„nem technikai, hanem
»jellegzetesen filozófiai« ügyről van szó”
(Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája)

Nekünk, a magyar irodalom olvasóinak nagyon is van fogalmunk a mikrotonalitásról, mondhatni közünk van hozzá, hisz mindannyian olvastunk valamicskét Salinasról és Werckmeisterről, a hangolási rendszerek problémájáról, ennek kozmológiai jelentőségéről. Krasznahorkai László regényéből emlékezhetünk Eszter György, a magyar Adrian Leverkühn bámulatos okfejtéseire a helyes és igaz temperálásról, valamint különösen a „fényevesztett, rozoga Steinway” elhangolásának következményeire. Ha a regény alapján felmerül bennünk a gyanú, hogy a hangolás, vagyis a tiszta hangok kérdése nem csak technikai ügy, akkor jó nyomon járunk.

A Cseh Mikrotonális Zenei Intézet másodszor rendezi meg a konferencia-előadásokból és koncertekből álló MicroFestet. Az első rendezvényt 2020 őszén, online körülmények között tudták csak megtartani. Az idei fesztiválnak a prágai zeneakadémia, az úgynevezett HAMU (a Prágai Előadóművészeti Egyetem zene- és táncművészeti kara) adott helyet. Az előadók hét országból érkeztek, és szintén a világ minden tájáról küldtek be pályaműveket az idei zeneműpályázatokra. Az egyik kiírás idén kürtre komponált mikrotonális darabok írására szólt, és a zsűri a döntést követően kiemelte: a beküldött művek magas művészi színvonalára tekintettel négy kompozíciót is befogadtak, köztük Balogh Máté Horn Speech 2023 című, Ligeti György születésének 100. évfordulójára írt művét. A 26 beérkezett pályaműből az övén kívül még a mexikói Sonia Rodríguez González Antima című művét, az olasz Giulia Monducci AZIMUTH-ját, valamint az iráni Marjan Chalengar 10th day című kompozícióját választották be a fesztivál műsorába.

A mikrotonalitás leegyszerűsítve olyan jelenségek gyűjtőneve, ahol a félhangoknál kisebb hangközök is szerepet kapnak, vagyis olyan hangok, amelyek a zongora két szomszédos billentyűje vagy a gitár két szomszédos bundja között helyezkednének el. Másként olyan hangok, amit az ábécés hangokkal és a hagyományos módosítójelekkel (kereszt, bé) nem lehet kifejezni. Ez persze egy nagyon leegyszerűsítő képlet. Amikor a kortárs zene figyelme a mikrotonalitásra irányul, akkor valójában egy nagyon régi és szerteágazó problémát feszeget, ahogyan az a prágai fesztivál konferencia-előadásaiból is kiderült. A sokszínű szakmai és zenei műsorból pedig az is egyértelműen kitűnt, hogy a mikrotonális zene mögött nincs valamiféle egységes irányzat: különböző, sokszor egymásnak is ellentmondó művészi irányzatok és elméleti iskolák kapcsolódtak össze és léptek párbeszédbe a Prágában megtartott rendezvényen. A hangolási rendszerek, mikrohangközök, frekvenciaarányok kutatását és felhasználását kompozíciókban leginkább az motiválja, hogy túllépjünk jelenlegi – igencsak sematikus – hangrendszerünk korlátain. Ezt számos zenei tendencia inspirálhatja, beleértve a népzenét, a historikus előadásmódot, az elektronikus zenét, modernista vagy épp experimentális irányzatokat.

A 17–18. század során a kompozíciós technikák, a zenei eszköztár és a hangzásbeli lehetőségek fejlődése kölcsönhatásban zajlott a hangszerek folyamatos fejlesztésével és új hangszerek feltalálásával, ami magával vonta a korábbi hangolási rendszer újragondolását is (felhasználva persze a matematika újabb eredményeit). Ahogyan a korszak társadalmi és politikai változásai elősegítették a hatalom, a tudás vagy akár a kulturális javak pluralizációját és korábbiaktól eltérő szétosztását, úgy a zene lehetőségei is hasonló gazdagodást mutattak. A kor „experimentális” komponistái teoretikusokkal és feltalálókkal együtt dolgoztak új hangszereken, hangzásokon és hangolásokon. Ennek eredményeként jött létre számos hangolási rendszer, melyek sokszor alapelveikben vagy létrehozásuk módszertanában is homlokegyenest különböztek egymástól.

