A művészeti és iparművészeti területek nagy hagyományokkal bíró, országos seregszemléit jellemzően az 1960-as évek végén hívták életre. A dátum egybeesik a politikai enyhülés korszakával, az új gazdasági mechanizmus bevezetésével, amely az életszínvonal emelése mellett a kultúrával is megengedőbb volt. Ebben a szinte „támogató” légkörben szervezték meg 1968-ban az első Országos Kerámia Biennálét, amely kisebb csúszásokkal, negyven éven át, 2008-ig működött Pécsett. Egy ilyen intézmény rangot, presztízst adott a szakmának. A kerámiaművészek a biennálékra dolgoztak, a zsűrizésre időzítették a legjobb formájukat – ha élhetünk a sport világából vett kifejezéssel –, azaz ide adták be legújabb alkotásaikat. A díjazott művek a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményébe kerültek, amely ezzel az egyik jelentős, ha nem a legjelentősebb modern, magyar kerámiaművészeti kollekcióval bíró közgyűjtemény lett. A pécsi Országos Kerámia Biennálé létének súlya – akár a kerámiakultúrára és a szélesebb kulturális közegre, akár a hazai és a nemzetközi színtérre vetítve – akkor vált igazán világossá, amikor megszűnt. A minőségi szűrő hiánya még napjainkban is érezhető hatással bír az oktatás színvonalának kérdéseitől a művészeti piac lehetőségein át a szakma felhígulásáig szinte mindenre.

Az előzmények tükrében megállapítható, hogy rendkívül nehéz dolga van annak, aki ezt a rendezvényt újra szeretné indítani, egykori szerepét és hatását kívánja újrateremteni és aktualizálni. A nehézségek közé sorolható az állami mecenatúra jelenlegi működésmechanizmusa, a szponzorok és támogatók felkutatásának és megnyerésének kihívása, a szakmai hitelesség megtartása, továbbá a szélesebb hazai és nemzetközi közönség megszólítása. A Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány és a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek–Nemzetközi Kerámia Stúdió a Zsolnay Örökségkezelő Kft. támogatásával – úgy tűnik – méltó folytatói a pécsi kerámiafórum hagyományának. A 2021-ben rendezett Országos Kerámiaművészeti Biennálé után, amelyről a Magyar Iparművészetben írtam (2021/5.), a seregszemle triennálé formájában tért vissza  idén. A szervezők megtartották a három évvel ezelőtt bevezetett szabályokat és kategóriákat: az autonóm kerámia és a diák kategóriák mellett teret adtak a design és az installációs pályaműveknek is. A keretek szélesítése (is) azt jelzi, hogy a rendezők tudatosan, hosszú távon és a kerámiakultúra iránt érzett elhivatottsággal kívánják életben tartani a rendezvénysorozatot.

Az öttagú zsűri által kiválasztott száz alkotó közel kétszáz művéből a látványos és igazán jól rendezett kiállítás március 9-én nyílt meg a Zsolnay Kulturális Negyedben működő m21 Galériában. A tárlat átfogó képet, sokszínű látleletet ad az elmúlt három évről, és nem csupán a kerámiakultúra alakulásáról. Az autonóm kategóriában számos olyan alkotást láthatunk, amely az aktuálpolitikai, társadalmi és szociokulturális helyzetre, helyzetekre reflektál. Az első díjat elnyerő Maróti Viktória munkája címében a japán kísérleti regény kiváló képviselőjének, Abe Kóbónak egyik főművét, A homok asszonyát idézi meg. Maróti egyedi technikáját 2018-as diplomavédése óta fejleszti: porcelánmasszába mártott fonalakból alakít ki, avagy szó szerint, sző meg egy struktúrát, amely az égetés során törékeny fonákká/bábbá alakul, mert a fonal elég benne. A bézs színű, homokágyra fektetett, érzékeny művek bolygónk, környezetünk, épített, kulturális és egyéni emlékezetünk illékonyságára figyelmeztetnek, melyek olyan könnyedén a semmivé lehetnek, mint egy homokból épített világ.

Maróti Viktória: A homok asszonya No. I.
(2023, kőcserép, homok)
Fotó: Piti Marcell

A második helyezett Kecskeméti Sándor Impressziók című alkotásai szintén leheletfinom megformálásukkal vonták magukra a figyelmet. Az alkotó gazdag életművére jellemző az archaikusan robosztus, nagy méretű tömbökből való építkezés. Négy négyzet alakú, zsebkendőnyi méretű, papírporcelán lapja, melyen apró perforációk és metszések alkotnak mintát, ezért hathat szokatlannak, egyben rendkívül frissnek. A tabula rasa formulája Kecskemétinél mégsem egy új kezdet ígéretét hordozza. Mivel a dekonstrukció gondolatkörét és eszköztárát használja, baljós hatást keltenek a kerámiaképei a szigorú, fekete keretekben, amelyek tükröződésében a nézőknek önmagukkal is szembesülniük kell.

