Amikor az iskolás korosztálynak nagy klasszikus szövegeket szeretnénk (illetve vagyunk kötelesek) megmutatni, akkor nemcsak a nyelvezet okozhat nehézséget, hanem a történet által hordozott témák, kérdések is. Ilyenkor két megoldás van: megpróbáljuk a szöveg inherensnek gondolt, esetleg történelmileg is beágyazott problematikáját megmagyarázni és megértetni, vagy keresünk olyan mai dilemmákat, amelyeken keresztül a befogadó magáénak érezheti a szöveget. Az első megoldás jellemzően a hagyományos beavató színházé, ahol kiáll egy moderátor, és elmagyarázza, mit is látunk pontosan. A második a tantermi színház módszere: a drámaszöveg csak támpontot ad ahhoz, hogy elgondolkodjunk a saját életünkön. Ezt a differenciát úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy a beavató színház az irodalom „szolgálóleánya”, ahol a játék segít az eleve adottnak vélt jelentések kibontásában, míg a másik esetben saját, maradandó felismeréseink vannak önmagunkkal kapcsolatban.

A Janus Egyetemi Színház új produkciója, a Bánk Bán Beavatás (tudjuk, hogy a bán köznév, a színház honlapján viszont talán az alliteráció miatt kapitálissal szerepel) inkább az első műfajt választja ahhoz, hogy Katona József művéről mondjon valamit. A premieren Ákli Krisztián játékmester és rendező, miután bekísér bennünket egy terembe, rövid bevezetőt tart a korszak színháztörténetéről, Katona József életéről, a darab történelmi-kulturális kontextusáról, forrásairól és recepciójáról. A tankönyvi anyagon is túlmutató remek irodalmi gyorstalpaló ez a darabot ismerőknek és nem annyira ismerőknek egyaránt. A mondanivalót a táblára írtak is illusztrálják: szereplők, alkotók, fordítók, szerkezeti egységek és helyszínek jelölései. Akár egy irodalomóra táblával, krétával, tanárbácsival.

(Fotó: Farkas B. Szabina)

Ezután következik a játék, azaz a JESZ színészei két, esetenként három szerepet is megformálva tárják elénk a kulcsjeleneteket, hogy azután azokat frontális, nyitott kérdések segítségével megbeszéljük. Ezzel nagyjából át is látjuk az előadás dramaturgiáját: a viszonylag rövid színeket követi a közös értelmezés. Utóbbi során olyan kérdésekre válaszolunk, hogy hogyan látunk egy-egy karaktert, milyen az ő kapcsolatrendszere és mi lehet a motivációja. A darabot ismerők – ahogy ez a premier estéjének felnőtt közönsége esetében is történt – könnyedén tudnak válaszolni ezekre a kérdésekre. Ők ugyanis már beavatottak, ahogy beavatott lesz az a középiskolás is, aki becsülettel elolvasta Katona drámáját, esetleg már tanult róla. Így tehát felmerül a kérdés, hogy az interpretációt tekintve mi újat tud adni ez a koncepció annak a középiskolásnak, aki már talán az érettségi tételét is kidolgozta.

Amennyiben viszont a cél az új ismeret átadása vagy az ismétlés, az előadás tökéletesen teljesíti a küldetését, becsülettel átbeszéli/átismétli a Bánk bánt annak történeti és biografikus vonatkozásaival együtt. Teszi ezt úgy, hogy filmrészletek helyett a sokkal élvezetesebb és közvetlenebb élő színházi jelenlétet kínálja. Popa Máté fiatal Bánkjával és Ottójával könnyű azonosulni. A fura kettőzés oka talán az lehet, hogy itt mindkét karakter hangsúlyos vonása a bizonytalanság, tépelődés, a néha már-már szerencsétlenkedésnek tűnő próbálkozások. Ez a Bánk nem tragikus hős, inkább hétköznapi ember, számtalan problémája közül a párkapcsolati-magánéleti krízise a leghangsúlyosabb. Ha az előadás célja a dráma valamiféle „eredeti” jelentésének megmutatása, a főhős gyötrelmeinek artikulálása lehetne erőteljesebb, markánsabb. Ugyanez igaz Melindára (Somogyi Bianka), aki a történetben elég fontos szereplő, a vele megesett dolgok katalizálják Bánk tetteit. Személyes tragédiája ugyanakkor nincs kibontva, a rövid jelenetek nem adnak esélyt a drámai elmélyülésnek és a katarzisnak. Talán a jelenetek kurtasága az oka annak is, hogy Várnagy Kinga Gertudisa sem tud érvényesülni, csak néhány ismétlődő gesztus jelzi a hatalomhoz való ragaszkodását, a hiúságát. A Bánkkal való végső összecsapása sem tud erőteljes és végzetes lenni. Színészileg a legösszetettebb alakítást a Biberachot, Petúr bánt és Tiborcot játszó György Zoltán Dávid nyújtja, aki nem csak azzal lényegül át, hogy felvesz egy sapkát vagy egy napszemüveget. Ebben a három (egyébként egymásnak ellentétes) karakterben a színészet által van erő és virtus.

