Hatalmas lávalámpa, ég a nap,
a túlpart hegysora mögé alászáll.
A műselyemipari vállalat
üdülőjének pingpongasztalánál
kisebb tömeg. Rolling Stonest játszanak
a bárban, esti szélben ing a nádszál.
A Tó Hotel neonreklámja lángol.
Kibújunk vízszagú, nehéz fürdőruhánkból.

(Rakovszky Zsuzsa: címkék: nyár, Balaton, felejtés, olasz filmek)

A Nick Galéria alapterületét tekintve aligha vetekedhet a város egyéb, tágasabb kiállítótereivel (mint az m21-gyel vagy a Pécsi Galériával), mégis egyedi tárlatkoncepciói a sokrétű életművekbe is átfogó betekintést nyújtanak. Fehér László alkotásai kétségkívül ebbe a kategóriába tartoznak, hiszen immár számos „korszak” különíthető el munkásságában. Emellett festményei a világ legnevesebb kiállítótermeit járták már be, és jelentős közgyűjtemények részét képezik. A friss pécsi bemutató azért is kiemelkedő esemény, mert a festőművésznek lassan három évtizede – az 1993-as pécsi galériabeli kiállítása óta – nem volt önálló tárlata a városban.

Az Emléknyomatok (Új művek) – ahogy arra a cím is utal – két kiállítás anyagát vegyíti. Az előbbihez tartozó képek az alkotó „rózsaszínkorszakához” kapcsolódnak. Pontosabban Fehér László 2018-ban, 65. születésnapja alkalmából a Fészek Galériában – szintén ezzel a címmel – megrendezett tárlathoz. Ugyanakkor a kiállításnak ez a része mégsem a korábbi megismétlése, hiszen ezek a művek a Fészekben nem voltak láthatók, és a katalógusban sem kaptak helyet (Fehér László: Emléknyomatok – Memory imprints. Bp., Kossuth, 2018.), tehát a téma folytatásaként tekinthetünk rájuk. Az Új művek képei főként a 2019-től 2021-ig tartó időszakot ölelik fel. Az alkotásokon (Nonó az ajtóban, 2019; Lány emlékművel, 2021) egyrészt ismét visszatérnek a fekete mélységbe vesző, áttetsző, körvonalakkal ábrázolt szereplők, másrészt a művész gouache-technikával készült papírképeivel is találkozhatunk (Erdőben, 2019; Augusztus 20, 2019; Emlékmű lépcsővel, 2019), melyeknek szintén voltak előzményei az életműben.

Férfi labdával (Balatoni történet) (2018)

Az Emléknyomatok képei között a Balaton-téma dominál. Amint az a kurátori leírásból is kitűnik, a festmények régi családi albumból származó fényképeket és ismeretlenek által készített amatőr felvételeket idéznek. Az erőteljes rózsaszín háttér utal a gyermeki emlékek elmosódottságára, az ábrázolásmód pedig olyan érzelemvilágot sejtet, amely a napjainkban gyakran tematizált Kádár-nosztalgiához kapcsolódik (például Dergez Ildikó: Nosztalgia és valóság – a Kádár-korszak testközelből, ujkor.hu, 2019. jan. 23.). Ezt az értelmezést erősíti a Balaton mint témaválasztás, az öltözetek, hajviseletek, mozdulatok, ahogy ezek Fehér korábbi alkotásaiban is fontos jelölők voltak (mint például az Életkép [1979] vagy az Egy kép 1958-ból [1980] című festmények esetében), illetve a visszatérő pöttyös labdák. A megjelenített rózsaszín világ ironikusan mutat rá a múlt illuzórikus jellegére, ahová a képek befogadója visszavágyódhat. Erre erősít rá az a túlcsordulás, amelyet a Férfi labdával (Balatoni történet) (2018) című kép sugall. A festmény a rózsaszín színhasználat mellett kerek alakú vászonra készült, ami szintén ennek az időszaknak az idilli, kerekké formálására utal, vagyis a múlt konstruált mivoltára, és így kritikai reflexiót sejtet. Valamint alakjával maga is – a képen ábrázolt jelenethez hasonlóan – mint egy feldobott pöttyös labda jelenik meg, amely így mintha a Kádár-korszak szimbólumaként tűnne fel.

