A regényíróként, folyóirat-szerkesztőként és drámaíróként is ismert Trisse Gejl 1968-ban született a dániai Århusban. Az írónő ötödik regénye, a Pátriárka 2012-ben jelent meg magyarul a L'Harmattan Kiadónál (az eredeti kiadási év 2006).

A regényt három név és három különböző nézőpont osztja fejezetekre: Harald, az idősödő apa, Helle, a lánya és Brigitte, a menye szemszögén keresztül elevenedik meg egy család története.

A cselekmény középpontjában Harald és Helle konfliktusa áll, amely látszólag ideológiai különbségeken alapul. Az apa a bevándorlókat hibáztatja a mai dán társadalom problémáiért, a hagyományos családmodell széthullásáért. Helle viszont védelmébe veszi az „újdonsült dán családokat” apjával szemben. Újságíróként kigúnyolja a tradicionális családmodell iránti nosztalgiát, ugyanakkor kiáll a bevándorlók patriarchális hagyományai mellett.

Bár Helle már három éve megszakította a kapcsolatot Haralddal, apa és lánya állandó belső párbeszédet folytat egymással. Hellét lázadása még erősebben köti Haraldhoz, világnézetét alapvetően meghatározza az apjával való szembenállás. Apa és lánya folyamatosan provokálják egymást, vitájukon egyikük sem tud felülemelkedni. Harald ugyanakkor titokban büszke Helle hajthatatlanságára és tehetségére: mintha érzékelne valamit a kettejük közötti hasonlóságból. Míg Helle mások előtt kiáll a bevándorlók hátrányos megkülönböztetésével szemben, hatalmába keríti a félelem, amelyet saját előítéletei táplálnak. Önkéntelenül is figyelni kezdi a szomszéd ház lakóját, és attól retteg, hogy a férfi terrorakciót szervez Koppenhága ellen. Rá kell jönnie, hogy az ellenség nemcsak kívülről, de belülről is fenyeget. Míg Helle kis híján beleőrül a globális problémákba, szem elől téveszti a legfontosabb kapcsolatait, és lassan távolodni kezd közvetlen környezetétől.

Helle sógornője, Brigitte viszont kizárólag a saját legszűkebb közegében mozog. A maga egyszerű módján megpróbálja a konfliktusok ellenére is összetartani a családot. Miután a hagyományos keretek között kudarcot vall, és nem tudja átvenni a családot összetartó anya, Kjerstin szerepét, inkább kerülőutakon próbálkozik: titokban összehozza Helle kislányát, Minnát a nagyapjával. Brigitte szemszögéből a regény az illúzióvesztés, egyfajta kései felnőtté válás története. A mű második felében a hagyományos szerepeket követő nőből egy pillanatra előbukkan az addig ismeretlen, ösztönös asszony.

A regény cselekménye azt az időszakot öleli fel a család életéből, amely Harald nyugdíjazásával kezdődik, és a halálával ér véget. Harald nézőpontjából ez a történet az öregség és a halál elfogadásáról is szól. Minél magasabb pozíciót tölt be egy férfi a társadalomban, minél inkább a munkája határozza meg az identitását, annál nagyobb törést jelent számára a nyugdíjazás. Karrierje tetőpontjáról hirtelen zuhan a semmibe. A nyugdíjas státus eleinte persze a pihenés és a szórakozás reményével kecsegtet, de Haraldnak hamar rá kell jönnie, hogy ez csak a munkával töltött hétköznapok távlatából tűnik ilyen csábítónak. A látszat mögött a betegség és a közelgő halál kísértete rejtőzik. Aki eddig hasznosnak érezte magát a társadalomban, most hirtelen mellékvágányra kerül, mások veszik át a helyét, és ha életben akar maradni, új identitást kell felépítenie. Harald alakja egyszerre taszító és megnyerő, érzéketlen zsarnok és gondoskodó apa egy személyben. Ahogy a pátriárka szó is egyszerre hordoz pozitív és negatív konnotációkat a huszonegyedik századi Európában.

A regény Harald és Helle konfliktusa által a kommunikáció, a valódi párbeszéd nehézségeivel szembesíti a befogadót. Apa és lánya ideológiai csatározása mögött ambivalens érzések és személyes sértettségek húzódnak meg. Az intellektualitás ebben az esetben a párbeszéd hárítására szolgál. Valódi dialógus azért nem jöhet létre kettejük között, mert egyik fél sem elég bátor ahhoz, hogy felfedje saját gyengeségeit, sebeit és személyes érintettségét. Bár a regény végén, Minna eltűnése után, elkezdődik egyfajta párbeszéd Helle és Harald között, de ez a folyamat Harald halála miatt nem tud kibontakozni. Helle csak apja halálakor látja meg Haraldban önmagát, ám ezt már aligha lehet párbeszédnek nevezni. Élet és halál határvidékén mintha elfogynának a szavak, a kommunikáció egy másik szférába lép át. Talán ennek a határvidéknek a megismerése kell ahhoz, hogy mégis létrejöhessen valamiféle dialógus?

Talán Harald felesége, Kjerstin is csak erről a határvidékről visszatérve tudta összetartani a családot: betegsége miatt olyan lett, mint egy évelő virág. Bizonyos időközönként elszáradt, aztán újra kinyílott: „Visszahúzódott a gyökeréig, mélyen a föld alá, egyetlen levele nem maradt, hogy kibontsa a napfényben...”. Helle kislánya, Minna is ezzel a határvidékkel ismerkedik, amikor állattetemekkel játszik, vagy éppen egy halott macska húsával próbál életet varázsolni a játékmacskájába. A regény második felében a kislány maga is megjárja az élet és a halál határmezsgyéjét, ahonnan végül a grönlandi mitológia segítő szelleme, Tôrnârssuk menti ki, Brigitte közreműködésével. Ahogy Hellének egy félig leégett tanya, Minna számára apja szülőföldje, Grönland jelenti a gyerekkor Paradicsomát.

A Pátriárka egy széthulló család történetébe enged betekintést, amely – ahogy Háy János írja utószavában – nemcsak egy nemzeti hagyomány, hanem az európai tradíció szétesését is szimbolizálja. Trisse Gejl regénye lassan áramlik, lassan tárulnak fel a mélységei, de végül magával sodorja olvasóját.