Fehér Renátó Garázsmenete nem az a kötet, aminek kapcsán eszünkbe jutna bármilyen elsőkötetes gyerekbetegség. Az elmúlt évek egyik leginkább kiérlelt, legmagabiztosabb költői indulása a vékonyka – harmincnyolc verset magába foglaló –, ám annál (faj)súlyosabb kötet.

Az utóbbi öt-tíz évből talán Málik Roland Ördöge, Bognár Péter Bulvárja vagy Simon Márton Dalok a magasföldszintrőlje volt hasonlóan erős debüt. Ráadásul, ha jobban belegondolok, e három kötet nincs is olyan messze a Garázsmenettől: Málik lírai énjének önmagát sem kímélő versbeszéde, Bognár bátor közérzeti-közéleti beszédmódja, Simon rezignált, a pátoszt csak hírből ismerő én- és családlírája (részlegesen) mind lehetne egy átfogóbb értelmezésben Fehér költészetének párhuzama.

Borbély Szilárd frappáns fogalmával a kétezres évek elején–közepén induló költőket történelem utáni nemzedéknek kéne neveznünk, mivel költészetüket már nem köti a nemzeti sors kérdésköre által meghatározott kánon anakronisztikus elvárásrendje. Fehér Renátó költészetét is nevezhetnénk ez alapján történelem utáninak, azonban csak bizonyos feltételek beiktatásával. A rendszerváltás környékén és az után – vagyis a történelem végén? – a líra legalábbis részlegesen depolitizálódott, a (nemegyszer tét nélküli) játékosság és/vagy az egzisztencialista felhangokkal színezett személyesség háttérbe szorította a közérzeti, közösségi beszédmódokat. A kilencvenes és a kétezres évek költői között a fő különbség eszerint mindenekelőtt talán abban ragadható meg, hogy előbbiek felszabadultak a történelem alól, utóbbiak viszont annak szétbomlása során és/vagy után, tehát lényegében a történelmen kívül szocializálódtak. Fehér Renátó sok tekintetben kötődik a kétezres évek közepi költészethez, ahhoz a költői generációhoz, amelyet az újkomolyság jelzőjével próbáltak értelmezni. Ugyanakkor Fehér költészetének esetében a történelem utániság nem jelenti azt, hogy nincs köze a történelemhez. Ez azért érdekes, mert az újkomolyság költőire eddig nem (volt) jellemző a közéletiség.

A Garázsmenet a rendszerváltás környékén született nemzedék tapasztalatainak lírai lenyomata. Ami különösen tetszetős, az a magán- és közélet magától értetődő, szétválaszthatatlan összefonódása. Ebben tulajdonképpen hasonlít Kemény István legutóbbi, A királynál című kötetére, a különbség elsősorban az, hogy amíg Kemény számára a rendszerváltás eltékozolt felszabadulás, addig Fehér számára terhes örökség. „Rám nem hagytak múltat, amit be kéne vallani, / és sérelem sincs bennem semmi örökölt. / Így vagyok itt, egy ország maradéka: / […] // Egy régi-régi beszédet idézek, / a fiú mára zavart öregember. / Korszakká szervezte az életünket, / nem tartozom semmiért köszönettel.” (Ká-európai ismerős)

Az elsősorban közérzeti hangoltságú versek között az iménti részlethez hasonlóan találni számos bátor és szókimondó aktuálpolitikai véleménynyilvánítást: „szabad haza küszöbön küszöbön / nem engedi át / tébé nélkül nem kezel nem kezel / elfagyott bokát // erdő szélén parkol a parkol a / belezett skoda / cigány fészke legjobb lesz legjobb lesz / nem nézni oda // […] // szabad haza mindenben mindenben / a többség vagyok / nem lesznek a kölykeim kölykeim / láthatatlanok”. (Láthatatlanok) Sőt, a beszédes című Random-ország egészét idézhetném, de csak néhány élesebb mondatot emelek ki arról, hogy a mienk „A szürkemarhás, karikás ostoros, Mátyás templomos országimázs országa. / […] / A visszanevezett utcák országa. / […] / A múltat agyonbeszélők, a múltat végképp eltörlők és a múltat visszaállítók országa. / […] / A költségtérítések, pártfinanszírozások, tanácsadói szerződések országa.”

Nemzedéki líráról beszélek, mindenekelőtt azért, mert a ’89–90 körül születetteknek vannak (lehetnek) olyan közös élményei (olykor emlékezethelyei), melyek képesek nemzedékké szervezni őket. Így például az Antall József halála miatt félbehagyott Walt Disney-délután („egy megszakított rajzfilm folytatását várjuk” – Férfinak szegődni), illetve ennek a generációnak már „természetes” mondjuk a hajléktalanság (Láthatatlanok) vagy a külföldi munkavállalás („siet ki Ausztriába: / kismamák és klimaxos asszonyok helyett / nyalja a fürdőt, tereget, pucolja az ablakot.” – Maradéktej). A magánmitológia egy további eleme – amelyet azonban azáltal, hogy a lírai én a nemzedékének szószólója lesz, szintén generációs emlékezethellyé növeszt – Egerszegi Krisztina 1988-as szöuli győzelme, amely két versben is megjelenik. Az Anyák napja az anya mellé Egerszegiből egy másik, választott anyaalakot képez („Az egyikük úszó Szöulban. / Mindig úszó, mindig Szöulban és mindig nyer. / Állítólag én is egy kicsit / abban a medencében születtem.”).

