Bíró-Balogh Tamás írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

Kovács András Ferenc Tűzföld hava című második kötete 1988-ban jelent meg a Kriterion Könyvkiadónál. Az 59 oldalas gyűjtemény kedvező visszhangot kapott, de mivel még a Ceaușescu-érában jelent meg, s a román cenzúra működött, ennek nyomát magán viseli, ha elsőre nem is látszik.

A borítólap Bíró Gábor munkája, és ő őrzi a kötetnek most ismertetett példányát.[1] Bíró Gábor Székelyudvarhelyen született 1955-ben, festőművész, restaurátor. (Nem tévesztendő össze az 1947-ben Budapesten született, hasonló nevű festőművésszel.) Grafikusi munkásságában több általa készített könyvborító is található, verseskötetektől a művelődéstörténeti városmonográfiáig.

A neki írt ajánlás így szól:

Kedves Bíró Gáborom:
könyvünk hamu, vér, korom;
kedvünk szétlőtt várorom,*
s a remény is olyan ajzott…
Köszönöm a föstött rajzot…

Barátsággal és szeretettel
Kovács András Ferenc

 

* Olyan, mint a Székelybánja –
de Te sose legyél vánnyadt…

KAF. s. k.

 

Székelykeresztúr, 1990. februárius 11-én**

** (Jó egy év késéssel – forradalmas üdők hertelen elzúgása után… Hátha megérett végre e könyv is a várakozásban…)

A történelmi helyzetre is reflektáló verses ajánlás mellett azonban a költő máshol is kézjegyeivel látta el a kötetet: kijavította benne a nyomdahibákat – és fekete tintával visszaírta a cenzúra által törölt részeket. Vagy ahogy ő nevezte egy helyütt: visszamenekítette őket.

Ezek az alábbiak:

 

48. o.: A Tanköltemény: Rocinande dicsérete című versben az értelemig és tovább! végére kitette a felkiáltójelet. (Ez nyomdahiba volt.)

Ugyanitt: visszaírta a cenzúra által törölt forradalmi szót: majd pionírok jönnek el érted, megkoszorúznak, / s vetnek a nagy│:forradalmi:│rozsdatelepre, hurrá

52. o.: A Novecento versben két nyomdahibát javított. Előbb a vers távolban izzó teknődantodon… sorában persze helyesen teknőclantodon állott volna. (A cl betűkapcsolat valóban egy kis d betűre hasonlít, ez egyszerű szedési hiba lehet.) Majd a 2. lábjegyzet végén az idézet utolsó szavát javította, hogy a Hatalmas teknősbéka árnya / a lelkem helyett lelken szó álljon.

 

53. o.: Még mindig a Novecentóban: a 4. lábjegyzetből kihúzta a Részlet szót, így a jegyzet helyesen így kezdődik: „A Novecento <…> szövegében”.

A kihúzott szó arra utal, hogy a vers eredetileg egy nagyobb kompozíció része volt – és később is azzá lett. Ahogy Szigeti Csaba írta: „A különböző publikációkban egyre nagyobb tablóvá növekvő, tehát ciklusos szerkesztésűvé átalakuló Novecento (amely utótörténete miatt a legjelentősebb műnek látszik a kötetben) ebben a részletében a Magyarországon is megfordult trubadúrra, Peire Vidalra utal”.[2] A Részlet szó elhagyása a Tűzföld havában a vers önállósodását, önálló értékét mutatja, hogy az nem töredék, nem részlet.

 

57. o.: A címadó Kuplé Tűzföld haváról című vers 27. sorát (ős pingvintánc a fókalágerekben) áthúzta, és helyébe írta: a változékony szólamfergetegben.

Ide hosszabb magyarázat kívánkozik, mert több lehetőség elképzelhető. Egy bizonyos: az ős pingvintánc sor ezen a helyen nem a szerzői szándék szerint áll. A javítás ténye egyértelműen utal erre – de emellett az is, hogy a változtatás miatt ez a sor teljesen funkciótlanul duplikálódott, lévén a vers 22. sora ugyanez. Viszont nem feltétlenül a cenzúra törölte; lehet, hogy csak szedési hiba. Érvek és ellenérvek mindkét lehetőség mellett és ellen is szólnak.

1) Ha szándékolt cenzori beavatkozás történt, akkor nyilvánvalóan a változékony és a szólamfergeteg szavak politikai áthallásai, illetve azok vélt lehetőségei zavarhatták. Kérdés persze, hogy ebben az esetben a cenzor miért nem húzta ki egyszerűen az inkriminált szövegrészt, és miért írta be helyette a vers egy korábbi sorát.

