„Nem volt megtervezett szerkezet: az olykor tragikus, olykor komikus történetek maguk vezették a tollat, olyan módon, amely már önmagában érdekes az olvasó számára.”

A jelen sorok írója abban a könnyű helyzetben van, hogy ezt az ismertetést közvetlenül a kötet szerzőjétől származó gondolatok mentén írhatja meg. Az idézett mondatot és a továbbiakban szereplőket is élőben hallhatta Bánkuti Gábortól, amikor vele együtt vett részt az Egyháztörténészek VIII. Országos Találkozóján tartott kerekasztal-beszélgetésen (Pécs, 2022. május 27.). Ennek egyik apropója ugyanis épp a szóban forgó kötet megjelenése volt.

A közelmúltban a magyarországi szerzetesrendek közül több is úgy döntött, hogy 21. századi identitásának megerősítése, illetve annak másokkal való megismertetése érdekében – általában valamilyen évforduló vagy jeles esemény kapcsán – a nagyközönségnek szánt, ismeretterjesztő kiadványt ad ki a saját történetéről. Ugyanakkor azt a maguk belső narratívájának közvetítése helyett olyan formában törekedtek megjeleníteni, ahogy egy külső szemlélő látja. Ennek megfelelően a téma avatott szakértő történészeit kérték fel a művek megírására azzal a céllal, hogy azok történeti szempontból a lehető legnagyobb szakmai hitelességgel, ugyanakkor a nem szakmabeliek számára is emészthető stílusban készüljenek el, és olyan formában, amely révén a személyesen nem érintett olvasó érdeklődését is felkeltheti az adott szerzetesrend története.

2021-ben a domonkosok a magyarországi megtelepedésük 800. évfordulóját ünnepelve (Zágorhidi Czigány Balázs – Legeza László – Török Sándor: Domonkosok. Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár, 2021), a jezsuiták pedig a Szent Ignác Év apropóján, azaz az alapító megtérésének 500., szentté avatásának 400. évfordulójához kötődően (Szokol Réka – Szőnyi Szilárd szerk.: Jezsuiták Magyarországon a kezdetektől napjainkig. Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya – Jezsuita Kiadó, Budapest, 2021) adtak ki ilyen kötetet.

Velük ellentétben a pálosok nem a Kárpát-medence egészére vonatkozóan, hanem egyetlen városra koncentrálva, ráadásul konkrét évfordulótól függetlenül hoztak létre hasonló művet. A rend Sarbak Gábor irodalomtörténész, a Szent István Társulat elnöke és pálos konfráter közreműködésével kereste meg Bánkuti Gábort, hogy írja meg a pálosok pécsi történetét a Boldog Özséb-program keretében.

A helyszín fókuszba helyezésének okát a szerző a következőképpen ragadta meg a fent már idézett beszélgetés során: „Az érdekelt, hogy itt van egy rend Pécsen 800 éve, de olyan szünetekkel, hogy nem lehetséges a személyi kontinuitás. Így maga a hely közösség- és hagyományteremtő formái válnak a cselekmény részévé a pálosok történetében. Azt gondoltam, hogy a hely felől megközelítve ezt a témát, talán többeket lehetne bevonni abba, hogy a pálosok történetét megismerjék.”

Valóban: a pálosok pécsi generációk életében jelentenek markáns kapcsolódási pontot – e sorok írója is megtalálta a könyvben a felmenőihez kötődő szálakat. Az ismerős helyszíneken, akár személyeken keresztül a történelem egészéhez való viszonyulásunk gyökeresen eltérő lehet attól, ahogy gyakran a dicső múltra való hivatkozás vagy a mindenki által tudni vélt nagy történelmi igazságok hangoztatása révén képződnek talán nem kifejezetten hiteles identitások.

Az efféle, nagyközönségnek címzett kötet esetében a formának szinte ugyanakkora szerepe van, mint a tartalomnak. Ennek megfelelően A pálosok és Pécs mozaikszerű felépítést kapott, amelyben a főszövegen kívül keretbe foglalt életrajzok, helyenként hosszabb idézetek, ezeken felül pedig képek és illusztrációk kaptak helyet nagy mennyiségben. (A kötet tetszetős külalakja Török Máté tördelő-szerkesztő kreativitását dicséri.)

