Felüdítő látni, amikor valaki visszatér – legalábbis látszólag – az „utóbbi évek termése” típusú versválogatásokhoz, hiszen az elmúlt években számos konceptkötet jelent meg a lírairodalomban. Pál Sándor Attila új kötetében szakított az előző, Balladáskönyv című verseskötetét jellemző szoros szervezettséggel, a Daloskönyv számos versnyelvet, formát és témát alkalmaz.

A Magvető Időmérték sorozata 39. darabjának címe egyrészt gyűjteményességet sugall, mintha bizonyos műfaji attribútumokkal rendelkező versek kerülnének egy kötetbe. A gyűjteményesség és főként a cím a legtöbbeknek alighanem Petrarca Daloskönyvét juttathatja eszébe, ám a szövegek kevésbé lépnek párbeszédbe Petrarca szonettjeivel, a könnyűzenei és popkulturális referenciák tobzódása felülírja ezt. A versek sokkal izgalmasabban kötődnek a dalokhoz, mintsem hogy rájátszanának közismertebb dalszövegekre, esetleg nyelvileg vagy ritmikailag imitálnák a dalokat. A Daloskönyv több irányból közelít, például a népzene, a trash-mulatós, illetve a popzene irányából. És ha már a popzenénél tartunk: a kötet egyik erőssége a populáris kultúrához való viszonyulás; jelenségei, szereplői organikusan épülnek a versekbe nyelvi, narratív és tartalmi szempontból is.

„Belátni a területre: rozsdás, rakétaszerű fémhengerek, ütegek, / katonai csapatszállítók, mint évtizedek óta itt ragadt, / átváltozni már képtelen transzformerek” (Vezényszavak). A rajz- és mozifilmsorozat robotjai nem csupán köznevesültek, de fonetikus átírást kaptak, úgy koptak bele a szövegkörnyezetbe, mint a laktanyában álló katonai járművek. A Vezényszavak képein keresztül körvonalazódik a kötet beszélője, a beszélő kulturális-társadalmi tapasztalatai: harmincas férfi, aki már megúszta a sorkatonaságot – és ez az élethelyzet többször is (kimondatlan) generációs feszültségeket teremt –, valamint már azokat a később kultfilmekké váló alkotásokat is ismeri, mint például A Gyűrűk Ura vagy a Jurassic Park. A transzformerekhez hasonlóan ezek is köznyelvi referenciává válnak, hol egyszerű hasonlatként, hol az abszurd felé közelítő humor forrásaként: „nincs tél és szürkeség és feketébe borult ég / […] lávát okádó, vörös tűzhányóval. Nem orkok ellen / harcolnak, hanem emberek ölik egymást a tavaszban” (Vezényszavak).

Esetenként ennél jóval markánsabb a popkultúra jelenléte, például az Ars poetica című vers mottója egy konkrét képregényperiodika, a Fantasztikus Négyes egyik lapszáma. A Marvel képregényhősei gyakran megjelennek a kötet verseiben; izgalmas párhuzam, hogy miként a Marvelhez sem csupán képregénysorozat, hanem mozifilmek, rajzfilmsorozatok, rajongói szubkultúra, videojátékok tartoznak, úgy a zeneművek sem önmagukban állnak, hanem hálózatos kulturális beágyazottságuk van; nem csupán alkotásként, hanem termékként is (igaz, ez a kettősség nem tematizálódik Pál Sándor Attila verseiben, némi hiányérzetet hagyva – az egyetlen kivétel a Beef című vers, amelyben ezt a két aspektust az irodalomban járja körül, erre később még kitérek). Az említett versek közé tartozik az Ant-Man is, mely már címében megidézi a Marvel képregényhősét, aki hangyaméretűre zsugorodva képes kommunikálni a rovarokkal. A vers viszont főként a képregény ökológiai, az emberi és nem emberi közötti kölcsönhatásokkal és az ember környezetformáló hatásával kapcsolatos vonatkozásait tematizálja; pontosabban a rovartársadalmak megzavarását, az agymosásuk legitimációját, illetve az eleve adott helyzet (egy csapat hangya el lett választva a bolytól) generálta döntésképtelenséget, a könyörületesség, az élőhely-regeneráció illúzióját. „[D]e végtére is micsoda kizsákmányolás lenne, / agyhullámokkal utasítani a hangyákat, hogy mit csináljanak, / ez nem kommunikáció” (Ant-Man).