2) Ennél valószínűbb, hogy csak egy vétlen szedői hibáról van szó. Ennek oka pedig – paradox módon – magában a versben található. A címbe is emelt kuplé műfaj jellege szerint refrénes forma; Kovács András Ferenc versében pedig szintén megtalálható a repetitív elem. Ugyan nem strófákról (verze) és hagyományos értelemben vett refrénről van szó, de a 36 sorban ötször ismétlődik a tűzföld sötéten sistergő havában sor vagy annak változata: ez az 5., 21., 26., 31. és a 36. sor is; a vers második, tipográfiailag is elkülönített (beljebb kezdődő) részében éppen ezek tagolják – ötsoronként – a szöveget. Ez azonban elsőre nem látható, ugyanis a refrénsorok tagolják ugyan, de nem választják versszakokra a szöveget, amely egyetlen monológ. Ráadásul a kötetben a korábbi és későbbi közlések tipográfiai megoldása sem érvényesül, a szerzői szándék szerint két elkülönülő rész itt vizuálisan is egybeolvad.

Az ős pingvintánc sor a kötetben közölt szövegben kétszer követi a refrénsorok valamelyikét, mégpedig két egymást követő, a második és a harmadik előfordulását (21/22, 26/27). A textológia régóta ismeri azt a szövegmásolási hibát, hogy ha egy szövegben több sor azonosan vagy nagyon hasonlóan végződik, a másoló könnyen összekeverheti azokat, és rossz helyről folytathatja a szedést. Ha a másoló szeme előre ugrik a másolandó szövegben, egy szövegrész kimarad (haplográfia), ha viszont visszaugrik egy korábbi helyre, megismétel egy szövegrészt (dittográfia). Ezzel a jelenséggel a hétköznapi olvasás során is találkozhat bárki, de a repetitív szövegek olvasása fokozott figyelmet kíván. Másolásuk pedig óhatatlanul magában rejti a hibázás valószínűségét, sőt „jellemző, hogy a repetitív technika szinte törvényszerűen előidézi a szövegkritikai gyakorlatban egyébként elég ritka” fönti két jelenséget – írta Vadai István a Hajnóczy-textológiáról szóló tanulmányában, amelyben kimutatta, hogy Hajnóczy Péter repetitív írásainak bármelyik újraközlésénél van másolási hiba, s olykor terjedelmes bekezdések, illetve bekezdésnyi szövegek is eltűntek a másolási folyamatok során.[3]

A magyarázat tehát röviden ez: a szedő a gépiratból helyesen szedte a vers első 26 sorát. Amikor viszont ott fölnézett a papírból, és kereste a „havában” szóra végződő sort, szeme véletlenül a 26. helyett az ugyanarra végződő 21. sorra ugrott vissza, s onnan folytatta a munkát, megismételve a 22. sort. Ám amikor ezután újra fölnézett, immár jó helyre, helyesen a 28. sorral folytatta – és ezután már ismét jól szedte a szöveget a vers végéig. Ez magyarázza a funkciótlan ismétlődést is.

És ez utóbbi lehetőséget valószínűsíti továbbá, hogy a vers egy korábbi közlésben még jól olvasható.[4] (Bár persze arra is találni példát, hogy a könyvek nagyobb cenzurális figyelmet kaptak, mint a periodikák. És ez igaz a magyarországi rendszerváltás után is: Grecsó Krisztián Pletykaanyu című novellája korábban két részközlésben megjelent periodikában, nem is eldugottakban[5] – a balhé mégis csak akkor tört ki, amikor könyv formátumban olvasható lett. Igaz, itt a cenzúra nem politikai jellegű és utólagos fejlemény: Grecsó a második kiadásban hajtotta végre.)[6] Mindenesetre ez a véletlenül „érzékeny” helyen esett vétlen szedői hiba félreérthető helyzetet teremtett és fájdalmasnak érzett sebet ütött: mert könnyen akár cenzurális beavatkozásnak látszódhat.

S ide még egy textológiai megjegyzést tenni kell: a vers az Utunk Évkönyvben úgy jelent meg, hogy a repetitív sor minden esetben a tűzföld sötéten sistergő hava képet adja. Ehhez képest a kötetben a harmadik ismétlődés (26. sor) viszont már „szikrázó” hóról szól. Ez valóban szerzői módosítás, s az előző sor: a föld négy sarka izzik képzeletben „izzik” szavával teremt kapcsolatot.[7] A későbbi közlés szintén a „szikrázó” változatot hozza,[8] és persze nem véletlen, hogy Kovács András Ferenc nem javította ki a Tűzföld hava tárgyalt dedikált példányában.

