A siker mítoszában élünk legalább azóta, hogy a nyugati típusú kapitalizmus meghonosodott Magyarországon. A sikercentrikus kultúra az Egyesült Államokból eredeztethető, mivel az amerikai ideáltípus a pionír, a felfedező, aki nem riadt vissza az észak-amerikai vadon veszélyeitől, és testi erőfeszítések árán meghódította a „szűzföld”-ként definiált területet a 19. század során, az USA a hagyomány szerint ennek a kemény munkának a gyümölcse. Az amerikai típusú sikermítosz emblematikus (hollywoodi) filmjeiben szintén az emberi test a központi motívum, a náci propagandafilmeket is készítő Leni Riefenstahl fotóit idézik a Rocky-filmek, a Flashdance vagy az osztrák testépítőből lett filmsztár, Arnold Schwarzenegger akciófilmjeinek (kiváltképp a Kommandónak, ami szabályosan ünnepli a színész izomzatát) izzasztó edzéseket és emberfeletti megmérettetéseket bemutató, istenszoborszerű, olajozott-izzadt hőstesteket ábrázoló jelenetei. A testkultusz által meghatározott nyolcvanas évek sportfilmjei és hősfilmjei egyaránt azt sugallják a nézőnek, hogy a testet meg kell zabolázni, és fegyverré, a sikerhez vezető eszközzé kell alakítani a tűrőképesség határát átlépve. „Nem fáj! Nem fáj!” – kántálja a címszereplő és edzője a kemény hasizomgyakorlatok során, az orosz télben a Rocky IV-ben. Csuja László és Nemes Anna filmdrámája, a Szelíd ezeknek az antitézise: éppen azt mutatja be, hogyan őrli fel a siker hajszolása, a tökéletes testért folytatott küzdelem az ember lelki és testi egészségét egyaránt.

A rangos nemzetközi Sundance Filmfesztivál 2022-es versenyprogramjában is szereplő mű dokumentumfilmes előzménye Nemes Anna filmesszéje, a Szép szörny, amelyben már feltűnik Csonka Eszter testépítő világbajnok, aki Edinát, a film főhősét játssza. Edina is testépítő, akinek barátja, élettársa, Ádám – akit a szintén szakmabeli Turós György alakít – egyben az edzője is. A negyvenes éveiben járó nő a férfi nyomására mindent megtesz azért, hogy talán utoljára még megnyerje a világbajnokságot. Erre nagy esélye is van, mert ugyan nem veszélytelen edzésprogrammal és kemikáliákkal, de olyan izomzatot dolgoztak ki Edina számára, amilyet riválisaik alig tudtak produkálni. Ádám ráadásul maga is versenyzett a múltban, így barátnőjében új lehetőséget lát arra, hogy ismét átélje azt a sikert, amit fiatalon megtapasztalt. Csakhogy szponzoraik visszakoznak, nem bíznak a szakmából lassan kiöregedő Edinában, a szükséges vitaminokat és étrendet pedig a páros alig tudja beszerezni a rendelkezésre álló pénzből, így kénytelenek pluszmunkákat vállalni. Edina megalázó mellékállása (férfiakat elégít ki szexuálisan) egyik megbízása során találkozik Krisztiánnal, akiben, úgy véli, végre megtalálta igazi, lelki társát, viszonyuk hatására pedig a főhősnő ráébred, hogy a sikert hajszolva valójában nem is élt.

Csuja László dokumentumfilmes „kitérője”, a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusról szóló Kilenc hónap háború után folytatta a Virágvölggyel megkezdett utat. Új játékfilmjét is nagyfokú realizmus és minimalista stilizáció jellemzi, ugyanakkor a szürrealizmusba és groteszkbe hajló jelenetek egyaránt jellemzik a Szelídet. Csuja és Nemes Anna művére a tökéletes lélektani realizmus jellemző. A rendezők általában kockázatosnak tartják, ha civil szereplőkkel kell dolgozniuk, mivel külön érzék és jó adag szerencse kell ahhoz, hogy olyan autentikus karaktert, hétköznapi embert találjanak, aki egyrészt megfelel a koncepciónak, másrészt el tudja játszani önmagát vagy egy hozzá nagyon hasonló jellemet. Mundruczó Kornél nagy felfedezettje volt Polgár Tamás, aki a rendező szinte minden alkotásában játszott az Afta című rövidfilmtől kezdve, míg a tavalyi év felkapott magyar filmje, Kis Hajni Külön falkája az egykori ketrecharcosból, Dietz Gusztávból hozta ki a legjobbat. Hasonló a helyzet Darren Aronofsky A pankrátorával is, amelyhez az amerikai kritikusok a Szelídet mérték, és amelyben a bokszoló-színész, Mickey Rourke volt tisztában azzal, milyen lecsúszni abban a sportágban, amelyben egykoron a csúcsra tört – ezért is produkált megindítóan emberi alakítást, noha a 2000-es évekre már igencsak levitézlett. (Csuja László művészetére egyébként bevallottan hatottak az 1940–1950-es évek eredeti helyszíneken és civil szereplőkkel dolgozó olasz neorealistái, kiváltképp Vittorio De Sica, a Biciklitolvajok és A sorompók lezárulnak rendezőjének munkássága.

