Október 18-a és 22-e között került sor a Frankfurti Könyvvásárra; bizonyos értelemben ünnepi vásár volt, hiszen ez volt a hetvenötödik. Jóval több látogató jött, mint tavaly, összesen 215 ezer ember. Ennek a fele az utolsó két és fél nap érkezett, amikor a vásár megnyílt a nagyközönség számára is. A központi ország ezúttal Szlovénia volt; ez mindig jó alkalom arra, hogy a német nyilvánosság felfedezzen egy új országot, annak irodalmát és kultúráját. Szlovénia „számos kultúra kereszteződésében [áll], és hagyományosan többnyelvű [ország]. Az eredmény egy olyan kultúra, amely tükrözi az európai sokszínűséget, ugyanakkor független és eredeti tudott maradni.” Az alábbiakban a vásár legfontosabb eseményeiről próbálok rövid áttekintést adni.

I. Megnyitó: október 17-én, a szlovén sztárfilozófus Slavoj Žižek tartotta a könyvvásár megnyitóját, amely tumultuózus jelenetekhez vezetett. Az előtörténethez hozzátartozik, hogy Adania Shibli palesztin írónőnek az Eine Nebensache című regényéért odaítéltek egy díjat, amit a könyvvásáron kellett volna átadni, de a Hamász október 7-i terrortámadása után ezt elhalasztották. Žižek botrányosnak tartotta a döntést. Az előadás további részéről a Zeit-Online így számolt be: „Žižek elítélte a Hamász által az izraeli lakosság ellen elkövetett terrortámadásokat, de azt is mondta, hogy a konfliktus megértéséhez meg kell hallgatni a palesztinokat is, és figyelembe kell venni a konfliktus egész hátterét.” Erre többen elhagyták a termet, illetve Uwe Becker, a hesseni antiszemitizmus-ügyi biztos fölment a színpadra, megszakította az előadást, és azt vetette Žižek szemére, hogy relativizálja a Hamász bűntetteit. A szlovén filozófus tiltakozott, félreértésről beszélve. Végül a könyvvásár igazgatója, Juergen Boos azt mondta, hogy a könyvvásár egyik alapvető értéke a szó szabadságának tiszteletben tartása. A beszéd után Becker a dpa hírügynökségnek így nyilatkozott: „A palesztinok jogairól és szenvedéséről is lehet beszélni, de nem úgy, hogy e közé és […] a tömeges erőszak és terrorizmus közé egyenlőségjelet teszünk.” Žižek beszéde indulatokat váltott ki (nem volt eseménytelen és unalmas megnyitó), de az az érzésem, hogy Becker végső nyilatkozatához ő is maradéktalanul csatlakozna.

Slavoj Žižek (Fotó: Marc Jacquemin / Frankfurter Buchmesse)

II. Der deutsche Buchpreis: ez a díj a német könyvszakma legrangosabb elismerése – az elmúlt év legjobbnak ítélt regénye kapja. A díjat közvetlenül a könyvvásár előtt, október 16-án adták át. A héttagú zsűri összesen 196 regényt vett számításba. A shortlistre a következő művek kerültek fel: (1) Terézia Mora: Muna oder Die Hälfte des Lebens; (2) Necati Öziri: Vatermal; (3) Anne Rabe: Die Möglichkeit von Glück; (4) Tonio Schachinger: Echtzeitalter; (5) Sylvie Schenk: Maman; (6) Ulrike Sterblich: Drifter. „Hat regény, amelyeknek első pillantásra semmi közük egymáshoz. Különböző időkben játszódnak, különböző országokban, és különböző miliőket írnak le. De mindegyikük megtalálja a legmegfelelőbb kifejezési eszközöket” – mondta Katharina Teutsch, a zsűri szóvivője egy sajtótájékoztatón. A lista talán legnagyobb érdekessége az volt, hogy Terézia Mora – aki egyszer már megkapta a díjat – újra az esélyesek között szerepelt. A díj átadásának napján a Hessischer Rundfunk (HR2) reggeli műsorában egy irodalomkritikus beszélt az esélyekről. Két szerzőt tartott kiemelkedőnek: Terézia Morát és Sylvie Schenket.

Az egyik legrangosabb német kritikus, Ijoma Mangold így írt Terézia Mora új regényéről: „[A mű] olyan őrületesen jól van megírva (technikai értelemben ma egyetlen német író sem tud olyan lazán és nagyszerűen írni, mint az 1971-ben született Büchner-díjas írónő), hogy viszonylag sokáig tart, mire rájövünk, egyáltalán miről is van szó.” (Die Zeit, 2023. szept. 12.) Ha nem is ennyire lelkesen, de hasonlóan nagy elismeréssel írt Daniela Strigl Sylvie Schenk könyvéről: „Az édesanyjáról szóló történet elején az elbeszélő még nem tudja, hogy amit ír, valóban regény lesz-e. Csak annyit tud, hogy »approximatív« szöveg lesz. De Sylvie Schenk a megközelítést úgy végzi, hogy a hagyomány és az emlékezet hézagjait a képzelet és az empátia segítségével tölti ki – így az eredmény csakis regény lehetett.” (Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2023. szept. 4.) A Hessischer Rundfunk kritikusa úgy vélte, a zsűri nagy valószínűséggel nem fogja felvállalni, hogy valaki másodszor is megkapja a díjat, ezért az ő favoritja Sylvie Schenk volt. De hozzátette, az eddigi eredményekből azt lehet látni, hogy a zsűri szeret meglepetéseket okozni.

