A film vége felé a történész K. Horváth Zsolt heroikus kudarcként összegzi Kassák pályáját. Megállapítása szerint Kassák a maga folytonos kívülállásával, nonkonformizmusával végső soron azzal szembesül, amit saját maga is keresett, a kultusza szubkulturális maradt. Ráadásul – fűzi hozzá K. Horváth – a középiskolai oktatás egyébként is rendre igyekszik megtisztítani az esztétikai teljesítményeket az őket „bepiszkító” politikumtól, ami „speciálisan Kassák esetében majdhogynem értelmetlenné teszi az életmű értelmezését”.

Kassák tehát van is, meg nincs is, látszik is, meg nem is; az pedig, hogy mi látszik belőle, nyilván attól függ, hogy honnan nézzük. Mit jelent ma a képzőművész Kassák? Mit jelent a költő, mit a prózaíró? Mit jelent ma az avantgárd mozgalomszervező, mit a politizáló Kassák? Hogyan olvashatók azok a konfliktusrendszerek, amelyeknek tevékeny részese volt? Vagy távolabbról nézve: mi lehet a tétje számunkra Kassák folytonos önformálásának, és annak a sajátos életpályának, amelyet végigjárt a rövid huszadik század során?

Dér Asia filmje szinkron nézőpontot keres: az érdekli, hogy Kassák életpályája milyen tanulságokkal szolgálhat, miként rezonál vagy rezonálhat a jelenben. Szándékosan írok életpályát, és nem életművet, hiszen nemcsak a munkáiról van szó, hanem a mentalitásáról, a személyiség architektonikájáról.

A film szerkezete – avantgardista gesztust megidézve – a montázs elvére épül. A történelmi dokumentumfelvételek közé mai képek villannak be, a két világháború közti forradalmak és ellenforradalmak híradóit későbbi tömegdemonstrációk pillanatai ellenpontozzák: Cserhalmi György 1989. március 15-én a tévészékház előtt vagy a FreeSZFE tüntetése. S míg a film ívét Kassák lineárisan haladó életpályája adja, hol történészek, hol kortárs művészek veszik át a szót. A koncepció egyértelmű: A magunk módjára üvölteni alkotói nem pusztán portrét akartak rajzolni Kassákról, hanem határozott mozdulattal kötik össze a pálya művészeti, illetve társadalomtörténeti vonásait a mai viszonyokkal.

Ezek a hatások nem meglepő módon búvópatakszerűek és ellenkulturálisak. Kassák-versekre írt zenéket hallhatunk Harcsa Veronika, Benkő Róbert, Keszég László, Márkos Albert és Pándi Balázs előadásában. Szerepet kap a filmben a performer Juhász Rokko, aki, akárcsak Kassák, ugyancsak érsekújvári születésű. Simon Jolán kapcsán bukkan föl Ladik Katalin, a magyar performansz és hangköltészet élő klasszikusa, aki párhuzamokat keres a saját pályáján a Kassákéval. A stáb felkeresi a felvidéki Nagymagyaron élő rappert és másolóművészt, Tuzok Amatert. Ő festményeket másol megrendelésre: megkapó pillanat, amikor felkérik egy Kassák-másolat elkészítésére, és ismerkedni kezd Kassák festészetével, a jelenet pedig átúszik Kassák monológjába A képarchitektúra mestere, Kassák Lajos című dokumentumfilmből, aki a képpel való azonosulásról beszél. A Munka műhelye köré szerveződő közösségépítés kapcsán kerül a képbe a budapesti Gólya közösségi ház és szövetkezet köre mint rokon indíttatású önszerveződő társaság. A hatvanas évek külföldi karrierjét – miután a Kádár-rendszer a képzőművész Kassákot se kiköpni, se lenyelni nem tudja –, a párizsi kiállításokat Franciaországban készített interjúk rajzolják körül: Benoit Sapiro, a Galerie Le Minotaure tulajdonosa, Denis Killian, a Galerie Denise René igazgatója, valamint Nagy Pál, a párizsi Magyar Műhely alapítója és szerkesztője beszél erről a pályaszakaszról. Innen nézve az sem véletlen, hogy a szakértő történészek – Balázs Eszter, Csunderlik Péter, K. Horváth Zsolt és Konok Péter – beszélgetése a Tilos Rádió stúdiójában zajlik (Standeisky Évával más helyszíneken készültek a felvételek). Ez a látszólag széttartó anyag pedig izgalmas egésszé áll össze, ahol a jó ritmusban adagolt váltások logikusan értelmezik egymást.

A pálya áttekintése során korszakról korszakra más motívum válik hangsúlyossá, de – talán nem meglepő módon – Kassák konok öntörvényűsége, integrálhatatlansága vezérmotívum marad. Ugyanakkor kisebb hangsúly esett a személyiség árnyoldalaira, a konfliktusoktól nem idegenkedő karakterére, irányító természetére, patriarchális beállítottságára. Természetesen nem lehetett megkerülni Simon Jolán öngyilkosságát, de ezt a film kissé rövidre zárta – meglehet, a magánember Kassák portréjának a megrajzolása szétfeszítette volna a mű kereteit.

A filmben is elhangzik Kassák élete vége felé írt, Egy fényképem alá című verse:

Ez vagyok hát
amit a kép mutat
állapítom meg csodálkozón.

Egy ember
kegyetlenül megformált ember
furcsa kalappal
a fején.

Ahogy Standeisky Éva fogalmaz, „Kassák egész élete egy harc az egyensúlykeresésért”. A magunk módjára üvölteni legfőbb állítása, hogy ez a saját magán végzett, megalkuvás nélküli munka nem csupán történeti tényként szemlélhető, hanem jelen hagyományként is. Sőt, a szálak meghosszabbíthatók a jövő felé – legalábbis ezt sugallja a film zárlata, amelyben előbb Benoit Sapiro feleleveníti, hogyan nézték végig altatás előtt a lakás falán lógó absztrakt képeket a gyerekeivel, majd Tuzok a kisfiaival ugyancsak szemügyre veszi az elkészült Kassák-másolatot. A kegyetlenül megformált ember figurájáról ebben az utolsó jelenetpárban átkerül a hangsúly a játékra és a fantáziára.

A film az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon elnyerte a magyar verseny különdíját.

(Képek: Verzió, Kassák Múzeum, Apolló Pécs)