A másik Egerszegi-utalás – itt derül ki a magánmitológia motivációja –, az Üvegfalú lift című, hasítóan éles apaversben van: a férjét a siklósi határőrlaktanyában meglátogatja várandós felesége, aki „Ácsorgott órákig, mire egy tiszt kiszólt a porta / ablakán / fenyegető kedéllyel: Gyere Egérke, gyere / kicsi lány!” – itt tehát az anya és az anyává választott Egerszegi alakja egybeolvad. Ugyanakkor ehhez kapcsolódhat egy újabb generációs élmény is, méghozzá az apák katonatörténetei, melyek bár többé-kevésbé szervesülnek az én-történetekbe, ennek a generációnak azonban nem valószínű, hogy lesznek ilyen jellegű saját élményei. Ugyanígy a családtörténetet mozgató többi vers működésmechanizmusának is része a családtagok történeteinek kölcsönvétele és kiszolgáltatása (pl. a beteg nagyapa története az Amit kovbojosnak hívott című versben). A vers további pikantériája az, hogy nemcsak a saját apával számol le a lírai én (már rögtön a felütésben kegyetlenül említést téve az éjszakai ágybavizelésről: „Enuresis nocturna – mondta a laktanyaorvos / gúnyosan / egy fél szakaszról, azokban a boldog, szép napokban, / Siklóson.”, majd: „Édesapám, szerettelek és megbocsátok, de nem / siratlak el, / mert te mégsem szülő voltál, csak egy idősebb / haver.”), hanem ennek a költői nemzedéknek egyik apafigurájával, Kemény Istvánnal is vitatkozik. A vers ugyanis formailag és textuálisan is az Egy nap élet című Kemény-verset idézi, amely egy osztálytalálkozón játszódik: „Harmincháromból húszan maradtunk, tizenöt év után / szép ez is” – erre érkezik Fehér válasza: „Apa, bácsikák és keresztapák! Tetszettek volna / a forradalok, / régen. De ötven fölött minek heveskedni? Kudarcot / vallottatok. / A harmincéves találkozó: már zavart öregurak / bálja, / harmincháromból húsz paranoid, megtörni is / gyáva, / és ki-ki óriásbébiként tekint az elsőszülött / fiára”.

Ha pedig már a versformáknál tartunk, meg kell jegyezni, üdítő, hogy Fehér változatos formákat talált a szövegeinek. Az utóbbi években a szabadvers jóformán egyeduralomra tört, a kötött formákat preferáló költészetet inkább a közép- és az idősebb generáció művelte/műveli, nemegyszer sajnos a céltalannak, legalábbis komolytalannak tűnő formajáték jegyében született versek keltettek nagyobb figyelmet, ami miatt a kötött formájú költészetek gyanúba kevered(het)tek. Ebből a szempontból jól látszik a verseken Szálinger Balázs hatása: különösen az M1/M7 és a Köztársaság kötetek kötött formákat alkalmazó, puritánabb versbeszédével, -grammatikájával, -zenéjével mutat rokonságot a Garázsmenet. Bár továbbra is a szabadversek vannak többségben, jócskán találni magyaros verselésre emlékeztető ütemhangsúlyos vagy jambikus formában írt rímes verseket is. Ilyen módon a Garázsmenet nemcsak tematikus szempontok alapján lehet érdekes, hanem a kortárs poétikák metszetében is értelmezhető. Ami különösen fontos – és éppen emiatt jó, hogy Fehér Renátó ki tudta várni első kötetét –, hogy a hatások – kiváltképp Keményé és Petrié – mostanra beépültek a mélyrétegekbe. Az etikai, alkati alapállás hasonlósága jól látszik ugyan, ám a felszín letisztult, önálló költészetet mutat.

A Garázsmenet nagy teljesítménye, hogy amikor úgy tűnik, éppen ennek a nemzedéknek a véleményére senki sem kíváncsi, akkor vállalja, hogy a generációja nevében beszéljen. Nem kétséges, a folytatásban is így lesz. Addig mormolgassuk a mantrázható mondatokat: „Elmehetnék, mégis maradok, mert / én tudni akarom végre, milyen a hangja / egy megpattanó gerincnek.” (Ká-európai ismerős)

(Fehér Renátó portréfotóját Szőcs Petra készítette.)