Az antropocén, illetve poszthumán tapasztalat több versben is megjelenik; amellett, hogy a képregények világa már eleve poszthumanisztikus, az AI című vers mélyebben – ugyanakkor a kötetre jellemző okos humorral – foglalkozik a mesterséges intelligencia problémakörével, az organikus és gépi határtartományával. Megidéződik Ultron és a Terminátor, azaz olyan mesterséges intelligenciák, amelyeknek emberi gesztusaik és tudatuk is van. A vers a CAPTCHA-k ellenőrzőmechanizmusát reprezentálja („Át kellett volna mennem egy ellenőrző kapun, ami / azt csekkolta, biztosan ember vagyok-e. / Értsd jól: szerves organizmus), amikor is a természetes személy verifikálja, hogy ő nem robot, itt azonban kétértelműségek okán gyanússá válik a versbeszélő organikus mivolta. „Egy párhuzamos dimenzióban letartóztattak / illegális dimenzióközi utazgatásért.” A CAPTCHA-metafora megjelenhet egy humán és egy nonhumán szemszögéből; hiszen egy másik weboldal könnyedén lehet párhuzamos dimenzió egy AI számára, míg humán szemszögből egyaránt jelenthet szó szerinti dimenzióugrást és a valóságban történő cselekvések virtuális világbeli megnyilvánulását. Az említett mesterséges intelligenciákkal való együttérzés is elbizonytalanító („Eszembe jutott a Terminátor 2 vége, amikor a / T-100-as […] elemészti magát, […] tovább folytak a könnyeim”), viszont a zárlatban az alapos orrfújás (nagyjából) egyértelmű választ ad, hiszen jelenlegi ismereteink szerint csak egy szerves organizmus tud váladékozni.

A Daloskönyv láthatóan sokat inspirálódott a hiphop-, illetve a rapkultúrából is. Legelőször a kötet mottójából, az Eminem Criminal című trackjéből választott idézetből lehet erre következtetni, de említésre érdemes az a szokatlan gesztus is, amelyet Pál Sándor Attila a kötetbemutatóján tett: az ott megvásárolt könyvtárgyakra egy-egy, a raplemezekről ismerős, a szülőket a szókimondó tartalomra figyelmeztető matrica került. Ez egyrészt valamiféle exkluzivitás-imitációnak is tekinthető, másrészt azt sejteti, hogy a kötet többféleképpen képezi le a zenei albumok felépítését.

Előbb azonban a hiphopról. A kötet egyik erénye, hogy a szubkultúrában gyakran használt terminusokat, mint a beef, a lyrics vagy a cap, sikeresen integrálja a kötetbe. Ezek a kifejezések nem érződnek erőltetettnek, nyelvi-poétikai és tartalmi szempontból is illeszkednek – a szavak jelentéséhez ugyanakkor mankót is biztosít a kötet végén található miniszótár. A Beef című vers első látásra megidézi az odamondogatós, konkrét személyt expliciten támadó rapszámokat, azonban maga a szöveg jóval árnyaltabb ennél: a Traumafeldolgozó Gyárként megnevezett fiktív könyvkiadóval a középpontban a szerzőség, az irodalmi piac kérdéseit járja körül. A beef tehát a piacnak, illetve a fogyasztóknak szól, hiszen „[a] TFGY épületét végül el kell bontani. / Bár üzletpolitikájuk egyik fő eleme volt / a klímatudatosság, a környezetvédelem, / károsanyag-kibocsátásuk több csernobilnyi / sugárszennyezésnek felelt meg. / Az ország nem vett észre semmit.” Hasonló, ám explicitebb és konkrétabb (hiszen azonosíthatóan a saját kiadóját állítja pellengérre) „beef-gesztussal” már találkozhattunk Vida Kamilla Konstruktív bizalmatlansági indítvány (Magvető, 2021) című verseskötetében, az Ez a kiadó társadalmi szerepet vállal című versben. A Vida-vers címében megjelenített társadalmi szerepvállalás mikéntje és egyáltalán valódisága, érvényessége kérdőjeleződik meg: egyrészt a kiadó felől („nekünk fontos, hogy legyenek verseskötetek”), másrészt a szerző felől („ha szerencsém van, megveszik háromszázan, […] / és megkérdezik, hogy ez / ilyen közéleti költészet, és ha igen, mi végre. […] / Ez a könyv rólam szól, nem rólatok”). Továbbá a beef gesztusához köthető Fehér Renátó Torkolatcsönd (Magvető, 2022) című kötetének Magyar Irónia Háza című verse, melyben „szépen sűrűsödik […] a helyzetanalízissel társított elitkritika” (Modor Bálint), és amely az előzőhöz képest globálisabb problémákat tematizál, de legalábbis kevésbé helyzetspecifikus szemszögből; éppen ezért közelebb áll Pál Beefjének megszólalásmódjához.

