Daróczi Ágnes Hosszú az út előttem című könyve tizennyolc beszélgetés eredménye, melyeket Kóczé Angéla rögzített 2022 júniusa és 2023 februárja között, majd műfajilag heterogén kötetet állított össze belőlük. A könyv egyszerre olvasható szociográfiaként, önéletrajzként, valamint politika- és kultúrtörténeti munkaként. Ez a sokszínűség következik Daróczi eddigi munkásságából is, hiszen az elmúlt évtizedekben roma politikai aktivistaként, előadóművészként, kultúraszervezőként és műsorszerkesztőként egyaránt kivételes munkát végzett a magyar kultúra területén. A kötet jóformán egy egész századot ölel fel, a 20. század elejétől kezdve egészen a 2010-es évekig, elsősorban a magyar cigányság történetéből. A könyv tematikus fejezetekből, mellékletekből és egy vaskos függelékből áll. A fejezeteken belül az uralkodó vezetőszál a kronológia: a kötet különböző területek (kultúra, politika, gazdaság) alakulástörténetén vezet végig. Daróczi Ágnes nézőpontjából követhetjük a cigányság kapcsán relevánsnak tekinthető események sorát. Bár Daróczi mesél, a történések, amelyeket sorjáz, kollektív élményként is olvashatók. A leíró jelleg akkor törik meg, mikor a düh és sértettség kitör az elbeszélőből. Ezekben az esetekben mintha a kötet stílusa is megváltozna. Szónokibb, erősebb véleménynyilvánítást tartalmazó, olykor csupa nagybetűvel szedett megjegyzések ezek.

A kötet első öt fejezete (Emlékképek; Iskola – tudás; Betegség – iskolai verseny; Családi viszonyrendszer – meghatározó női szerepek; Középiskola – vízválasztó – leválás) Daróczi szülőhelyének, a bedői cigányoknak és saját családjának a történetét mutatja be. Ez a kötet legszemélyesebb, önéletrajzi és egyben leginkább szociografikus szakasza. Daróczi szüleinek, nagyszüleinek fiatalkorától kezdődik a történet, mely éppen annyira informatív, mint amennyire privát. Itt a nehézséget a személyes történet során előkerülő számos név jelenti. Az olvasó elveszhet a különböző személyek között, ez azonban nem zavaró, inkább a kollektív emlékezet működését jeleníti meg. Ahogyan az elbeszélő kikerül az otthoni közegéből, úgy viszi magával a befogadót is, megtapasztalni azt, hogyan boldogul egy cigánylány a nem-cigányok között. Bemutatja, hogy milyen nehézségek érik és milyen sikereket ér el; hogyan működik a kiszakadás egy kisközösségből, ahol ez ritka és kiemelkedő eset; hogyan küzd meg valaki azzal, hogy a saját családján belül is vitákat generál a továbbtanulás és annak anyagi vonzata. A következő fejezetek már az otthoni közegből kiszakadt lányt követik. Ezekben a fejezetekben (Öntudatosodás; Az élet iskolája) a kultúrával való egyre szorosabb kapcsolat kerül középpontba. Itt már irodalom- és televíziótörténeti jelentőségű eseményeket tárgyal a kötet. Ez egyfajta átvezetésként funkcionál a cigány kultúra képviselőinek megismertetése, mozgalmaiknak leírása felé, mely a kötet további részében változó erősségű, de állandó kapcsolatban marad a politikai törekvések ismertetésével.

