Bocz Gyula a land art egyik első magyarországi szobrásza: 1968-ban a pécsi Pintér-kertben (Pintér-arborétum) a helyszínen talált kövekből faragott kisméretű szobrokat, majd a Rákóczi út 67. alatti pince kőfalába domborművet. Az 1969-től 1972-ig a Nagyharsányi Szobortelepen, hat méter magas talajréteg lehordása után a Szársomlyó sziklafalából faragott Élet című, négyrészes (A szerelem, A születés, A dél, A halál) alkotását a monumentális, főműnek tekinthető Spirál munkálatai (1971–1973) miatt hagyta abba. A szoborról Czakó Gábor így ír: „Talán belemerülnénk a századunkban nagy művészeti hatású euklideszi geometria valamely olcsó logikai játékába, ha nem karéjoznánk a hatalmasan lüktető kő körül, és nem tapasztalnánk, hogy a szobor minden körben másként és másként viselkedik.”

Több mint négy évtizedes munkássága során Bocz mintegy harminc köztéri szobrot alkotott, melyek legnagyobb részét Baranya megyében tette közszemlére (például Budapesten a Népligetben a Végtelen, 1972; Pécsett a Csillagok, 1974; Hosszúhetényben a Plasztika 2., 1996), ezek megtalálhatók a Köztérkép online adatbázisban.

Bocz legkedvesebb anyagai a különböző nemes kövek voltak, művei kétharmadát ezekből faragta, egyharmadát fából, és van néhány fémből, csontból, valamint üvegből készített alkotása is. A köveket nagyrészt magyarországi kőfejtőkből szerezte be, használt azonban erdélyi és carrarai fehér márványt, és külföldön járt barátai gyakran hoztak számára különleges köveket. Művészetének elsődleges célja az anyagban rejlő szépség megmutatása. Ezenkívül nem akart különösebb értelmet, jelentést, üzenetet tulajdonítani szobrainak – bízott a művek mindenkori befogadóra gyakorolt hatásában. Az 1960-as években készült figurális szobrai (például Liszt Ferenc, 1969) után főként természeti formákat (Hullám, Spirál) ábrázoló, absztrakt műveket alkotott, ugyanakkor gyakran rejtett figurális motívumokat szobrai és domborművei részleteibe (Triptichon).

Bocz 1937. március 1-jén született Pécsett, apja Bocz István lakatossegéd, anyja Lex Mária. Gyermekkoráról kevés adat ismert. Rajztehetsége hamar megmutatkozott, Hosszúhetényben élő apai nagyanyja biztatta nyaranta rajzolásra. 1950-ben megnyerte a guatemalai nemzetközi gyermekrajz-kiállítás első díját. Művészeti tanulmányokat a Martyn Ferenc és Lantos Ferenc által vezetett képzőművészeti szakkörben, szabadiskolában végzett a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központban az 1950-es években. 1955-től a pécsi Sopiana Gépgyár dolgozója lett, megtanulta az öntő, később a géplakatos szakmát, 1964-ig géplakatosként, attól kezdve villanyszerelőként dolgozott. Baráti köréhez tartozott számos pécsi orvos és ügyvéd: 1959-ben például megismerkedett id. Kellermayer Miklóssal, az 1960-as évek első felében Czéh Gáborral, Varró Alexanderrel, Péter Gellérttel, Herbai Ilonával, Ugróczky Máriával. Képzőművész és író barátai voltak Dombay Győző, Gellért B. István és Czakó Gábor, aki + [plusz] című novelláskönyvében Arcz János szobrászművészt Bocz Gyula figurája alapján formázta. A hivatalosan autodidaktának számító – mert nem végzett Képzőművészeti Főiskolát és nem volt tagja a Képzőművészeti Alapnak – Boczot tehetsége és munkás háttere miatt támogatta a Baranya Megyei Tanács. 1963-ban a fiatal pécsi képzőművészek meghívták kiállításukra, 1964-ben pedig a Baranya megyei képzőművészek kiállításán szerepeltek plasztikái. 1965-ben a Jelenkor márciusi számában közölték virágcsendéletet ábrázoló rajzát. 1966 októberében megrendezték munkáiból első önálló kiállítását a pécsi József Attila Művelődési Házban. 1967-ben alapító tagja a Baranya Megyei KISZ Bizottság Képzőművészeti Symposionjának, s a Gádor Emil és Romváry Ferenc által rendezett I. Országos Kisplasztikai Biennálén kiállított Anya gyermekével című szobra a pécsi Játékfilmszemle fődíjasa lett. 1968-ban meghívást kapott a Baranya Megyei Tanácstól a Siklósi Képzőművészeti Symposionra. Több nagyméretű kőkompozíciót faragott a Symposion egy hónapnyi ideje alatt: a Jégvirág című szobrát, amit Orfűn állítottak fel, fekete márványból faragta a Tenger című művet és bazaltból az életnagyságnál nagyobb Liszt Ferenc portrét. A Baranya megyei KISZ-bizottság és a siklósi járási tanács által fiatal képzőművészeknek Villányban létesített alkotóházban dolgozott. A közeli bánya anyagából a helyszínen faragta nonfiguratív műveit. 1971-ben megnyerte a Kisplasztikai Biennálé I. díját. Műveit a kritika Hans Arp, Borsos Miklós, Henry Moore és Barbara Hepworth műveivel rokonította, ugyanakkor kiemelte egyéni voltukat.