Csuja és Nemes hasonlóan kiváló érzékkel választották ki Csonka Esztert és Turós Györgyöt a kemény feladatra. Egyértelműen Csonka számára volt a legmegterhelőbb élmény gyakorlatilag önmagát eljátszania, mivel hasonló megpróbáltatásokat élt át gyerekkori anorexiájától kezdve a volt férje által kontrollált kegyetlen diétákon és felkészülésen át a testi-lelki kimerültségig. Edina karaktere ezért is olyan hiteles, átélhető, hiszen mindazok az érzések, gesztusok, arcrezdülések, amelyeket a néző lát a vásznon, a ma már személyi edzőként dolgozó egykori testépítőnő múltjából, legbelső énjéből fakadnak. Természetesen egy profi színész, kiváltképp, ha method actor, biztosan meg tudna birkózni a feladattal, ám akármennyire átlényegülne, közel sem lenne olyan autentikus a játéka, mint egy jól kiválasztott civilé, aki valóban át is élte mindazt, amiről karakterének története szól.

Csuja László és Nemes Anna persze tisztában voltak vele, ez érződik is a Szelíden, hogy a történet több szempontból legalább annyira szürreális vagy groteszk, mint amennyire életszagú. Már a bevezető jelenetben is megdöbbentő látványt nyújt a férfias arcú, barnítókrémmel bekent, csupa izom Edina, aki tulajdonképpen élő görög „istenszoborrá” változik a verseny kedvéért. A színpad fekete háttere, az éles reflektorfények, a „győzelmi zene” és a testrészeket közeli beállításokban pásztázó kamera kiszakítják a valós térből a főhősnőt. A kiszakítottság állapota pedig érvényes Edina egész életére, hiszen ő más dimenzióban létezik, mint az átlagemberek: nem eheti ugyanazt, nem szórakozhat úgy, ahogy a többiek, egyetlen emberi kapcsolata, az élettársához fűződő viszonya valójában felszínes és abnormális. Ádám az egyik jelenetben a fejéhez is vágja „tanítványának” és barátnőjének a próba során, hogy úgy mozog, mint egy meghibásodott robot, tehát már ő sem nőként vagy emberként látja Edinát, hanem formálható anyagként vagy androidként, amit állandóan javítani és tökéletesíteni kell.

A Szelíd nem ítélkezik, csak megmutat, de amit mutat, az eredendően groteszk. A cselekmény során többször bizonygatja Ádám és más karakterek is (például akik beszervezik kvázi prostituáltnak Edinát), hogy a főhősnő milyen szép, bájos, vonzó. Ám kétséges, hogy maga a néző szépnek látja-e őt annak tudatában, hogy milyen szereket visz be a szervezetébe, és milyen rendellenes, már-már embertelen izomzattal rendelkezik, illetve milyen lélekölő munka áll emögött. A külső szemlélő számára éppen azért groteszk, amit Edina csinál, mert látja, hogy nap mint nap izzad a konditeremben, lemond minden finom ételről, hogy egy grammnyi zsír se takarja el az izmait, ám ennek eredménye az egészségromlás és az inkább visszataszító, a női identitást romboló test, amelyben Ádám sem annyira a nőt, hanem egykori önmagát látja. A „mellékállás” során Edina találkozásai pedig nem pusztán a teste miatt groteszkek, hanem mert kuncsaftjai – kiváltképp Krisztián – rendkívül furcsán viselkednek: utóbbi például sötét erdőkben szeret bújócskázni, állatokat utánoz, és az egyik legszürreálisabb, a Szelíd plakátján is kiemelt jelenetben a meztelen felsőtestű főhősnő a karjaiban úsztatja őt a vízen. Krisztiánnal keserűen ironikus helyzetbe kerül Edina abban az értelemben, hogy szavak nélküli, gyakorlatilag pantomimjátékokra épülő kapcsolatukban talál némi emberséget a testépítés magányában és elszigeteltségében.

