Az ősi kultúrákban a kört a végtelen szimbólumának fogták fel, az elmúlt két évezred európai művészetét ugyancsak meghatározza, különösen a reneszánsz és a klasszicizmus emberközpontú világszemléletét vagy az avantgárd törekvéseit. A 20. század elején Vaszilij Kandinszkij a cirkularitás lehetőségeit vizsgálta, Paul Klee a természetben tapasztalt élmények, a látvány geometrizálása mentén adott kulcsszerepet a körnek. Robert Delaunay a színkontraszt-elméletét vezette le a körforma segítségével. Az avantgárd szigorúan geometrikus vonulatában a fekete és a fehér színek esztétikája érvényesült a körforma által Kazimir Malevics vagy František Kupka képein, az Art Concret elgondolásai az alakzat önmagában való tiszta erejét hangsúlyozták, míg az összművészetiséget hirdető Bauhausban az alapformatanban jelent meg a kör.  Lantos Ferenc a második világháború után, közvetlenül a mesterén keresztül ismerte meg ezeket a mintákat, lenyűgözte az avantgárd szellemisége, beleértve a Bauhausnak és oktatóinak, illetve az 1930-as évek progresszív körének, a párizsi illetőségű nemzetközi „műhelynek,” az Abstraction-Créationnak a művészete. Utóbbi csoportosulásban a konkrét művészet képviselői mellett a már említett Delaunay, Kupka vagy Kandinszkij is részt vett. Munkásságuk indirekt módon átélhető matériát nyújtott Lantos Ferencnek, mestere, az ugyancsak csoporttag Martyn Ferenc tanításán keresztül. 

Lantos mindezt olyan időszakban élhette meg, amikor Magyarország elzárt volt a nyugati művészeti mintáktól. Rendkívül extrém helyzetnek tűnik a mai digitális korban, hogy az 1950-es és 1960-as években Lantos a kortárs művészetről semmit nem tudhatott, sőt lassan és törekedékeiben szivárgott be hozzá a pár évtizeddel korábbi nonfiguratív nyugati művészeti felfogás. A pécsi Bauhaus építészet, a pályatársai által külföldről hazahozott, nemzetközi avantgárd albumok, a Bauhaus-kiadványok vagy a Martynnal való közvetlen kapcsolat jelentette a kivételt számára. Éppen ezért izgalmas, hogy Lantos Ferenc (kultúr)politikai elszigeteltségben élve és külföldi utazások nélkül, az akkori kortárs amerikai és nyugati művészethez hasonló megoldásokra jutott az 1960-as években, originális, körcentrikus alkotásokat hozott létre. Ezt példázza a tárlaton bemutatott  Csillogás című vegyes technikájú festmény is, amely a korabeli amerikai pop art képek körkörös, félig figuratív formái vagy a francia matériacentrikus lírai absztrakt víziói mellett sem hatna idegennek.  A nemrég megjelent Lantos monográfia (Mészáros Flóra, Lantos. Zsdrál Art Kiadó, 2024) egyik hipotézise szerint ennek az a magyarázata, hogy Lantos a martyni alapok által párhuzamosan tudott haladni a külföldi analógiákkal.

A Lantos. A kör végtelensége című tárlat azonban nemcsak azt hivatott megmutatni, hogy Lantos tudattalan módon mennyire frissen reprezentálta a nemzetközi művészetet a hatvanas évekbeli körcentrikus műveiben, de azt is, hogy maga a téma mennyire változatos módon vonult végig az életmű egészén, kronologikus fejlődés nélkül. Lantos alkotótevékenysége nem szemléltethető most sem időrendben, hiszen őt visszatérő problémák foglalkoztatták.  A kiállítás alapkoncepciója, hogy Lantos a kört mint jelenséget a természet alapműködéséből vezette le, gyakran naturális szimbólumként mutatta meg, más alkotásain önmaga szépségében vizionálta, de kombinatorikai játékok mentén is analizálta.  A kurátori koncepció ugyanazt a narratívát követi, ahogy Lantos életművében a kulcsprobléma végigvonul, azaz a természet absztrakciójából, majd a moduláris nyelv kialakításától és annak környezetre való kiterjesztésétől a komplex matematikai témák vázolásáig haladunk. Így ez a narratíva megegyezik azzal, ahogy a néző is végigjárja a nonfiguráció ösvényeit, azaz a természeti absztrakciótól maga is eljut a komplexebb kérdésekig, vagyis a konkrét dologra nem utaló, geometrikus alapú vizualitás, majd a bonyolult, matematikai alapú struktúrák megértéséig.

