A Pécsi Modern Magyar Képtár tulajdonába került Muzslai Kampis Margitnak egy olyan korai alkotása, mely kétoldalas mű. Mind a két oldalon befejezett alkotások találhatók, a főoldalnak tartott részen egy anya gyermekével ábrázolást, míg a hátoldalon egy férfi portréját láthatjuk. Állításom szerint az ábrázoltak nem függetlenek egymástól.

A festmények készülési ideje 1935, tehát az az esztendő, amikor Muzslai Kampis Margitnak megszületett az első gyermeke, és ez alapvető változást hozott addigi bontakozó festőkarrierjében. A festésből bár soha nem tudott megélni, ezért könyvkötésből, porcelánfestésből és egyéb munkákból tartotta fenn magát, de rendszeres kiállító volt, sőt az úgy nevezett Új Nyolcak csoportjának tagjaként ismertté is vált a harmincas évek elején. 1920-ban még képzőművészeti főiskolás korában ment férjhez Kampis Antalhoz, aki neves művészettörténész lett a két háború közti periódusban.

A két kép tehát abban az időben készült (1935 körül), amikor Margit – már nem is olyan fiatalon – anyává lett, tehát saját tapasztalatait is felhasználva alkotta meg a Szoptató anya című művét, melyet így rejtett önportrénak is felfoghatunk. Az ábrázolás egyáltalán nem mondható ideálisnak, az évszázadok óta ismert, alapvetően a szakrális Madonna-ábrázolásokból profanizálódott téma szokásos feldolgozásaitól meglehetősen eltér. Egy fáradt, depresszív tekintetű anya néz ki a képből, akinek nincs szeretetteli kontaktusa gyermekével, inkább csak hagyja, hogy használja a testét. A téma ilyen idealizálástól mentes, őszinte feldolgozása, azaz, hogy egy újszülöttet gondozni nemcsak örömökkel, de fáradsággal, nehézséggel, megpróbáltatásokkal járó állapot is lehet, igen merésznek tekinthető, a magyar anyagban eléggé társtalan a korszakban. Fád tekintetű szoptató anyát festett kifejezetten a Madonna-képek parafrázisaként Tamara de Lempicka (Anyaság, 1928), de nála a nagyvárosi nő unottsága a meghatározó elem, míg Kampis Margit anyájának tekintete elszántságot tükröz.

Muzslai Kampis Margit (1898-1981)
Szoptató anya, 1935, (farost, olaj, 79,5x55 cm)
Kampis Antal portréja
A Janus Pannonius Múzeum tulajdona, leltári szám: 2024.01

Ez a festmény önmagában is különlegesnek tekinthető, de érdemes összeolvasni a kép hátulján lévő másik képpel, mely így egy újabb értelmezési szintet nyújthat. Az ábrázolt férfi vonásai  határozottan összevethetők a férj, Kampis Antal arcvonásaival, így a kép feltételezett címe: „Szobrász” nem pontos, mivel ha Kampis Antalnak voltak is művészi ambíciói, szobrásznak nem tekintette magát. Művészettörténész volt, aki ebben az időben a magyarországi középkori faszobrászattal foglalkozott, illetve a budapesti Művészettörténeti Tanszéken Hekler Antal tanársegédjeként dolgozott. Tehát míg Margit számára az anyai szerep vállalása az önálló művészi ambíció és pálya feladásával járt, addig férje szakmai karrierje felfelé ívelt, az évekig tartó fizetés nélküli tanársegédi állás lassan meghozta gyümölcsét. 1940-ben Margit újabb gyermeket szült, később mégis elváltak. A művész végül csak a hatvanas években kezdett el újra festészettel foglalkozni.

Ahogy a szóban forgó mű főoldalán a művész a klasszikus ikonográfia keretét használta fel az anyaság diszkomfortos érzéseinek kifejezésére, úgy tett a portré esetében is. E képtípus, melyen az ábrázolt férfi egy kis szoborfigurát tart a kezében, a velencei reneszánsz művészethez vezet bennünket. Az egyik első megnyilvánulása ennek a típusnak Tizianótól a Jacopo del Strada tudós, gyűjtő portréja (1567–68), de Tintoretto vagy Veronese is szívesen alkalmazta a képformát. A szobor a kézben lehetett attribútuma a művelt nemesnek, a tudós-gyűjtőnek, vagy éppen utalhatott az ábrázolt foglalkozására, azaz a szobrászt azonosította. A modernizmusban újra népszerűvé vált ábrázolási típus reprezentációjára két francia példát említek, ahol a női aktszobor, művészetszimbólumként, a művészi inspiráció forrásaként értelmezhető. Szoborként jelenik meg a téma Bourdelle Carpeaux dolgozik (1908–1910) című művén, ahol az alkotó kezében lévő női akt még nyersanyag, amelyből művészet jön létre, tehát az alkotási folyamaton, a teremtés képességén van a hangsúly, melyhez a kiindulást egy női akt szolgálja.

A másik, a festményünkhöz közelebb álló analógiát Renoir Ambroise Vollard portréja (1908) jelenti, ahol a tudós-gyűjtő mindkét kezével Maillol egy kis női aktszobrocskáját fogja, melyet elmélyült figyelemmel tanulmányoz. Vollard az esztétikai szépséget megítélő, a művészettörténeti kánont meghatározó szakértőként tűnik fel. A magyar művészetben is népszerű volt a téma, ennek egyik jól ismert példája Perlrott Csaba Vilmos önarcképe, ahol szobrászkollégája, Vedres Márk egyik művét tartja a kezében. Még fontosabb analógia egy eddig elfelejtett mű, Schlossberger Klára Meller Simon portréját (1934) ábrázoló képe (Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tulajdona), ahol a tekintélyes művészettörténész szintén egy női akt szobortorzóval jelenik meg, mögötte könyvei, ami által jellegzetes dolgozószoba-portrévá is válik a mű. E festmény esetleg közvetlenül is inspirálhatta Kampis Margitot, mivel ki volt állítva az 1934-ben rendezett Nemzeti Kiállításon a Műcsarnokban. Schlossberger feltehetően Mellerrel egyeztetve határozta meg a kép karakterét, aki jól ismerhette a művészettörténeti előzményeket. Éppígy Kampis Antal szintén nagyműveltségű tudós volt, aki nemcsak a régi művészetben, de a modern törekvések között is kiismerte magát.

Összeségében tehát a most megszerzett mű különleges műfaji keverékét adja a házastársi portréknak, illetve az anya gyermekével ábrázolásoknak. Míg a művész a saját helyzetét reálisan, tapasztalataiból kiindulva, addig a férjét a korban szokásos attribútummal, idealizált módon jelenítette meg.