A fényképek használata igen gyakori Fehér László festészetében. Az alkotásairól szóló diskurzusban alapvető kérdés, hogy lehet-e a fotórealizmus/hiperrealizmus kontextusában értékelni az életművét. Az Emléknyomatok képeit tekintve meglátásom szerint Forgács Éva megfelelő választ ad a kérdésre (Forgács Éva: Fehér László. Bp., Új Művészet, 1993, 7–11.). A monográfus inkább az emlékezet-tematika és a múltfeldolgozás felől értelmezi Fehér László műveit, hiszen nemcsak saját felvételeket használ (ahogy ezt a fotórealisták általában teszik), hanem a talált felvétel is ugyanilyen fontos az alkotásaiban. Ez a gesztus összeköti olyan kortárs irodalmi kísérletekkel, mint amilyen Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete, amellyel az élményanyag hasonlósága is egyezést mutat, ahogy erre a mottóban idézett címkék: nyár, Balaton, felejtés, olasz filmek című költeményből is következtethetünk, vagy egyebek mellett Térey János Átkelés Budapesten című verses elbeszélésgyűjteményével. Tehát a régi fényképek nyelvi, képi feldolgozása erősen rokonítható más művészeti ágak kortárs tendenciáival.

Nonó az ajtóban (2019) / Lány emlékművel (2021)

Ebből a gyermeki, rózsaszín, olykor kerek világból nyújt kilépést a terem végébe helyezett Nonó az ajtóban című kép, amelyben újra visszatér az az egzisztenciális szorongás, fekete űr, amely Fehér számos képén jelen van. A festménynek bizonyos szempontból előképe a korai Aluljáró II. (1978) című alkotás, amely szintén a fekete ismeretlenbe vezető utat ábrázolja. Viszont míg a korábbi képen felnőtt emberek sodródását láthatjuk, addig a Nonó… a kiállításkoncepcióval összhangban felnövés-allegóriát sejtet, hiszen egy gyermek áll az ismeretlen felé vezető ajtóban.

Ezután a múltfeldolgozásnak egy újabb színterét láthatjuk, amelyben az emlékművek kapják a központi szerepet. A monumentális szobrok ábrázolása szintén nem példa nélküli Fehér László festészetében. Emellett a tárlaton ez a témakör kötődik a rózsaszínkorszak képeihez is, hiszen először 1989-ben, a budapesti Szabadság-szoborhoz tartozó Fáklyavivő és Sárkányölő-mellékszobrokról készített festményeken (Szobor alatt I–II.) jelenik meg ez az árnyalat. A két mellékalak azért is fontos előkép, mert a tárlaton látható Augusztus 20 szintén ehhez a tájhoz tér vissza. A képen a Gellért-hegyet láthatjuk a Szabadság-szobor főalakjával, de csak madártávlatból, elmosódva, a festmény jobb alsó sarkában. A középpontba egy repülőgép kerül, amely az államalapítás ünnepi fényének fokozása miatt is jelen lehet mint látványelem. Az elmosódott szoboralakot és a repülőgép körül végtelennek tűnő teret azonban értelmezhetjük a távolodás gesztusaként, vagyis a szabadság megélésének lehetőségeként is. E kontextusban a kétes emlékezetű Szabadság-szobor éppen a vágyott szabadság ellenpontjaként és szimbolikus gátjaként jelenik meg.

Augusztus 20 (2019)

A tárlat utolsó festményein az emlékművek testközelbe kerülnek. Újra megidéződnek a régi, családi felvételek, mint egy utazás lenyomatai. A szereplők mosolyognak az alkotásokon, a nyomasztó múlt emlékművei azonban az emberalakok fölé tornyosulnak. A legerőteljesebb festmény ebből a szempontból a Lány emlékművel. Az áttetsző gyermekalak körvonalai védtelennek, képlékenynek tűnnek a monumentális szobor előterében, amely a lánnyal megegyező méretű fegyvert tart a kezében. A kép ezáltal érzékelteti – és egyszerre át is értékeli az Augusztus 20 szabadságlehetőségét –, hogy minden eltávolodásra irányuló igyekezetünk ellenére a múlt emlékei továbbra is kísértenek.

A Nick Galériában tehát igen koncepciózus tárlatnak lehetünk tanúi, amely elsődlegesen a közelmúlt feldolgozhatóságának kérdéseit járja körül a festészet nyelvén keresztül. A kiállítás – a tér tekintetében szűkös lehetőségei ellenére – komplex befogadói élményt nyújt, és a megjelenített témáknak és ábrázolásmódoknak köszönhetően Fehér László munkásságának átfogó keresztmetszetét adja.

(Bélyegkép: Fehér László, fotó: Tóth László. A műtárgyfotók forrása a Nick Galéria Facebook-oldala.)