A következő fejezetekben már nem az időrend, hanem a témakörök szerinti csoportosítás válik a fő vezetőszállá. A Cigány klubok, együttesek fejezet elsősorban a zenei formációkat és a vidéki klubokban tartott eseményeket tárgyalja, melyet a későbbi Romák a színpadon: romano glászo – „cigány hang” című fejezet is folytat. Itt a zenén kívül a szépirodalom és a folklór kerül a középpontba. Alapos történeti áttekintést ad a cigány népzene területén folytatott gyűjtésekről. A kultúrán belül a képzőművészet tárgyalásával folytatódik a kötet: Roma képzőművészet születik. Ebben a hosszabb fejezetben különböző képzőművészek (például Balázs János, Balogh Balázs András, Oláh Jolán, Koltai Magda, Orsós Teréz) útját követhetjük, illetve azt, hogy Daróczi és munkatársai miként dolgoztak azon, hogy minél nagyobb nyilvánosságot biztosítsanak ezeknek az alkotóknak. Bemutatja azt is, hogyan járták a városokat és falvakat a képzőművészek felkutatásának érdekében, valamint hogyan szerveztek kiállításokat, amelyeken ezek az alkotók megmutathatták képeiket. Daróczi Ágnes munkássága során számos (különböző területeken működő) szakemberrel dolgozott együtt. Erről is tanúskodik a kötet függelékében helyet kapó több mint 30 oldalas névmutató. Fontos külön kiemelni Daróczi férjét, Bársony Jánost, akivel már a kezdetektől szoros együttműködésben dolgozott a hetvenes évekbeli cigány klubok programjainak szervezésétől kezdve egészen a 2000-es évek holokausztkutatásáig. A középiskolás korosztály körében az irodalom népszerűsítéséről és a kultúra segítségével való nevelésről az Olvasótáborok – identitás és önbecsülés fejezet szól a leghosszabban. A zene, az irodalom és a képzőművészet után a rádiós és televíziós tevékenységek ismertetése következik. Ezek a Roma rádió, valamint a televíziós műsorprogram, a Patrin magazin kialakulásának, életének és végének a története. Ezek a kezdeményezések a maguk idejében egyedülállók voltak a magyar kulturális életben. Mindkét kezdeményezés indítói között találkozhatunk Daróczi Ágnes nevével. Egyedülállóságuk nemcsak általánosan a cigány kultúra népszerűsítésében, láthatóvá tételében rejlett, hanem a romani nyelv használatának szélesebb körben való elfogadására is irányult.

A kötet eddig nem tárgyalt fejezeteiben (A roma értelmiség megjelenése; Cigány nyelvet és kultúrát az oktatásban; A roma emancipáció intézményesülése: „mindig a kés hegyén táncoltunk”; A roma értelmiség születése és megosztása; Phralipe – Testvériség; A Phralipe hőskorszaka; Más utakon, múlhatatlan sebeket szerezve...; Transznacionális kapcsolatok; Számvetés – intézmények fájó hiánya) a politika és a szociológia igazán nagy szerepet kap. A hangsúly a politikai törekvéseken és az ezekben szerepet játszó személyeken és szervezeteken, pártokon van. Végigkövethetjük Daróczi szemszögéből, hogyan jutottak mellékvágányra azok a politikai törekvések, melyek a cigányság szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak. Feltűnő, hogy ezek a törekvések általában kudarcba fulladtak olyan belső ellentétek miatt, melyek Daróczit is távozásra bírták. Vissza-visszatér az a csalódottság, ami Daróczi Ágnes egész pályáját végigkíséri. Daróczi részletesen beszél a 2008–2009-es, romák ellen elkövetett gyilkosságok utóéletéről (Nemzetközi újjáépítési akció), valamint a holokauszttal kapcsolatos kutatásokról (Holokausztkutatás). Míg az első esetben aktív, gyakorlati segítségnyújtásról beszélhetünk (újjáépítés kezdeményezése, illetve új lakóhely kiépítése a hozzátartozóknak), addig a holokausztkutatás esetében elméleti munkásságról van szó, melyben Daróczi elsősorban szerkesztőként vett részt.