A Daloskönyv versei közül figyelmet érdemel a Lyrics is, mely alcíme alapján közbevetett bonus track (amely szintén az albumszerű struktúrát erősíti), nyelvileg és ritmikailag pedig a klasszikus rapszámokat imitálja. Nyelvi-poétikai szempontból pontos és találó, és vannak remekül sikerült, humoros szöveghelyek: „bandaháború meg drogok az USA romantikája / nem a klímaváltozás hatása a rovarvilágra”; „vajon mire vered magad te faszkalap / arra hogy a szűkített listán rajta vagy / ösztöndíjak díjak a szekér jól elfutott / ilyen messzire bazmeg dilettáns még nem jutott”. Ennek kapcsán megkerülhetetlen a Nyelvterület (Peer Krisztián, Poós Zoltán és Térey János kilencvenes évek végén működő rapzenekarának) munkássága; rapszövegeik szintén operáltak a(z amerikai) popkultúra és a magaskultúra összejátszásával, a magyarországi életterekkel és a klasszikus rapszövegek kliséivel: „emlékezz arra a fiaskóra, amikor Kalasnyikovval mentél a halastóra” (A vidék fejvesztése). Meglehet, ezt a párhuzamot jelzi, hogy Pál a kötet Hortus Conclusus című versét Térey Jánosnak ajánlotta. Továbbá az Akkezdet Phiai rapduó szövegei szintén illeszkednek ebbe a mintába. Visszatérve a Lyricsre: a kétezres évek eleji poppunk által kontaminált rapszövegek közhelyeire is jól reflektál, jól áll a szövegnek, ahogy ez a megszólalásmód párbeszédbe lép a – szóhasználat alapján gyaníthatóan az irodalmi közegben átélt – élettapasztalatokkal: „jönnek rám agyonreflektált faszok elméletileg felkészült picsák / apámra gondolok aki nem értette amit írtam nem értette a kritikát”.

A Daloskönyv albumszerű struktúráját az olyan verscímek képezik meg, mint az Új stílusú népdal; Tavaszi dal; Helyzetdal; Hawking dala stb. Bár nyelvileg nem minden esetben illeszkednek a címbeli műfajmegjelöléshez, izgalmas és játékos szövegek – ugyanakkor több gyengébben sikerült darab is van közöttük, melyek nem mutatnak túl a dalszöveg-imitáción: például a Hawking dala Stephen Hawking munkásságára ötlettelenül reflektáló, popzenék refrénjét idéző sorokból áll („szerinted máshol van élet / csak fogynak fogynak a fényévek”); ha csak az első „ti csillagok ragyogjatok / ti csillagok ragyogjatok” sorokat nem tekinthetjük a népköltészet felé történő kikacsintásnak. A népköltészet átgondoltabban jelenik meg A Föld nevű bolygó dala című rövidversben, mely a Föld ember általi pusztulását tematizálva építi be versnyelvébe a népköltészeti toposzokat: „virágok közt virág voltam, / de rossz kertészre akadtam”.

A kötetegész szempontjából három kifejezetten fontos vers a Nyári kép, kilencvenes évek, a Kétezres évek, valamint a Húszas évek. Ezek teremtik meg a kötet verseinek szociokulturális kontextusát, időben pozicionáljak a versbeszélőt, és rámutatnak azokra a generációs tapasztalatokra, amelyeket a versbeszélő – és feltehetően a szerző is – átélt. Ezek a szövegek találó – vagy hogy stílszerűen a Daloskönyv angol kifejezéseket is alkalmazó nyelvezetével éljek: relatable (tehát nagyjából: rokonszenves) – megfigyelések az adott időszakról, egyfajta időkapszulák. Az olyan aprólékos megjegyzések, mint a „kilencvenes évek gyermekei mind a kétezres években tértek magukhoz. / Nyiladozó, bezáródó értelmek”, pontosan mutatják Pál új kötetének erényét: a figyelmes őszinteséget, amivel az említett tapasztalatokról beszél. Ezek kapcsán kikerülhetetlenné válik egyfajta közéletiség, mely általában implicitebb formában van jelen, nem válik dominánssá a gyűjteményben.

Pál Sándor Attila a kilencvenes és kétezres években nőtt fel; tehát átélt egy világjárványt, megtapasztalja a klímakatasztrófát és egy háború kirobbanását. Ezen alanyi tapasztalatokból építkezik főként a Daloskönyv, amelynek erénye a széles látókör, hiszen e tapasztalatok számos aspektusát becsatornázza a versekbe, ahogy az információs túltelítettséget, a popkultúra és a szubkultúrák burjánzását is. A Daloskönyv tehát a hálózatos figyelem izgalmas, diverz kötete.

(Bélyegkép: Szilágyi Lenke)