A groteszk ellenére a Szelíd, akár a hasonló hangvételű és stílusú Virágvölgy, megőrzi komolyságát, tragikus vonását, mert Csuja ezúttal is mesterien keveri a különböző hangnemeket. Edina története összetett, realista, lélektani szempontból hiteles dráma, amelynek vannak társadalmi felhangjai, még ha az alkotók elsődleges célja nem is az volt, hogy társadalomkritikát fogalmazzanak meg. Ebben a filmben nincsenek jók vagy gonoszak, csak emberek, akik különböző ideológiák, meggyőződések bűvöletében és társadalmi normák szorításában élnek. Ádám és Edina viszonya látszólag melodrámai kizsákmányoló kapcsolat, amelyben az elnyomott nő szenvedéseit követi végig a néző, ám a Szelíd író-rendezői rendre ellenpontozzák az egyszerű melodrámát. Ádám ugyan nem tudja elválasztani egymástól az edző és az élettárs szerepeit, a privát és a publikus szférát, illetve ezekhez kapcsolódó identitását, de sok jelenetben megmutatkozik, hogy egoizmusa ellenére is szereti Edinát, törődik vele, érdekli a sorsa, és soha nem bántaná kedvesét (szerencsére nem csattan el a melodrámai motívumok miatt elvárt pofon). Ádám legalább annyira áldozat, mint a főhősnő, mivel mindkettőjüket a sikermítosz, pontosabban az amerikai típusú sikermítosz és a magyar realitás feszültsége akadályozza abban, hogy boldogok legyenek, egyáltalán emberként és ne „mozgó istenszobrokként” vagy „biorobotokként” létezzenek. Ádám a múltban él, önmagát akarja újraépíteni Edina testében, Edina pedig láthatóan nem akar, illetve a kimerültségében már nem tud hatékonyan edzeni, mégis hajtja a megfelelési kényszer párja, önmaga, valamint az édesapja miatt, akivel nem túl jól felvázolt konfliktusa van. Rockyhoz vagy a Flashdance hősnőjéhez hasonlóan Edina is tűrőképességén felül teljesít, ám míg előbbiek önmaguk legyőzésével győzelmet aratnak ellenfelükön, addig Csuja László és Nemes Anna művének antihőse nem győzhet, legfeljebb padlóra küldheti magát az egyre értelmetlenebbnek látszó küzdelemben.

A siker hajszolásában Edina nemcsak kizsákmányolja, hanem áruba is bocsátja testét: ismeretlen, magányos férfiak a testéhez bújva maszturbálnak. Ha van társadalmi kommentár a Szelídben, akkor az ebben és a Krisztiánnal folytatott kapcsolatban fogalmazódik meg burkoltan. Elgondolkodtató, hogy a főhősnő ilyen másodállást kénytelen vállalni, párjával átlagos középosztálybeli lakásban szűkölködnek, miközben világhírű testépítő, és világbajnokság miatt kínozza magát. Erről nem nehéz arra asszociálni, hogy nem egy magyar színész küzd megélhetési problémákkal annak ellenére, hogy egyik fellépésről a másikra rohanva telik az élete, híres és szakmájában sikeres. Felmerülhet továbbá a kérdés, hogy mi a siker Edina számára Magyarországon. Sikeresnek nevezhető-e amiatt, hogy versenyeket nyer? Társadalmi helyzetét, anyagi körülményeit és egészségét tekintve semmiképp sem. Krisztiánnak viszont megvan mindene, gond nélkül kifizeti a drága hotelszobákat, mégis boldogtalan. Anyagi értelemben sikeres, de szellemi-lelki síkon neki is ugyanolyan üres és parttalan az élete, mint a főhősnőnek, akinek végső soron nem a titokban megevett csokoládé vagy a testi kapcsolat hiányzik, nem az anyagi dolgokra vágyik, hanem arra, hogy végre felengedhessen, és ne katonás rendben kelljen minden percet a sikerért, a létért folytatott küzdelemben élnie.

A Szelíddel Csuja László újabb remek, gondolatébresztő filmet alkotott, amelyben a speciális téma ellenére mindenki által átélhető emberi dráma bontakozik ki sokféle réteggel, a sikermítosztól a nőiség és a testiség kérdésein át a jelen társadalmi realitásáig, rendkívül hiteles, civil szereplőkhöz mérten elismerésre méltó alakításokkal. Az apa–lánya cselekményszál viszont elnagyolt, felszínes, nem is illik a vonatkozó epizód a cselekménybe, ám ez nem kisebbíti a film érdemeit. A Szelíd nem kínál katarzist, legalábbis nem abban az értelemben, mint a klasszikus hollywoodi filmek, de erős vádirat a lélekromboló testkultusz ellen, ami a közösségi oldalakon életüket töltő, fejlődésben levő tinédzserekre különösen veszélyes lehet.

​