A tárlat első egysége így először a kört mint természetbeli motívumot tematizálja, a natura mögött álló spirituális teremtőerő és az univerzálisan fellelhető körforma dominál képről képre: a Hold, a Nap, a kavicsok, a félig figuratív körformák sora váltakozik.  A teremtett rend és a mesterségesen teremtett világ működése letisztultan és egyértelműen jelenik meg a néző szeme előtt. A galéria hatalmas betonfalán viszont már a természetből eredeztetett, ugyanakkor puritán, geometrikus ábrázolásmód és a cirkuláris folyamatok kerülnek a középpontba. A zománcok, a hatkör-alapú festmények vagy a rácsszerkezetes köranalízisek alapja a megtalált vizuális rend, amely a Bauhaus mesterének, Johannes Ittennek a színtanára s eszerint a vörös, kék, sárga alapszínek (szürke és fekete kiegészítő szín) erejére épül. A koloritok a formák, különösen a kör térbeliségét és dominanciáját segítik. Bár számos művész egy életen át kutatta a kulcsproblémát, Lantos − számára ez egy részletesen kidolgozott természetelvű moduláris nyelv fellelése − rendkívül fiatalon kibontotta azt a formanyelvet, amely az egész oeuvre alapjává vált. Így a következő lépés az volt, hogy ezt az 1970-es években a környezetművészetre is kiterjesztette. Méghozzá abban a magyar valóságban, amely bár akkor már nem tiltotta az absztrakciót, ugyanakkor jelentéstartalom nélküli díszítőművészetként értelmezte az absztrakt munkákat egy épületen, köztéren. (Gondoljunk arra, hogy 1969-ben rendezték az első Victor Vasarely-tárlatot, amely életmű bemutatásához szabad utat Vasarely optikai művészetének dekorként való felfogása adott.) A kiállítás harmadik egységében így megcsodálhatjuk például ahogy a körvariációk mentén milyen félig szív, félig tulipánszerű zománcok vonultak fel a pécsi Viktória utcai óvoda frízsorán, vagy a körből miként vezette le Lantos a tulipánformát, s tette azt első land art munkája témájává. A művész olyan alakzatot kreált, amely illuzionisztikus módon csak a szemünkben tetszik tulipánnak. Nem a látott élményt, nem is a tulipánt absztrahálta, hanem valójában a körnegyedekből „felépített” geometrikus mű tulipánszerű hatást is eredményez. A tulipános zománcok ma a műfüvön keresztül az első tettyei installációját idézik meg, amikor is a természetet tavaszi, nyári, téli és őszi periódusban újragondolta a felállított zománctáblák révén.

A kiállítás zárásaként a lantosi nyelv csúcsa testesül meg: amikor Lantos a vizuális rendben már otthonosan mozgott, akkor matematikai útra terelte a körformát. A kombinatorika művészeti átültetésének lehetünk tanúi: felvágott körcikkek, negyedkörök egymáshoz kapcsolódva (elforgatva, egymásra rakódva, ismétlődve), újabb autonóm formákat, mintázatokat teremtenek, így interferenciát, vagy többrétegű körkapcsolódást vizionálnak. Bár a lehetőségek véges számúak, mégis végtelennek tetsző széles variációs halmaznak tűnnek. Lantos számára mindegy volt, hogy szobor vagy zománc, grafika vagy épületfríz a technika, minden esetben egy eltérő matematikai út mutatkozott meg.

Az említett narratíva több mint ötven művön keresztül szemlélhető köszönhetően a Zsdrál Art anyagának, a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak, pécsi magángyűjtőknek, a Budapest-A. Gyűjteménynek, s a Hatvani M. Gyűjteménynek és ifj. Ficzek Ferenc kollekciójának. Kívánok mindenkinek izgalmas kalandozást Lantos változatos körkoncepcióinak világában!