Ennek a sokszínűségnek vetett véget aztán a piac logikáját egyre inkább magáévá tevő hangversenyipar, amely folyamat nemcsak a hangszereket, de a hangolási rendszert is standardizálta, és így vált az Eszter György által kárhoztatott egyenletes (tehát az oktávot tizenkét teljesen egyforma hangközre osztó) temperálás a nyugati zenében máig meghatározóvá és egyeduralkodóvá, bizonyos regiszterekben kizárólagossá. De nem önmagában az egyenletes temperálás problematikus – noha létrehozásakor természetesen felvetett teológiai aggályokat. A – számelméletileg valóban irracionális – egyenletes temperálás megszünteti a hangok hierarchiáját, létrehozva egy absztrakt hangsort, ami megalapozott és egyáltalán lehetővé tett egy sor modern zenei jelenséget, J-T Vesikkala Wittmacher, a fesztivál egyik szervezője például a spektrális zenében való alkalmazhatóságáról beszélt (Features of 12-EDO Chords that Enable a Spectral-timbral Listening). Ugyanakkor a praktikusan és kényelmesen használható hangsor sikere el is zárta az utat más hangsorok vagy a finomabb osztások elől, ami leginkább azzal a veszteséggel járt, hogy egyszerűen süketek lettünk az apróbb különbségekre, noha képesek lennénk azok percepciójára. Talán úgy lehetne leírni a folyamatot, mintha módszeresen leneveltük volna magunkat a színek megkülönböztetéséről.

A mikrotonalitással foglalkozó zeneszerzők és zeneteoretikusok tehát ott folytatják a kísérletezést és érzékeink tágítását, ahol nagyjából két évszázada a folyamat abbamaradt vagy elhalványult. A kapcsolódási pontokat már Robert Hasegawa kanadai zeneteoretikus és zeneszerző kijelölte Temperament and Tolerance in Microtonal Music című vitaindító előadásában, melynek egyik legfőbb hivatkozási pontja Jean-Philippe Rameau zenéje és zeneelméleti munkássága volt. Lukaš Vendl pedig előadói szempontból mutatta be a Prágai Konzervatórium gyűjteményében található, 17. századi hangszer alapján készült 19 hangos csembaló lehetőségeit (Clavicymbalum Universale Again in Prague). Idin Samimi Mofakham Rational Intonation Approach to Persian Music című előadásában szintén historikus távlatokból vizsgálta a mikrotonalitásban rejlő lehetőségeket, de nem az európai zenei hagyományt, hanem a tradicionális (klasszikus) perzsa zene mikrotonális jelenségeit vette szemügyre.

Clavicymbalum universale (19 hangos csembaló)

Az egyenletes hangolás eredményeit egészen másképpen gondolja tovább az az irányzat, amely továbbra is egyenlő hangközökben (tehát irracionális frekvenciaarányokban) gondolkodik, de az oktávot nem 12, hanem ennél több (22, 24, 36, 72…) egyenlő hangra osztja föl, sőt, akár el is veti az oktáv felosztásán alapuló rekurzív skálákat. A fesztivál különlegessége volt Alois Hába (1893–1973) cseh zeneszerző és zenetanár harmincas években épített, hatodhangos (tehát az oktávot 36 egyenlő hangközre osztó) harmóniuma. A restaurált hangszer a Cseh Zenei Múzeum gyűjteményében található, amely most lehetővé tette, hogy a fesztiválon megszólaltassák, úgyhogy ehhez kapcsolódtak a MicroFest további zeneműpályázatai. Az amerikai Jack Langdon the harvest manual című műve Hába harmóniumára, míg a brit Phoebe Catriona Frampton Spectral Hues című darabja a harmóniumra és kürtre íródott. A konferencián is több előadás tekintette át Hába munkásságát. Lubomír Spurný, a brnói Masaryk Egyetem zenetudósa Hába mikrotonális és atematikus zenéjével (Six Observations on the Performance of Hába’s Microtonal Music), a szerb Nikola Komatović Hába szerb tanítványainak munkásságával (Hába’s Legacy: The Impact of the Prague Conservatory Avant-Garde on Serbian Composition Students), az előadóművész-komponista Ian Mikyska pedig magával a harmóniummal foglalkozott (In and Out: Composing for the Sixth-tone Harmonium).