 

Mindezek persze nem csak baráti gesztusok – a vers és a szöveg tiszteletét mutatják. És nem csak eseti gesztus volt: Takáts József példánya ugyanezeket a javításokat tartalmazza.[9] Ő 1989 áprilisában kapott a Tűzföld havából, viszont ekkor már Takáts – Bíró Gáborhoz hasonlóan – „közreműködője” volt a Kovács András Ferenc-versek megjelenéseinek. Ahogy egy interjúban fogalmazott: „Jellegzetes történet 88 őszéről, hogy amikor Kovács András Ferenc átküldte hozzám Novecento című költeményét, azt nem közölte le egészében a Jelenkor – kellett neki alapítani egy új lapot, hogy megjelenhessen”[10] – ez lett a Nappali Ház, amely az ugyanekkor debütáló első számában a teljes ciklust hozta.[11] És talán vannak más könyvpéldányok, melyekbe a költő visszaírta a szavakat, sorokat, és nyilván vannak olyanok, melyekbe nem.

Egy másik – korábbi, de terjedelmesebb – „beírásának” történetét Láng Zsolt mesélte el, napra pontosan a dedikáció keltezése előtt egy hónappal: „1987 nyarán Szatmáron a Színház utcában sétáltam barátommal, Kovács András Ferenccel. Betértünk Filtruska néni trafikjába, barátom cigarettát vett, én meg egy Utunkot. Kint fedeztük fel, hogy a lap belső, dupla oldala üres, hófehér, nem nyomtattak rá semmit. / Azon töprengtünk, mi történt, de leginkább, hogy mit kellene tennünk. Végül is K. A. F. beleírta három versét, én meg a Csendes napok című elbeszélésemet. Majd másnap reggel a lapot visszacsempésztük a trafikba. Két remegő összeesküvő. / Vártuk, hogy minden megváltozzék. Lassan elinduló, észrevétlenül terebélyesedő lavina jelent meg előttünk. […] Egy jól elhelyezett mondat képes átrendezni a világot – ilyesmiről ábrándoztunk.”[12]

A dedikáció írásakor a Székelykeresztúron tanárkodó Kovács András Ferenc már hónapok óta nem jelentkezett új költeménnyel. Ahogy ő nyilatkozta ekkor: „1989. november 27-én írtam verset utoljára. Az események olyan hatással voltak rám, hogy azóta sincs lelkierőm írni. Illetve nem így kellene fogalmaznom. Mert íráskényszerem az azért van, a szavak mindegyre előbukkannak, de nem szabad rögtön papírra vetni őket. Bizonyos pontig hagyni kell, hogy sűrűsödjön, kristályosodjon a gondolat. A hirtelen indulat ritkán szül jó verseket.”[13] Ennek ellenére több verse megjelent ebben az időszakban – a korábban nyomdafestéket nem láthatott, cenzúra által nem engedélyezett darabok. És az átformálódó irodalmi életben is aktív szerepet töltött be: a Markó Béla vezette Igaz Szóból ekkor lett – békés átmenettel – Látó, és az 1990. 1. számmal meginduló új folyóirat versrovatát Kovács András Ferenc szerkesztette.

Mikor a Tűzföld hava megjelent, már díjazott költő volt: a Tengerész Henrik intelmei című kötetére kapott írószövetségi díjat. Előbbi interjúban mondta e kapcsán, hogy nem igazán a díjak a fontosak – mert az nem az ő érdeme –, „sokkal inkább az, hogy a versek meg is jelenjenek. Persze nem bármi áron”. És ugyanígy vallott ekkor – éppen a költővel való találkozás előtt pár nappal – a borítókészítő Bíró Gábor is: „El kell kerülni azokat a csapdákat, amelyeket az elődök, vagy mások nem tudtak, vagy nem akartak elkerülni. Nagyon lényeges a művész függetlensége, minden lekötelezettség elhárítása. Most már nyilván, könnyebb ezt a függetlenséget megőrizni. Ezután nem fog festeni senki Ceaușescu-portrét, de rosszat, értéktelent ezután is fognak festeni. Márpedig az értéktelennek éppúgy a süllyesztőben a helye ezután is, mint az eddigi »Ajándék« alkotásoknak.”[14]

A javítások által szembetűnő, hogy az 1988-as Tűzföld hava nem teljesen a szerzői szándék szerint megjelent szövegállapot. Ha mégis innen idézzük az éritett darabokat, az egykori cenzúra (és a nyomda ördögének) hatása tovább él. (És jellegéből adódóan ugyanez igaz a Digitális Irodalmi Akadémián található digitalizált kötetre is.) Kovács András Ferenc azonban kijavította verseit, gondosan ügyelve arra, hogy a válogatott és új verseit közlő Kompletórium már a jó változatokat tartalmazza. Sőt, a kötetből az is kiderül, hogy a cenzúra versek címeit is megváltoztatta. Érdemes ennek a kötetnek a jegyzeteit is böngészni.

 

(Bélyegkép: Tóth László)