Bocz Gyula (1937–2003)
Zsófi, 1980
villányi színes márvány, 25x25 cm
A Janus Pannonius Múzeum tulajdona, leltári szám: 85.247

Munkásságát a helyszínek alapján három fő szakaszra oszthatjuk: 1. 1960–1967, Pécs; 2. 1968–1981, Siklós / Nagyharsány / Villány; 3. 1982–2003, Hosszúhetény. A második korszakban cezúrát jelentett, hogy 1975 végén el kellett hagynia a szobortelepet, ezután a telepen kívül élt és alkotott, barátai megrendelésekkel (például síremlékek) és vásárlásokkal támogatták. 1982-ben nagyszülei hosszúhetényi házában telepedett le és talált alkotói nyugalomra. Az 1990-es évektől nagyobb megrendeléseket kapott, jelentősen támogatta felkérésekkel a hosszúhetényi polgármester, így készült el a temetőben a Világháborús emlékmű (1990), a főtéren a Plasztika 2. (1996) és a Hetény vezér (2001) a Szentlászló felé vezető út elején, egy felhagyott kisebb kőfejtő udvarában. A land art szellemisége egész munkásságában jelen van. Köztéri műveihez mindig olyan anyagokat választott, és azokat úgy munkálta meg, hogy illeszkedjenek a környezetükbe. Kisebb szobrait nagyméretű megvalósítás reményében készítette. Ennek jó példája az 1965-ben cseresznyefából faragott, térdelő nőalak, a 33 cm magas Fohászkodó, amit majd húsz évvel később megformált carrarai márványból egy 172 cm magas síremléknek, s ma a mohácsi köztemetőben áll (Czita János és Jánosné, 8. parcella).

A pécsi Janus Pannonius Múzeum őrzi Bocz legtöbb – tíz – közgyűjteménybe került szobrát, melyek közül egy (Szomorúság, 1969) látható jelenleg a Modern Magyar Képtár állandó kiállításán, egy másik pedig a Káptalan utca 5. udvarán áll (Ölelkezés, 1965). A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteménye Bocz Madár című, 1970 körül megformált márványszobrát őrzi. Az életmű nagy része magángyűjtemények féltett kincse.

A pécsi Janus Pannonius Múzeumban található Bocz-kollekcióból a bemutatásra kiválasztott Zsófi című szobor 1980-ban készült villányi színes márványból. Ennek az alkotásnak lehetséges ihletője a művész gyermekeinek megszületése 1976-ban és 1981-ben. A mű absztrakciója felidézi egy még járni nem tudó gyermek szűk mozgásterét. A négy, egymást átható gömbforma sajátos módon megnégyszerezi az eszményi geometriai alakzatot. A művészi teremtés alapdimenziókon túlra mutató eredeti „gesztusát” nyújtja: nem csupán egy-egy gömb felülete mutat egy adott ponttól minden irányban egyenlő távolságra, a négy azonos forma együttesen is szabadon hullámzik, és megnyitja a szobor zárt mozgását.

A gömb alakzat az 1970-es évektől Bocz több művének meghatározó alkotóeleme. Közülük a két legismertebb a beremendi szürke mészkőből 1973–1974-ben a Nagyharsányi Alkotótelepen faragott két méter magas Csillagok (egyéb címei: Buborék, Szőlőfürt, ma Pécs, Móra Ferenc u. 72.) és az 1987-ben pusztakisfalui vörös mészkőből faragott, a pécsi Bányászati Múzeumban őrzött Atomok (további címe: Az atommag elektronjai). Kisméretű szobrai közül kettőnek a címe: egyik az 1972-ben kantavári fekete félmárványból készült Gömb, a másik az 1973-as, beremendi félmárványból faragott Gömbök.

Zsófi címen Bocz Gyula még további két márványszobrot készített, egyet tíz évvel korábban, 1970-ben, és egy másikat 1997-ben. Az 1970-es szobor nem azonosítható a ma számba vehető művek egyikével sem. A magántulajdonban őrzött 1997-es Zsófi című munka stilizált, mozgásba lendülő álló emberi alakot idéz meg, meghatározó eleme egy dinamikusan magasba törő gömb.