(Fotó: Farkas B. Szabina)

A jelenetek rövidsége és a cselekmény lerövidítése (kimarad például Melinda teljes családja, a „békétlenek”, valamint Endre király és a befejezés is) természetesen érthető, hiszen az előadás időtartama két tanórányi (nagyjából 100 perc), amibe még a feldolgozásnak is bele kell férnie. Nádasdy Ádám szövege (amit egyébként egyre több középiskolai magyarórán is használnak) jól működik, a prózai forma dacára nem kevésbé drámai és fennkölt. A szükséges húzások viszont valahogy a cselekmény ívét is megbontják, és a magyarázó megjegyzések, kiegészítések ellenére nem biztos, hogy a drámát nem ismerők számára világossá válnak a motivációk, az okok és okozatok. Ráadásul mintha az sem dőlt volna el egyértelműen, hogy a darab által felvetett számos téma közül melyik domináljon, és reflektálatlanul maradnak olyan kérdések, mint például a hazafiság. Ez nem feltétlenül probléma, csak akkor, ha az előadás célja – ahogy azt a bevezetőben is érzékeljük – a Bánk bán „eredeti” üzenetének (iskolai) értelmezése.

A játéktér a premieren osztálytermet imitál, kétoldalt a nézők, középen a játszók, elöl tábla, amit a játékmester és a játszók is használnak. Az előadás során fel- és lekerül néhány információ, a kapcsolatokat szívecskékkel jelzik, az időközben meggyilkolt karaktereket letörlik. A táblahasználat furcsa választás egyébként, hagyományos és unalmas pedagógiai módszereket hív elő (a digitális korban ki ír manapság krétával táblára?), mégis így kerülhet sor az előadás egyik leginkább figyelemreméltó gesztusára, amikor egy ponton Petúr egy nőalak kontúrját rajzolja fel a táblára, ami fölé/mellé fenyegetően odakerül egy stilizált fallosz is.

(Fotó: Farkas B. Szabina)

Ezen a ponton az előadás ugyanis nemcsak az udvarias és szalonképes történeti értelmezés keretéből lép ki, hanem megpendít egy olyan témát is, ami az iskolai Bánk bán-órák visszatérő kérdése: mi a helyzet a férfiakkal és a nőkkel? Hiába nagy nemzeti tragédiánk Katona műve, a tantermi diszkussziók automatikusan kialakuló fókusza (már ha van ilyesmi) tapasztalatom szerint nem annyira a hazafiság, a nemzetféltés vagy a magyarságtudat, hanem a szex, az erőszak, a hatalmi viszonyok és az idegengyűlölet. Ákli Krisztián rendezésének bevallott célja az, hogy közelebb hozza a drámát a fiatal korosztályhoz, ennek érdekében pedig szerencsésebb lett volna a dilemmák szélesebb palettáját gondolkodásra felkínálni.

A bemutató előadáson a feldolgozó szakaszban a felnőtt közönségnek abban kellett döntést hoznia, hogy a közösség szempontjából a lassú, óvatos, megtervezett vagy a hirtelen, radikális, véres változás kívánatosabb-e. Bár a beszédtémákat bizonyára a középiskolás közönség igényei is alakítják majd, jó lenne, ha őket érintő aktuális kérdések is terítékre kerülnének, hiszen mi más értelme lenne a klasszikusok olvastatásának, mint hogy önmagukat és az őket körülvevő világot jobban megértsék.

(Bélyegkép: Farkas B. Szabina)