A Három koporsó nem tartozik Egressy legjellemzőbb darabjai közé, mint amilyen például a Portugál vagy a Sóska, sültkrumpli, hiszen nem napjaink, hanem az 1848–49-es forradalom idején élő hétköznapi emberek életébe enged betekintést. A különbség mégsem igazán szembetűnő. A darab legnagyobb erőssége, hogy a magyar történelem oly jól ismert és oly sokszor feldolgozott csomópontját nem az unt, heroikus nézőpontból láttatja, hanem sokkal emberközelibb módon; egy korabeli fiatal pár kapcsolatának és a körülöttük szövődő groteszk kapcsolatháló szereplőinek viszontagságain keresztül, melyeket leginkább a háborús helyzet szít. A többi Egressy-stílusjegy viszont a Három koporsóban is erőteljesen megmutatkozik: a szerelmi sokszögek, az abszurd helyzetek és a tökéletlen jellemek (főként az intrikus Bittner figurája) az 1849-ben játszódó cselekményből sem hiányoznak.

A PNSZ előadása kiemeli a darab legszerethetőbb vonásait. Az egyszerűségre törekvés, mely Egressynél a nyelvhasználatban, a jellemekben és a helyszínválasztásban mutatkozik meg (a Három koporsó néhány jelenete a korpusz más darabjaiból is ismert Irgács nevű, jellegtelen faluban játszódik), Dömötör Tamás rendezésében egyszerű színpadképpel és jelmezekkel, valamint letisztult színészi játékkal egészül ki. A dráma cselekményének abszurd, sokszor groteszkbe hajló vonásaira az előadás több módon is finoman rájátszik. Emmi (Szvetnyik Kata), a történet középpontjában álló fiatal lány céltalan napjainak nagy részét zongorázgatással tölti; többek között ezzel csábítja el – akaratán kívül? – a háború idejére a házukban elszállásolt Őrnagyot (Rázga Miklós), majd kettejük négykezes játéka válik in flagranti helyzetté, mikor Emmi vőlegénye, Bittner Viktor (Hajmási Dávid) váratlanul hazalátogat a frontról. Zongoraszó azonban nem hallatszik a darabban; mikor Emmi a (díszletként szolgáló három koporsó egyikéből lenyitható) zongora billentyűihez ér, vonós hangszerek csendülnek fel a színpad másik feléről. Ez a sokszor megismétlődő, játékos zenei megoldás minden alkalommal mosolyra csábítja a nézőt az alapvetően komor hangulatú darab közben. A három hatalmas koporsó, melyek némi átrendezés után fokozatosan a szereplők életterévé (ággyá, bárszekrénnyé, zongorává) alakulnak, végül pedig, mikor valóban szükség lesz rájuk, újra koporsóvá, szintén találó megoldás a darab groteszk jellegének hangsúlyozására. A nyomasztó jelenetek között megszólaló instrumentális népzene (mely olykor erős énekhanggal, refrénszerű népdalsorokkal egészül ki) revelatív hatású.

A történet sok ponton ismerős, otthonos a magyar nézőközönségnek. A házba váratlanul, hosszú tartózkodás céljából betoppanó Őrnagy egyből a Tótékat juttatja eszünkbe. Az örkényi áthallás relevanciáját a darab abszurditása is alátámasztja, mely a Nemzeti előadásának műfajmegjelölésében is helyet kap (romantikus abszurd). A romantikus jelző mindenképpen némi iróniával kezelendő. A szerelmi sokszög, ami Emmi, Viktor, az Őrnagy, az Őrnagy felesége (Juhász Réka), valamint a naiva és a csábító szerepe közti feszültséget ügyesen fenntartó Veronka (Ahmann Tímea) között kirajzolódik, bármelyik szappanopera paródiájának beillene. A Tótékra utal vissza a történetszövés egyik legfontosabb eleme is, noha teljesen kiforgatva azt. Míg Örkény darabjának legfőbb feszültségét a féleszű postás okozza, aki úgy dönt, eltitkolja a katona fiú halálát, Egressynél sokkal kevésbé jóindulatú a bonyodalom forrása. Bittner Viktor nem eltitkol, hanem – féltékenységből – hamisan kelt halálhírt. Ez vezet aztán a három koporsót is megtöltő, tragikus végkifejletig.

A Tótékban és Egressy ismertebb drámáiban lévő harmónia, amely tragikum és komikum finom egyensúlyozásával jön létre, a Három koporsóban egyértelműen a tragikum felé billen. Ezt a darabot nézve nem tudunk olyan jóízűen és harsányan nevetni, mint a Portugál falusi kocsmájának vendégeit vagy a Kék, kék, kék ügyetlenkedő cirkuszi társulatát nézve. Afelől viszont nincsenek kétségeim, hogy aki a Három koporsóra vált jegyet, igazán kompakt, élvezhető előadást láthat, melyben az igazgató Rázga Miklós alakítása mellett sem szorul háttérbe a három fiatal színész (Hajmási Dávid, Szvetnyik Kata és Ahmann Tímea) kiváló játéka. Emellett pedig már önmagában örvendetes az, ha a Pécsi Nemzeti Színház kortárs magyar darabot tűz a műsorára.

(A képek forrása a Pécsi Nemzeti Színház honlapja.)