Tóth András Ernő előzetesen 2020 áprilisában tervezte bemutatni Roland Barthes francia strukturalista filozófus a Világoskamra mellett talán legszebb és legszemélyesebb esszékötete, a Beszédtöredékek a szerelemről (1977) alapján készülő Werther-adaptációt a JESZ színészeivel, de a bemutató csak közel két év csúszással valósulhatott meg. „A nyelv olyan, mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytól” – írja Barthes a Beszédtöredékekben, melynek célja a szerelmes belső monológjainak feltárása, a szerelem mint érzés mélységeinek és magasságainak körüljárása a fikció segítségével egy olyan korban, mikor Barthes szerint a szerelmesek diskurzusa másról sem szól, mint a feloldhatatlan magányról. A francia esszéista választása nem véletlenül esik Wertherre; ahogy Szerb Antal fogalmaz A világirodalom történetében, ha egyszer kihalunk, a marslakóknak is Goethe emlékeiből kell majd tanulmányozniuk fajtánk nagyságát és gyengeségeit.

A JESZ Werthere egy osztálytermi előadás kereteit veszi fel, ezt az interpretációt erősíti a kissé didaktikus, az irodalmi alapokat pótolni szándékozó felütés, melyben a színészek önmagukat alakítva helyezkednek többnyire meglehetősen szkeptikus álláspontra a Werther jelenkori értékeivel, aktualitásával szemben. Az iskolai hangulatot erősíti a két hatalmas tábla a színpad két oldalán, melyre általában kulcsszavak, felsorolások kerülnek krétával írva. A díszlet többi része is minimalista, csupasz faágak nyúlnak be gyökérszerűen a plafonról, melyek a romantikus-szentimentalista természetközeliséget idézik és talán Werther rajzaira utalnak, a hangulatfestő szerepükön kívül más funkciót nem kapnak. Az előadás kezdetén a próbafolyamat elejébe csöppen a néző, a „megrendezett jelenetek” és a civilt alakító színészek értelmezése, kommentárjai váltakoznak, egyben magyarázva a darab töredékességét. A Werther és a farkas húzóerejét az előadáson belüli előadás részletei adják, melyek általában sokkal erőteljesebbek és komplexebbek, mint a civil epizódok, melyekben a férfi és női szerepek és érzelmek kissé sablonos, egysíkú és leegyszerűsítő felfogását hallhatjuk, mint a női magazinos idézetek vagy Werther és Albert összevetése az alapján, melyikük lehet inkább a nők vágya. Az itt megidézett tulajdonságlisták alapján az pedig nem az „uncsi”, de kiszámítható és megbízható hivatalnok Albert, hanem a lánglelkű, vad és szenvedélyes Werther. Háber Krisztián kiválóan alakítja az érzékeny, törékeny, saját érzelmei viharából kitörni nem tudó és végtelenül szerelmes Werthert, míg Ágoston Gáspár Albertja valóban se hús, se hal, közte és a Lottét játszó Major Ágnes között tényleg nem mozdul meg a levegő. A Klopstock-óda közös elszavalása Werther és Lotte között viszont igazi kémiát teremt, az előadás egyik legszebb és legerősebb jelenete a szerelem megszületésének pillanata.

Innentől viszont Werther szerelme helyett az őrülete kerül fókuszba. Féltékenysége, furcsa, a normáktól eltérő viselkedése egyre inkább távolítja a nézőt, az első Grimm-parafrázis, a mérgezett almával való játék pedig csak megerősíti ezt, ön- és közveszélyes figuraként ábrázolva Werthert, akinek lelki szenvedése fizikai agresszióba kezd fordulni. A távozó, majd fél év múlva visszatérő szerelmes viselkedése még abszurdabb irányt vesz, mikor kiderül számára Lotte és Albert házassága. Megbomlásában kiváló társa a pajzán verseket szavaló őrült bohóc, Szabó Rita, aki egyszerre Werther megalázott szolgája, valamint hű partnere és társa performanszában. Horváth Viktor versei erősen szólalnak meg a kívülálló pártól, aki mindenki számára kellemetlen, jelenlétük komoly feszültségeket szül. A hófehérkés játékban megidézett halált a második Grimm-betét, a Piroska és a farkas hozza el Werther számára. Aki azonban ezen a ponton már nem hősszerelmes lovag, hanem szerelme ürügyén a házasságon kullancsként élősködő agresszor, a lélek embere helyett puszta ösztönlény, ő a farkas, aki megerőszakolná és megölné Piroskát (Somogyi Bianka). Az előadás Werthere nem a misztikus egyesülést keresi a természettel, a szerelemmel, majd a halállal, ahogy Szerb Antal fogalmaz róla, hanem uralkodni akar mindezeken. Halála így inkább megkönnyebbülést okoz, a katarzist azonban gyors elidegenítő gesztussal távolítják el a nézőtől.

A JESZ Werther-feldolgozása ezzel erősen átrajzolja az eredeti dinamikákat, Werther ábrándos puhafiúból a nőkkel szembeni erőszak megtestesítőjévé válik, és így a végére senkit sem érint meg szenvedése és halála.

(Fotók: Farkas B. Szabina, JESZ)