Kecskeméti Sándor: Impressziók I.
(2023, papírporcelán)
Fotó: Rajnai Richárd

Az autonóm kategória harmadik helyezettje Antal Kitti, aki korábban elkezdett alkotói metódusát folytatta, azaz hulladék- és maradék anyagok újrafelhasználásával építette meg plasztikáit. Az organikus és geometrikus formák ütköztetésével, egymásnak feszítésével, a magas hőmérsékletű fatüzelésű égetés markáns és megbélyegző nyomaival, valamint művei drámai címével – Árral szemben, Törés, Utolsó leheletig – a természet elsőbbségét, a fenntarthatóság megkerülhetetlenségét üzeni.

Antal Kitti: Utolsó leheletig
(2022, újrafelhasznált kerámiaanyagok, fatüzes égetés)
Fotó: Rajnai Richárd

A különdíjakat kiérdemlő művészek Fekete László és Pázmándi Antal lettek. Az előbbi fekete térben elhelyezett, vörös fényben úszó, gigantikus installációja a Tömegmentő szüleim emlékére című alkotás. A különböző anyagokból összeállított, léclábakra helyezett, formátlan, szinte szétfolyó tömegű három torz alak a holokauszt-emlékműveknek abba a típusába tartozik, amely a kegyetlen, embertelen eseményeket zsigeri, sokkoló és letaglózó hatás kiváltásával égeti érzékszerveinkbe és tudatunkba. Pázmándi Antal a Covid-világjárvány súlyos következményeit dolgozta fel a különböző hatásoknak kitett maszkos próbababáival, a rá jellemző aprólékosan kidolgozott, sokféle részletből felépülő, posztmodern stílusában.

A design kategóriában jóval kevesebb pályamű szerepelt. Persze az ipari háttér és a rendszerváltás óta megcsappant gyári apparátus hiányában ez nem is meglepő. A kerámiakultúrában a manufakturális keretek között történő szériagyártás napjainkban inkább lefedi a design ernyőfogalmának, azaz a tágan értett tervezett környezetnek egy szeletét, mint az ipari sorozatgyártás. Ugyanakkor a design kategória esetében a funkciók szerinti összevetésben a gyakorlati-használati funkciónak jobban kell(ene) érvényesülnie, mint a díszítő-reprezentációs vagy az esztétikai funkciónak. A design kategóriában első díjat nyert Boldizsár Zsuzsa edénykollekciójában azonban a díszítő-reprezentációs funkció mintha felülírná a gyakorlati használatot, ugyanis ha tárgyait, ahogy hengeres/cilinderes formái implikálják, tárolásra használjuk, akkor nem érvényesül a porcelán anyagába rejtett, színes díszítésük. Boldizsár tárgyai ezért inkább az autonóm területhez tartoznak. A kategória második helyezettje Strohner Márton lett hengeres porcelánelemekből felépíthető hangulatlámpáival. A színátmenetes tornyokat képező, halványzöld és pasztellrózsaszín mázas világítóeszközökben az előzőekben említett kettős funkció – gyakorlati-használati és díszítő-reprezentációs – arányosan jelentkezik. Érdemes megjegyezni, hogy számos olyan tárgytípus létezik, amelyek esetében – és ez különösen igaz a kerámiakultúra területére – az emblematikus, szoborszerű megformálás autonóm, művészi értéket ad olyan gyakorlati-funkciót ellátó tárgyaknak, mint például a váza, a csésze, a kanna, az edény és az egyes anyagok áttetszőségével játszó világítóeszközök is.