Ha lineárisan olvassuk a kötetet, a mellékletekkel a végén, repetitív jelleget érzékelhetünk, hiszen a mellékletként csatolt szövegek egy-egy fejezet kiegészítéséül szolgálnak. Ez azonban nemcsak a tematikában, de a konkrét események ismétlésében, újra-elbeszélésében is jelentkezik. Talán szerencsésebb lett volna a mellékletek törzsszövegbe való beillesztése. Ezek az anyagok a fő fejezetekhez hasonlóan műfaji sokszínűséget mutatnak. A hivatalos dokumentumoktól kezdve a tanulmányokon, illetve a rövidebb írásokon keresztül a nagyinterjúig találkozunk szövegekkel. Ezek tágítják a kötet perspektíváját, és adalékul szolgálnak Daróczi Ágnes eddigi munkájának értékeléséhez.

A kötet jegyzetapparátusa, amely szakirodalmi szövegeket gyűjt egybe, valamint az idegen (általában romani vagy tájnyelvi) kifejezések értelmezésére szolgál, informatívan irányítja az olvasót. Ez az alapos, átfogó jelleg a kötet függelékéről is elmondható. Itt Daróczi Ágnes műveinek listája (írások, beszédek, interjúk), egy névmutató (mely nemcsak oldalszámot mutat, de a legtöbb esetben tájékoztat is az adott személyt illetően), a könyvben szereplő szervezetekről, intézményekről és programokról szóló rövid leírás, valamint egy rövidítéseket feloldó jegyzet szerepel.

Daróczi Ágnes kötete a cigányság kultúrpolitikai törekvéseinek tekintetében kiemelkedő, jelentős munka. Átfogó összegzést ad a 2010-es évekig. A törzsszöveg 2012-ben ér véget, míg a mellékletek utolsó írása 2007-re datálható. Bár Daróczi az intézményekkel kapcsolatban kitér azokra, amelyeket szociális téren jelenleg kiemelkedőnek lát (például a Szocsoma, a Romaversitas vagy az UCCU Alapítvány), a kultúra területén ezt az értékelő munkát nem végzi el. Ez nem is feltétlenül feladata a kötetnek, fontosnak tartom azonban kiegészíteni Daróczi felsorolását néhány olyan kurrens kulturális kezdeményezéssel, személlyel, alkotással vagy hellyel, amelyek létezésüket – többek között – éppen Daróczi munkájának is köszönhetik. Ilyen például a Karaván Színház vagy a Független Színház – utóbbi nemcsak két drámakötetet tud maga mögött (Roma hősök I., Róma hősök II.), de több nemzetközi roma színházi fesztivált is. Idén rendezték meg például hatodik alkalommal a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált, melynek célja a különböző országok roma színházi alkotóinak találkozása és a cigányság színpadi önreprezentációiról szóló diskurzus alakítása. Ugyancsak fontos kiemelni Oláh Norbert képzőművészt, Jónás Tamás költőt, Farkas Dénes színészt (aki Osztojkán Béla verseiből készített előadást a Nemzeti Színházban) valamint a SzívHangok társulatot, akik szomolyai roma asszonyok közreműködésével hoztak létre immár két színházi előadást (Éljen soká Regina!; Megeshetne másképp!). Figyelemre méltó a Kecskemétfilm cigány népmesékből készült rajzfilmsorozata, a Háromezer számozott darab című film, a KuglerArt Szalon, mely galériaként a cigány képzőművészet bemutatását és támogatását tűzte ki céljául. Jelentős a DePART Collective nemzetközi alkotócsapat Ha mindenki meghallaná című, a roma holokausztot tematizáló hanginstallációja vagy a nemrég alakult Cigánybűnözők, romadadaista művészcsoport is. Szerencsére még hosszan sorolhatnánk azokat az alkotókat, illetve kezdeményezéseket, amelyek a cigányok kulturális életben való szerepének erősödéséről adnak számot, és remélhetőleg ez a lista folyamatosan bővülni fog.

(Fotó: Daróczi Ágnes / Magvető)