Kedves Képnéző Közönség,

egy sokfele bolygott, sok nép városait és esze járását kitanuló csendes kalandor képeit van szerencsénk látni itt. Sok népről beszélhetünk, megannyi nyelv- és észjárásról. Az Appennini-félsziget északi csúcsától, Friulitól kezdve egészen a csizma sarkáig, a méltán világvégének, Finimondónak nevezett képig jutunk. S onnan is tovább: a Szicíliáig bejárt úton megannyi kultúra és egymáshoz olykor csak közelítő nyelv jön szembe az emberrel. Ha a képmesterrel együtt kis kitérőt teszünk Szardíniába, lehet, hogy nem tűrünk a tengeren túl sok erős gyötrelmet szívünkben, de ha partot érünk, még római útitársunk is szótárért kiált a helybeliek hallatán.

Nem csak térben, időben is utazunk, akár természeti, akár városképet, akár műalkotást látunk. A Primadonna című képen olyan virág fehérlik, amelynek költői neve Anna királynő csipkéje. I. Jakab angol király feleségéről, Dániai Anna királynéról kapta nevét, aki nemcsak uralkodónőként, hanem csipkekészítőként is prima donna volt. Máris milyen közel kerültünk ama távoli szigetekhez, amelyeknél tovább Homérosz utazó hőse sem jutott.

Nézzünk egy másik példát, az Arezzóban gitárszóra éneklő gyerekek képét. A felirat – Félhangok – Arezzói Guidóhoz vezeti a képnézőt, a bencés szerzeteshez, aki Micrologus című munkájában a fél- és egészhangokból felépülő szolmizációs rendszert megalkotta. Jelenkori kép századokból ideérkező hangjait hallhatjuk.

De ne időzzunk túl soká a kis szirének mellett, lépjünk tovább Róma tereire. Látjuk a Piazza del Campidogliót, a Michelangelo elképzelése nyomán épült Palazzo Senatorio szobrát. Hogy mi van az antik Nílus-szobor felemelt, félig maga felé tartott kezében? Talán gabonaszóró lapát. Vagy más? Fotósunk leleményesen olyan szögből fotózta, amelyből nem látszik. Az önnön tökéletességében tetszelgő hellenisztikus kultúra tér vissza a jelenben, s talán erre utal a képfelirat: Szelfiző.

Utazónk szemében múlt és jelen viszonya nem csak párhuzamokra ad lehetőséget. „Szent Isten!” – olvassuk a feliratot a kép alatt, amelynek jobb oldalán Dávid király szobra, Adamo Tadolini neoklasszikus alkotása ül. Mögötte azonban ott a Diesel ruhamárka gigaposztere két művidáman aláhulló diabolikus figurával.

Vezetnek persze olyan utak is Rómába, amelyeket úgy tudunk kitalálni, ha ismerjük magát az utazót. A Csendélet felirat elsőre nem sokat mond. De tekintsük a helyszínt. Rómában vagyunk, a Piazza Venezián, amelyet délről a Haza Oltára, egy ormótlan írógépre emlékeztető hatalmas emlékmű határol. Turisták képein legtöbbször ez jelenik meg. Utazónk mást is észrevett. A képen látható fal a Palazzo Venezia, egy ma múzeumként szolgáló palota térre néző fala. Reneszánszkutatók számára az épület különösen érdekes. Az a II. Pál építtette, akinek Janus Pannonius követként udvarolt, költőként pedig ama bizonyos helyen többféleképpen megpiszkált. Érthető, hogy a Janusszal élő kutató Rómában erre veszi útját. Ámde közben megpillant a falnál imperialista kólásdoboz társaságában egy elcsigázott kislányát csalinak használó szerencsétlen koldusasszonyt. Felette pedig a munkás- és paraszthatalom révén a mindenféle nyomort megszüntető kommunizmus jelképét, a sarlót és a kalapácsot. Mennyi idő, mennyi élet van immár ezen a csendes képen.

Irodalmat kutató és művelő fotós képeit látjuk: nem csak a képeken, a feliratokon is. Akár egy reneszánsz embléma feliratai, közelebb, olykor izgalmasan távolabb visznek a képtől. Ez a megnyitó is ennek jegyében készült. Ha van olyan cím a kép alatt, hogy Fatuzsálem és Faleográfia, valamint lehet egy kép felirata Lábszínház és Lépcsőrepedés, akkor hadd jusson eszünkbe erről a kiállításról egy címváltozat: Bodüsszeia.

(A kiállításon készült képek forrása: Csorba Győző Könyvtár)