A harmóniakutatás legújabb eredményeiről számolt be Marc Sabat zeneszerző, a Berlini Művészeti Egyetem professzora, aki darabjaiban a tiszta hangolás lehetőségeit aknázza ki (Chords, Melodies: a Look at Harmony by Numbers). A második napi koncerten hangzó példát is hallhattunk erre: Divide című kamaraműve egy akusztikailag tiszta kvinten belül hozott létre gazdag hangzó világot, mikrokozmoszt. Matej Sloboda a notációnak a mikrotonalitás kapcsán gyakran exponált problémájáról tartott előadást (Microtonal Music from the Composer’s and Performer’s Point of View), Iva Oplištilová, a fesztivál főszervezője pedig azokról a tapasztalatairól beszélt, amelyeket a kompozíciós technikák tanítása során, a zeneszerzés szakos növendékek mikrotonalitással való megismerkedése kapcsán szerzett, levonva ezek elméleti és gyakorlati tanulságait (Microtonality in Theory of Composition – Bridges, Intersections). És ha már szóba került a szombati koncert, akkor ki kell emelni, hogy a fesztivál kamarazenei felhívására is 44 pályázat érkezett, melyből a zsűri három művet választott ki: az amerikai–nicaraguai Gabriel José Bolaños Chamorro Tessellations, a lengyel Marcin Piotr Łopacki Perpendicular Universes, valamint az amerikai James P. A. Falzone 8 Choose 4: Prime Harmonics című művét, melyeket a szlovák kortárs zenei együttes, az EnsembleSpectrum mutatott be.

Daniel Costello

A két koncerten felvonultatott hangszerek egyébként egészen különbözőképp viszonyultak a mikrohangközök játszhatóságához, és ebből a szempontból a kürt és a harmónium remek párosításnak bizonyult. A kürt ugyanis alkalmas természetes, vagyis akusztikailag tiszta hangközök megszólaltatására (ahogyan a vonós hangszerek is), de a ventilek segítségével az alaphang változtatható, és még ezen kívül is több lehetőség adódik a játékos számára, hogy intonáljon, vagyis változtasson a megszólaló hang pontos magasságán. Ezt a lehetőséget aknázta ki Balogh Máté az emberi beszéd hanglejtését mikrohangközökkel imitáló művében (a Prágában bemutatott darabjáról ebben az interjúban bővebben beszél). A Hába-féle harmónium ezzel szemben teljesen statikus hangszer, kizárólag egyenletesen temperált hatodhangok megszólaltatására alkalmas, ráadásul a harmónium egyenes, vonalszerű hangjában van valamiféle nyers gépiesség. Így tehát a két hangszer és nagyszerű megszólaltatóik, Daniel Costello kürtművész és Miroslav Beinhauer zongorista a mikrotonalitásban rejlő egészen különböző világokat állított színpadra, megmutatva azok érintkezési pontjait és kölcsönhatásait.

Talán már ennyiből is látható, hogy a mikrotonalitás egyáltalán nem csak technikai kérdés, elméleti konstrukció vagy avantgárd zenészek kicsiny csapatának ügye. A mikrotonalitás horizontja a körülöttünk lévő világ hangjainak figyelmes hallgatásától és az akusztikai jelenségek megértésétől a különböző népek és kultúrák vagy saját zenei múltunk hagyományainak megismerésén át az új hangzások és kompozíciós lehetőségek kutatásáig és provokálásáig ér. A fesztivált szervező Cseh Mikrotonális Zenei Intézet célja a mikrotonális gondolkodás terjesztése, az ezzel érintkezésbe kerülő szakemberek és zenészek összekapcsolása volt. Noha Iva Oplištilová, a fesztivál főszervezője elmondta, hogy a mikrotonalitás valójában kevés embert foglalkoztat közvetlenül a csehországi kortárs zenei szcénában, ez a minifesztivál perspektíváján egyáltalán nem érződött. A számos országból és több kontinensről érkező előadók és zeneszerzők rendkívül sokfelől közelítettek a mikrotonalitás vagy egyáltalán a harmóniák és hangmagasságok kérdésköréhez. Arról pedig mind az előadások, mind a koncert meggyőzhette a fesztivál közönségét, hogy érdemes fenntartani a zenei kíváncsiságot, érdemes új és régi hangzásokat kutatni, felfedezni és megismerni, érdemes a hangzó makro- és mikrokozmoszok belakásával zenei lehetőségeinket kitágítani. Csak skáláinkat veszíthetjük.

(A képek forrása a fesztivál honlapja)