Mi más mutathatná meg a kortárs magyar irodalom összetartozását, minthogy a fővárosban és vidéken ugyanattól az esőtől ázik be az Ünnepi Könyvhét programjaira érkezők cipője? Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában például, miközben a folyosón egymást érték a kitárt, vizes esernyők, tocsogó sportcipőmben lassan én is helyet foglaltam a Breuer Marcell-teremben. Ünnepi Könyvhetet ugyanis Pécsett is tartottak. A Csorba Győző Könyvtár által szervezett programok mellett a Jelenkor könyvbemutatót rendezett, ráadásul kettőt gyors egymásutánban. Havasréti Józsefet Ráolvasás című tanulmánygyűjteményéről, Fekete Richárdot pedig Módosítás című verseskötetéről kérdezték június 9-én.

Elsőként Havasréti József Ráolvasás című könyvének bemutatóját tartották meg. A közönség azonban az első néhány percben mise en abyme természetű zavarba kerülhetett volna, ha a szerző beszélgetőtársa, Takáts József nem figyelmeztet ennek lehetőségére előre. Egy könyvbemutatóba oltott könyvbemutató keretén belül ugyanis Takáts Zelei Dávid (Post)Boom című könyvének rövid méltatása után a beszélgetést e könyv egyik mondatával kezdte, amely szerint a kortárs magyar irodalom nem szűkölködik polihisztorokban, példaként említve az esten tárgyalt könyv szerzőjét, Havasréti Józsefet. Az első kérdés tehát arra vonatkozott, hogy miképpen lehet összeegyeztetni a szépírói tevékenységet a huszadik század első felének kulturális közegének vizsgálatával (benne Kerényi Károllyal, Marót Károllyal, Szerb Antallal és Thienemann Tivadarral), valamint a magyar popkultúra és a neoavantgárd kutatásával. Havasréti József részletesen kifejtette, hogy a tág körkép oka elsődlegesen saját érdeklődésének pluralitása és a kíváncsiság, amelyet tovább fokozott az is, hogy figyelme olyan témákra irányult, amelyeket a tudományos diskurzuson belül eddig kevésbé dolgoztak fel.

Takáts József a kötetet Wunderkammerként jellemezte, mivel a Ráolvasás tanulmányainak egy része mára szinte elfeledett, ám valamilyen okból mégis fontos, izgalmas, extrém alakokról szól. A kötetben találhatunk tanulmányt Szilágyi Gézáról, aki a pszichoanalízis iránti érdeklődése és a szexualitással, perverzióval foglalkozó novellisztikája okán a két háború közti budapesti kultúra egyik fontos figurája volt, de hasonlóan izgalmas a Jézus Krisztus összes költeményeit megíró Kacziány Géza vagy a hírhedt Szövegkáprázatot író Hajas Tibor alakja. Takáts József kiegészítésként megjegyezte, hogy ez a különösség azért nem jellemző a könyv minden szereplőjére, Kerényi Károly például mégiscsak komoly tudós ember volt. Nekem pedig eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti kerekasztal-beszélgetés Kerényi Károlyról, annak alapján újra elképzeltem őt a Mecsekben járva, Platónnal és egymásnak ütődő főtt tojásokkal a zsebében.

Havasréti József elmondta, hogy a Ráolvasás sajátos témaválasztása akkor vált számára is igazán szembetűnővé, amikor a tanulmányokat kísérő szövegében próbálta felrajzolni a kötet ívét. Az eklektikusság okát abban látta, hogy a tanulmánykötet szövegei különböző alkalmakra, eltérő időben készültek. Havasréti Ady Endre prófétaszerepéről írt tanulmányát 1995-ben publikálta, de vannak olyan írások, amelyek az elmúlt néhány évben születtek. A könyv összeállításánál a cél elsődlegesen az volt, hogy irodalomról szóló tanulmányok kerüljenek be, a kötet utolsó részében azonban négy, az utóbbi években megjelenő memoár- és naplóirodalom egyes darabjairól (György Péter, Király István, Réz Pál és Radnóti Sándor könyveiről) szóló kritikák kaptak helyet, amelyek együttesen felrajzolják a politika, a kultúra és az erre vonatkozó visszaemlékezés viszonyait, így adva okot és alkalmat a szocializmus kultúrájának újragondolására mikrotörténeti perspektívából.

A kötet címválasztását Havasréti önironikus gesztusnak szánta. Valamiféle replikának azokra a kritikákra, amelyek a szerzőt túlértelmezőnek, túlfeszített lényeglátónak mutatják. Ez a gondolkodási mód ad azonban lehetőséget arra, hogy megláthassuk, egy pusztán szórakoztató ifjúsági regénynek tűnő írás, mint amilyen Fábián László Különös háború című könyve, amelynek középpontjában a magyar hangyák és az egzotikus termeszek hadakozása áll, miképpen kíván megágyazni a hazafias eszmének és az idegenekkel szembeni paranoid ellenszenvnek.