Boldizsár Zsuzsa: Rejtett sorozat
(2020–2023, porcelán)
Fotó: Rajnai Richárd
 

Strohner Márton: Collection Light sorozat
(2022, porcelán)
Fotó: Rajnai Richárd

A diák kategóriában és a frissen végzett kiállítók munkái között – nyilván a képzés sajátosságai miatt – sokkal több gyakorlati-használati funkcióval bíró pályamű szerepelt. Kovács Martina környezettudatos kályhája, Eiler Dóra elegáns lerakóasztala, Bálint Viola és Sinkó-Kalocsai Dorottya étkészletei vagy Ágoston Dorina platinadíszes dobozai mindenképp kiemelendők komplex tervezési és kivitelezési kvalitásaikkal. A diák kategóriában a felsőfokú kerámiaképzés két meghatározó egyeteme, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara rendezett egymás között házi versenyt. Az intézmények által felajánlott díjakat Tábi Eszter és Nagy Abigél kapták. Tábi Eszter intarziatechnikával készített bravúros reliefjei, op-art stílusú, fekete-fehér kerámiatondói a tárlat tekinteteket vonzó valódi fókuszpontjai a sárgára festett pengefalon. Nagy Abigél cukorkaszínekben pompázó, egymáshoz komponált, szerves, szinte élő organizmusoknak tűnő formái egyaránt dekoratív foltjai a kiállításnak, egyben a kerámiakultúra nemzetközi szinten detektált irányának képviselői.

Tábi Eszter: Reminder I
(2022, kőcserép, porcelán)
Fotó: Rajnai Richárd

Nagy Abigél: Kapcsolatok 4.
(2023–2024, mázas kerámia)
Fotó: Rajnai Richárd

A diák kategóriában egy-egy hallgató különdíjban is részesült: Baran Péter és Zagiba Mátyás. Az előbbi a kerámia hagyományos vörös terrakotta és matt koromfekete színekben játszó vázaplasztikáival érdemelte ki a zsűri elismerését.  Zagiba felkutatott ásványi anyagokból nyert, saját fejlesztésű mázaival tűnt ki, azonban a természet szép színeit hordó edényformái, kiöntői és ivópoharai még híján vannak a fogyasztóbarát, ergonomikus megformálásnak.

A zsűri elismerő oklevéllel is több pályázót jutalmazott, mint 2021-ben. Idén Dályay Virág, Kovács Máté, Nyári Flóra, Radics Márta és Strohner Jázmin kaptak ilyen elismerést.

A Barabás Lajos és Zsdrál Márkó által felajánlott és kiosztott műgyűjtői díjat ezúttal három alkotó érdemelte ki: Husz Ágnes és Kemény Péter mellett Máder Barnabás, aki a nemzetközi színtér után végre itthon is elismerést és figyelmet kapott aprólékos technikával perforált, porcelánkockákból álló absztrakt kompozícióival, súlyos üzeneteket hordozó, törékeny térképeivel. Sokatmondó, hogy Máder Szomszédság című műve nyerte el a szervezők, a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány és a KKMM–Nemzetközi Kerámia Stúdió által felajánlott díjat is.

A Zsolnay Kulturális Negyed elismerését Kontor Enikő Ontattak című installációjának ítélték. A 2021. évi első díjas művész Vízszint című korábbi munkáin már alkalmazta azokat a drámai és végtelen asszociációkat keltő formákat, amelyeket most felrobbantva, összeroncsolva a fölbe csapódva láthatunk. Kontoréhoz hasonló, beszédes művek Lőrincz Győző új munkái is, melyeknek Az igazság fekete dobozai címet adta. A szabályos alapról induló négyzetes dobozok fedelei már teljesen torzak, fényesen csillogó, fekete, ragacsos szurkot idéző mázuk mintha szétrepedne az edényekben tárolt tartalom feszítésétől. Lőrincz tárgyainak ellentétei Babos Pálma végtelen nyugalmat sugárzó, hófehér jéghegyei. Ám tekintetünk itt is csupán addig lehet nyugodt, amíg meg nem látjuk a jégtömbökre épített apró házakat, amelyek egymástól egyre távolabb sodródnak a klímakatasztrófától sújtott planétán.

Kontor Enikő: Ontattak
(2023, samottos kerámia, sómázas égetés)
Fotó: Rajnai Richárd

Az m21 Galéria terének falait ezúttal nem az Országos Kerámia Biennálé eseményeinek archív fotói, hanem a magyar kerámiakultúra meghatározó alakjaitól vett idézetek borították. Zsolnay Vilmos, Zeisel Éva, Gádor István, Sárkány József, Probstner János és Romváry Ferenc gondolatai, amelyeket a kurátorok a kategóriákhoz és tárgytípusokhoz társítottak. Az 1975. évi IV. Országos Kerámia Biennálé katalógusában Romváry Ferenc művészettörténész nevezte a biennálét a magyar kerámia gyűjtőlencséjének, amely felerősíti a szakmát érintő gondokat. Ám egy gyűjtőlencse a pozitívumokat is képes megmutatni, és bízzunk benne, hogy szinergizálni is.

A Szerkesztő a Petőfi Irodalmi Múzeum Oláh János-ösztöndíjasa.