Nos, a díjat aznap este Tonio Schachinger osztrák író kapta az Echtzeitalter című regényéért. A díj átadásának másnapján írta Wiebke Porombka: „Tonio Schachinger regénye […] szórakoztató és mulatságos, ugyanakkor megható is. Az 1992-ben született osztrák szerző egy bécsi elitiskola – a bécsi Theresianum mintája jól felismerhető – világát bemutatva mesél azokról a tipikus kényszerekről, amelyekkel fiatal főhőse szembesül.”

Daniel Kehlmann (Fotó: Domenic Driessen / Frankfurter Buchmesse)

III. A könyvvásárra jelent meg Daniel Kehlmann Lichtspiel című új regénye (de már túl későn ahhoz, hogy a Buchpreis versenyében részt vehessen). A könyv bemutatójára a frankfurti Schauspielban került sor október 19-én. Nyolcszáz fős nézőtér, teltház, a megemelt helyárak ellenére is. A szerzővel Katharina Teutsch beszélgetett. A mű történelmi regény, egy egykor nagyon híres, de mára teljesen elfelejtett némafilmrendezőről, Georg Wilhelm Pabstról. Pabst először elmenekült a nácik elől, majd visszajött, és együttműködött velük. A könyvről Adam Soboczynski írt nagyon szép recenziót, rámutatva arra, hogy a konkrét életrajz tanulságai általánosíthatók, így a szerző egy negatív antropológiát sugall: „A sötét időkben az emberek annyira alkalmazkodók lesznek, mint Pabst – teljesen mindegy, hogy milyen kifinomultnak, nemesnek és jónak mutatják magukat, még azelőtt, hogy a helyzet komolyra fordulna. De mihelyst utóbbi bekövetkezik, mindenki hozzásimul a hatalomhoz.” (Zeit Literatur, Nr. 43, 2023. okt., 6. o.) A bemutatón a szerző két hosszabb részletet olvasott fel a könyvből: az első epizód abból a korszakból való volt, amikor Pabst megérkezik Amerikába, és hamarosan észreveszi, hogy nemcsak a nyelvet kellene megtanulnia, hanem egy beszédmódot is, azt, ahogy a művészek és a művészetek kedvelői egymással cseverésznek. Itt minden great. A másik epizód már a visszatérés után Németországban játszódik: Göring fogadja a filmrendezőt, és elbeszélgetnek. Katharina Teutsch újra és újra azt kérdezte a szerzőtől, hogy mi az, ami eredeti, és mi az, ami a fantázia terméke. Ez különösen érdekes ebben az esetben (az író gazdag történeti anyaggal dolgozott, sokat kutatott németországi és amerikai archívumokban). Kehlmann elárulta: a Göring-fejezet a fantázia műve, de a dokumentumok alapján erősen valószínűsíthető, hogy sor került egy ilyen – vagy legalábbis ehhez nagyon hasonló – találkozóra.

Salman Rushdie (Fotó: Marc Jacquemin / Frankfurter Buchmesse)

IV. Friedenspreis des deutschen Buchhandels: a könyvvásár zárásaként a frankfurti Paulskirchében átadták a békedíjat, amelyet az idén Salman Rushdie kapott meg. Ismerjük az élettörténetet: A sátáni versek című műve után 1989 februárjában a legfelsőbb iráni vezető, Khomeini Ajatollah egy fatva által halálra ítélte. Az élete ettől kezdve fenyegetettségben telik, testőrök vigyáznak rá. 2022 augusztusában New York államban egy férfi megtámadta és több késszúrással súlyosan megsebesítette. A támadást túlélte, de fél szemére megvakult, és az egyik kezét nem tudja mozgatni. A laudációt Daniel Kehlmann tartotta: Rushdie „bölcs, kíváncsi és jó ember, így ennek a díjnak igazán méltó birtokosa”. „A halálos ítélet után Rushdie lett a „művészi szabadság szimbolikus alakja”. Rushdie pedig beszédében óvott a „szabad szó elleni támadástól”. Jelenleg ugyanis (szerinte) azt láthatjuk, hogy a szabadságot és különösen a véleményszabadságot minden oldalról és egyre súlyosabb támadások érik.

(Bélyegkép: Marc Jacquemin / Frankfurter Buchmesse)