A Ráolvasás bemutatója nemcsak kötetbemutatóként, hanem egyfajta portrébeszélgetésként is működött, amelyben kirajzolódott egy szerző tudatos, de nem kizárólagos módszertani szemlélettel rendelkező, lemezboltokban és antikváriumokban leltárazó, a kultúra széles spektrumát figyelmesen szemlélő alakja. Mire fölnéztem jegyzeteimből, Takáts József Havasréti Kerényi-tanulmányára hivatkozva felelevenítette, hogy Kerényi szerint az antik világ addig tart, ameddig szőlőkultúra van, és ameddig a szőlőből bor készül, addig Dionüszosz isten jelen van. Ha a két beszélgetés közti szünetben valaki az előtérben kikészített borospoharak aljára nézett, talán meg is láthatta őt.

A Jelenkor-est második felében Fekete Richárddal Módosítás című verseskötetéről Keresztesi József beszélgetett. Az alkalom felfogható műhelybeszélgetésként is. Keresztesi József a szerzőt és a közönséget sétára invitálta. A következő körülbelül háromnegyed órában tehát a beszélgetőtárs interpretációi által vezetve a közönség végigjárta a nagyjából ötven oldalas verseskötetet, megismerve eközben a szerző munkamódszerét. A kötet irodalmi mezőben való helyéről kevesebb szó esett, ugyanakkor a beszélgetésből és a közbeékelődő felolvasásokból jól kirajzolódott, hogy a kötet alkalmanként szabályos formaimegoldásaival, letisztult, érzéki képalkotásaival, vállalt személyességével idegenül hat a kortárs líratermés körében, melyben inkább az válik fontossá, hogy milyen különböző módokon lehet kiutat találni az alanyiságból. A Módosítás egy egészen más, már-már anakronisztikus úton jár – ettől lesz olyan, amit ritkán lehet olvasni verseskötetek kapcsán: szép.

Keresztesi József felhívta a figyelmet arra, hogy a szerző eddigi kötetei mind értelmezhetők konceptkötetként. Amíg az első, Király Odett szerzői álnéven közölt kötetet a női hang határozta meg, a Bányaidő középpontjában pedig egy bányászcsalád állt, addig a most megjelent Módosítás egy család széthullását és az újabb szerelemre találás történetét meséli el, mindezt ciklusokba rendezve. A szerző megjegyezte, számára fontos, hogy a verseskötet rendelkezzen valamiféle egységes elvvel, amely köré rendezhetők a benne található darabok, ennek okán nem jelent meg például a Bányaidőt megelőzően a második kötete. A Módosítás viszonylagos rövidsége is ennek tudható be, a kötet összeállításakor a szerző jó néhány verset kihagyott, amelyekről úgy gondolta, hogy nem helyezhetők el a kitalált szerkezetben.

A beszélgetés során kiderült, hogy a kötet négy-öt év alatt íródott. Ebből önmagában egy évet ölelt fel a sok versszakos Ünnep című nyitóvers megírása, amely mellett a szerző nem írt más szépirodalmi szöveget. Beszélgetőtársa megjegyzése kapcsán, miszerint a vers nagyban hasonlít Zelk Zoltán Sirály című versére, Fekete Richárd kifejtette, hogy a szöveg írásakor valóban fontos alapanyagként szolgált neki, az Ünnepet voltaképpen Zelk gyászversének elválásról szóló variánsaként gondolta el.

Keresztesi József kiemelte a kötet személyességét. Kérdése arra vonatkozott, hogy a kötet mögötti referenciális élményanyag mennyire közvetlenül épült be a versek világába, milyen közel áll egymáshoz a szerző, illetve az általa megalkotott kötetbéli versbeszélő. Fekete Richárd elmondta, hogy célja a radikális személyesség megteremtése volt, ez alóli kivételként az Esküvői album című verset említette, amely a hangsúlyosan belső perspektívát alkalmazó személyes megszólalás helyett külső nézőpontból konstruálja meg a vers történését: az esküvői fotózás napját. A szerző beszélgetőpartnere a zsánerkép felől közelítve éppen azt emelte ki, hogy a vers fókusza a fiatal pár helyett az őket körülvevő, legkevésbé sem ünnepi környezeten áll, így fordítva ki a zsánerkép műfaját.

A beszélgetés vége felé haladva előkerült az a kérdés, hogy a kötet mennyiben tekinthető segítőkönyvnek. Annak ellenére, hogy ez az a dicséret, amit talán a legnehezebb fogadnia egy verseskötet szerzőjének, az ilyen jellegű befogadásnak érthető okai vannak a Módosítás esetében. Ahogy arra Keresztesi József is utalt, a kötet nem a „bogár lépjen nyitott szemedre” József Attila-i maximáját érvényesíti. Ehelyett a kötet darabjai egy olyan egészséges versbeszélő karaktert teremtenek meg, amely a hibáztatás és átkozódás helyett az együttműködésre, továbblépésre fókuszál – teszi mindezt olyan nyelven, amely mára szinte kiveszett a költői repertoárból.

A vihar új erőre kapott, az esernyők lassan eltűntek a folyosóról. Továbblépünk mindannyian. Szél. Séta. Küzdelem.

(Fotók: Tóth László)