Dupla jubileumot ünnepelhet Pécs két ikonikus kulturális intézménye: a Bóbita Bábszínház 2021-ben tartotta alapításának 60., hivatalos bábszínházzá válásának 40. évfordulóját, míg a Pannon Filharmonikusok elődjét Georg Lickl osztrák zeneszerző és karmester 210 éve, 1811-ben hozta létre. A közösen színpadra állított produkció, Kodály Zoltán Háry János című daljátéka pedig szintén kerek évfordulóra emlékeztet. Ahogy azt Sramó Gábor, a Bóbita igazgatója meg is jegyezte ünnepi köszöntőjében a díszbemutatón, a Bóbita Bábszínház épp 40 éve, 1982 júliusában mutatta be Kodály Háryját a bábszínház-alapító Kós Lajos rendezésében, így ez a nagyszabású előadás a legendás bábművész előtt is tiszteleg, valamint összeköti a Bóbita múltját, jelenét és jövőjét. Az eredeti bemutatót 2021 novemberében tervezték, de a pandémia miatt erre végül 2022. május 12-én került sor. A Kodály Központban tartott bemutatón közreműködött a Pannon Filharmonikusok, a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórus és a Pannon Gyermekkar is, a nagyszínpadi, összművészeti produkció kamaraváltozata stúdióhangfelvétellel pedig a Bóbita Bábszínházban lesz látható a jövő évadban. A színpadkép is eszerint alakul: középen, egy szűkített térben folyik maga a bábelőadás, míg az operaénekesek, valamint a férfi és női kórus a két szélen foglal helyet, keretezve a színt. A bábelőadás így egyáltalán nem veszik el a kamarateremhez képest sokkal tágasabb térben, viszont várhatóan jól működik majd a Bóbita színpadán is.

Kodály daljátékának eredeti játékideje mintegy 3 óra, így az elsődleges feladat Halasi Dániel rendező számára a bábszínházi adaptáción kívül az erőteljes rövidítés volt anélkül, hogy a cselekmény íve megtörne. Az így létrejött Háry-előadás 75 perce egyfajta esszencia, melyben a történet rendkívül sűrített, leegyszerűsített változatát kapja a néző, de nem maradnak el az eredeti darab ikonikus dalai, mint a Tiszán innen, Dunán túl, a Toborzó („A jó lovas katonának…”) vagy az Ó, mely sok hal… A fő cselekményszál, valamint a nagyabonyi elő- és utójáték megmaradt, egyes szereplőket pedig úgy vontak össze, hogy az eredeti jelentés a lehető legkevesebbet csorbuljon, a történet pedig gyerekek számára is érthető legyen. Mindemellett az előadás több rétege inkább a felnőtt nézőket szólítja meg a Bóbita hagyományaihoz híven. Az elő- és utójáték kocsmajelenetében nem a hős, bármely ellenséget legyőző Háryt látjuk, Matta Lóránt érzékeny játékában egy megkeseredett, élettörténetével egyedül maradt, özvegy öregember kezdi el kiszínezni és elferdíteni a múltat. Háry hőstettei, legendás és mesés kalandjai mögött mindvégig ott van a keserű Örzse, aki hiába várja szerelmesét. A morózus, elszigetelődött, saját képzeletvilágába zárt, törékeny és idős Háryt rendkívül jól ellenpontozza a két kiváló operaénekes, Haja Zsolt és Megyesi Schwartz Lúcia erőteljes, életteli, szerelmet sugárzó párosa, duettjeik kifejezetten jól működnek. Az előadás egészére jellemző a rendkívül ötletes játék a figurák folyamatos duplázásával-triplázásával, hiszen a fő karakterek megjelennek bábként, bábszínészként és énekesként is a színpadon. Itt a hangsúly sosem a mimézisen, inkább a jelentés kibontásán, árnyalásán van.

(Fotó: Kalmár Lajos)

Kodály értelmezése szerint a néphagyomány átformálja a történelmet – akárcsak a népdal a történeti stílusokat: „[Háry] elmondja […], hogy foglyul ejtette Napóleont. Ez nem igaz – de ismert történeti tény, hogy a schmalkaldeninek nevezett háború folyamán, a XVI. században, magyar huszárok elfogták a nagy választófejedelmet. Az efféle esetek hagyománya elevenen megmarad a nép emlékezetében, elvegyülve a népmesék egy s más alakjával […]. Így keveredik a történelmi valóság és a népi képzelet megbonthatatlan egységgé a legendában, mely igazabb, mint a történelem.” Ehhez a kodályi gondolathoz az előadás háborús aktualitása más jelentésrétegeket is kapcsol. A folyamatos háborús propaganda és dezinformáció napjainkban nagyon is átélhetően dicsőíti és nagyítja fel saját oldala hőstetteit és átkozza el az ördögként bemutatott ellenfelet, végletesen kétpólusú világot hozva létre, ahol minden oldalnak kizárólag a saját igazsága jelenhet meg, függetlenül annak valódi igazságtartalmától.

Az eredeti daljátékban is megjelenő osztrák és francia karikatúra-gúnyolás itt viszont nagyon ötletesen és viccesen jelenik meg a Bóbita bábjaiban, a bábok mozgatása, gesztusai mind a komikum forrásai, az ellenfél inkább szánalmas, mint ijesztő. Háry történeteinek burjánzó meseszerűsége, a folyamatos nagyítások remekül jelennek meg a bábjátékban, nagyon ötletes a fitneszlabdák többszöri használata, melyek hol a lovasok mozgását imitálják, hol a díszlet részei lesznek. A 18. században népszerű chinoiserie-t felidéző A császári udvar bevonulása tételnél tökéletes hangulati elemek piros és fehér leplekkel takarva. A drapériák és a labdák később is dinamizmust, könnyedséget és játékosságot visznek a színpadképbe, a francia trikolor befonása gyönyörű és látványos szimbóluma az ellenség gúzsba kötésének. Lucifer, a császári istálló legvadabb lovának megszelídítése színpadképben és koreográfiában szintén kiemelkedő, egyszerre idézi meg Delacroix villámlástól megriadt lovának képét és a szenvedélyes táncot a ló és az őt legyőző Háry között.

A Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok közös báb- és daljátékában a nemzeti dimenzió leginkább a zászlók, gegek és karikatúrák szintjén jelenik meg, sokkal átélhetőbb a szereplők személyes tragédiája, az örökké vágyakozó, de mindig háttérbe tolt és elhanyagolt Örzse és a világot bejáró, végigküzdött élet után egyedül maradó, megözvegyült háborús hős végső magánya, aki számára saját meséi jelentik az utolsó kapaszkodót, mellyel életének értelmet adhat.

(Képek forrása: Bóbita Bábszínház, PFZ)