A szöveget író Bánkuti Gábor a 20. század történetének kiváló szakértője, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Modernkori Történeti Tanszékének habilitált egyetemi docense. A kötet ennek megfelelően a pálosok pécsi működésének 20. századi fejezete tekintetében a legerősebb, egyben a legújszerűbb. A kötet 170 oldalnyi tartalmából (a többi oldalon a terjedelmes bibliográfia, az illusztrációk jegyzéke és egy angol nyelvű összefoglaló kapott helyet) bő 100 oldal a 20. századról, azon belül is közel 90 (teljesen indokolt módon) az 1950 előtti korszakról, a pálosok pécsi visszatérésének korábban fel nem dolgozott történetéről szól. A két világháború közötti pálos rendtörténetről ugyanis eddig eléggé keveset tudtunk a maga összefüggésrendszerében. Zichy Gyula pécsi püspök szerepe, a lengyel kapcsolat, az úgynevezett „pszeudo-pálos” szerzetesek mind-mind újdonságként jelennek meg a könyv lapjain. Még így is maradt rengeteg felkutatásra váró anyag (például Częstochowában a 20. századra vonatkozóan) – a kötet bizonyára indíttatást adhat ezek feldolgozására, beépítésére a pálosok történetéről szóló ismereteinkbe. A 20. századi súlypont azonban nem jelenti azt, hogy a korábbi időszakról ne kapnánk teljes képet, köszönhetően annak, hogy az utóbbi évtizedekben komoly kutatások folytak a pálosok középkori és valamelyest a kora újkori történetére vonatkozóan, azok eredményei pedig napvilágot is láttak, így a téma szakirodalmi háttere lehetővé tette annak lényegre törő, érdekes összefoglalását.

Bánkuti Gábor számára kutatói szempontból a szerzetesi közösség jól körülhatárolható módszertani egységet képez, amelynek története bepillantást enged a kora társadalmi, kulturális, gazdasági viszonyaiba. A kötet is arról tanúskodik, hogy nem a közösség belső élete foglalkoztatja, hanem az a környezet, amelyben a szerzetesek működnek. Ezen túlmenően viszont „a lokalitás volt számomra a gerinc, és az érdekelt, hogy a különböző korokban, nagy megszakítások után ez a pálos ethosz – a pálosok számára pálosnak lenni – számomra, külső szemlélő számára milyen elemekkel bővült vagy hogyan módosult. A kezdeti remete ethoszra hogyan rakódtak rá különböző rétegek, és hogy ez milyen konfigurációt jelentett a 20. század közepére. Ez számos kérdést felvetett, illetve számos kérdésre választ adott.”

A magyarországi történetüket tekintve ugyanis (Sarbak Gábor megfogalmazásával élve) akár három pálos rendről is beszélhetünk: volt a középkorban egy, a török után egy másik és a 20. században egy harmadik. A feladatkörök és szerzetesi ideálok az idők folyamán módosultak, a néven kívül azonban a sajátos spiritualitása is összeköti ezt a „három pálos rendet”. Pécs esetében pedig valamiképpen hozzájárult ehhez a hely szelleme is.

Ez utóbbi természetes, hiszen magának a pálos rendnek Pécs környéke az egyik szülőhelye. Az „egyetlen magyar alapítású szerzetesrend” történetének kezdetei önálló közösségek története, amelyek előbb-utóbb renddé szerveződtek. A legkorábbi ilyen közösség a Jakab-hegyen alakult ki a 13. században, amely életének néhány kisebb helyváltoztatás után aztán bő 300 évvel később a török hódítás vetett véget. 150 esztendő kihagyás után az oszmán hódítók távozásakor tért vissza a rend, de ezúttal 100 évnél kevesebb idő jutott nekik: II. József feloszlató rendelete 1786-ban ismét majdnem másfél évszázadra megszüntette a pécsi jelenlétüket. Az 1920-as évek elején kezdődött a kötetben feldolgozott történet legizgalmasabb része, az újabb visszatérés kalandos útja. De mire a pálosok 1934-re végül ténylegesen megtelepedhettek a városban, mindössze tizenhat esztendő volt hátra a szerzetesrendek működési engedélyének megvonásáig. Bánkuti Gábor az ezt követő klandesztin évtizedeknek is szentelt egy fejezetet, a legutóbbi bő harminc esztendő, a pécsi pálosok negyedik korszaka viszont már nem képezi a kötet tárgyát.

Ebben a legutóbbi harminc esztendőben gyökerezik ugyanakkor a mű megírásának szükségessége, időszerűsége. Nem véletlen, hogy a három említett szerzetesrend – a pálosoké mellett a domonkosoké és a jezsuitáké – egyaránt a rendszerváltáskor tért vissza legálisan Magyarországra. Ezeknek az egymással párhuzamosan fejlődő közösségeknek a dinamikája ezáltal egyidejűleg ért el az identitás megfogalmazása és közvetítése igényének artikulálódásához. Öröm, hogy a megvalósítást az egyes rendek világi történészeket bevonva képzelték el, és még nagyobb, ha történetük most kezdődő fejezeteihez ezek a könyvek valamilyen módon pozitív formában járulhatnak hozzá.

Bélyegkép: Bánkuti Gábor / PécsMa.hu