvetően introvertált, zárkózott karakter, hiszen Klára sem tisztázza, hogy pontosan miért romlott meg a kapcsolata Áronnal. Félmondatokból, utalásokból össze lehet rakni a képet, az információ visszatartása pedig olyan feszültséget generál, amely a krimikre vagy a thrillerekre jellemző, a nézőt tehát felcsigázza a trivialitás rejtélye. Ám a Január 2. nem krimi vagy thriller, a titkolózása egy idő után zavaró és frusztráló, a dráma ellenében hat. Természetesen sokunk számára ismerős az a szituáció, hogy harmadik félként belecsöppenünk egy olyan beszélgetésbe, amelynek az előzményeit, így a tartalmát sem érthetjük pontosan, viszont nem szeretnénk megszakítani a diskurzust, egy darabig találgatunk. Értelmezhető így, ennek leképezéseként is a Január 2. rejtélyeskedése, de összességében joggal lehet hiányérzetünk az utolsó jelenetet követően.

A film túlzott minimalizmusából fakad, hogy hiába jók a főszereplők (annak ellenére is, hogy nem rendelkeznek színészi tapasztalattal), karaktereik nem olyan izgalmasak, mint az Egy nap hőse. Pontosabban Ági akkor kezdene érdekessé válni, amikor a cselekmény a befejező szakaszba ér. Miután elbúcsúzik Klárától, az alkotó elkezdi feltárni, pontosan mi állhat Ági egykedvűségének és hallgatagságának a hátterében. Az utolsó kép kifejezetten megvilágító és sokatmondó szavak nélkül is, tehát kezd összeállni Ági története. De csak kezd. A nyitott befejezések adott esetben remekül működnek, ám csak akkor, ha a filmek kellő mélységben körbejártak egy problémát. A Január 2. inkább csak aránytalan, a cselekmény kétharmada hosszú bevezetésnek hat Ági végső jelenetsorainak tükrében. A jó nyitott befejezéseknél – mint például Miloš Forman Fekete Péterje – bár felmerülnek kérdések a nézőben, mégis elégedettség tölti el, mert a film kielégítő módon körüljárt egy problémát. A Január 2. esetében viszont inkább hiányérzetünk lehet, hogy nem tudtuk még közelebbről megismerni Ágit mint karaktert, pedig talán izgalmasabb figura lett volna, mint a kissé szürke Klára. A felvázolt problémák ellenére Szilágyi Zsófia második játékfilmje színvonalas, egyszerűségében is összetett alkotás.

​