A körkérdésre adott további válaszok ide kattintva érhetők el.

(1) Milyen stílus, irányzat, iskola, műfaj vagy szerző van leginkább hatással a zenédre?

Nem vagyok elköteleződve egy körülhatárolható iskola vagy irányzat felé sem, de az elmondható, hogy minden darabomnak van – az esetek többségében – szakrális témára vagy valamely nagy klasszikusra hivatkozó gondolati magva. Ebből sok minden következik: a tonalitás, melodikus gondolkodás, hagyományos formaalkotás, előadó-központú hangszerkezelés, ellenpontozó szerkesztés – új összefüggésbe helyezve, de mégis – állandó a munkásságomban. Sokféle kulturális hatás ér: különféle korban született, más és más stiláris jellemzőkkel rendelkező, eltérő földrajzi helyhez köthető zenék egyidejűleg vannak jelen az életemben. Bár a szakmai utam a klasszikus zenéhez köthető, az utóbbi években egyre inkább foglalkoztat a kérdés: hogyan lehetnek a művészetem részei azok a zenei világok is, amelyek szintén elkísérnek, de az ítészek szemében a „komoly” jelzőt ez idáig valamiért nem érdemelték ki. A legjobb az volna, ha az engem körülvevő változatosság úgy hagyna nyomot a műveimen, hogy közben nem sértené az egyes kompozíciók kohézióját.

​

Trió

(2) Mi kell ahhoz, hogy valaki értse vagy hallgatni tudja a zenédet? Milyen számodra az ideális közönség?

A szívem mélyén az a vágy él, hogy olyan zenét írjak, amely elsődlegesen érzelmileg ragadja meg a hallgatóságot – tehát a nyitottság feltétel, a szakértő fül nem. Ezzel együtt fontosnak tartom, hogy aki felkészültségéből és lelkesedéséből adódóan analitikusan is képes közelíteni, ne szenvedjen hiányt az olyan felfedeznivalókból, amelyek teljesebbé tehetik számára az átélést.

(3) Kevesen hallgatnak kortárs zenét – mi az, amit mégis csak a kortárs zene tud nyújtani?

Miután a „kortárs” pontos meghatározására a kérdésben nem került sor, ezért az volna célszerű, ha az általam praktikusnak és időszerűnek vélt definíciót venném alapul, amely egyszersmind visszaadja a szó eredeti jelentését: kortárs mű az, amelynek az alkotója él. Ebben az értelemben elmondható, hogy minden eddiginél többen hallgatnak kortárs zenét. Számomra nem az a legfontosabb kérdés, hogy mi olyat tud nyújtani a kortárs, amit más nem, hanem az, hogy tud-e legalább annyit. Ha tud, akkor azzal már számomra betöltötte a célját. Abban viszont biztosra lehet menni, hogy minden kortárs mű képes megadni a befogadóknak azt az élményt, hogy az alkotója köztük jár. Ezt az egyedi képességet nem szabad alábecsülni, sőt, különféle fórumok, műhelybeszélgetések, interaktív koncertek és előadások formájában érdemes minél inkább hangsúlyozni.

​

Différance

(4) Min dolgozol most? Mik a terveid?

Több projekt előkészületein dolgozom egyszerre, amelyek közül kiemelném az óbudai Térszínházban megvalósuló HangSzó sorozat őszi alkalmait, azon belül is a szeptember 27‑ére tervezett Klasszikusokkal a ringben című szerzői koncertemet. A sorozatban kísérletet teszünk arra, hogy megtaláljuk a hangzó zene és hangzó szó önmagán túlmutató, szakrális egységét. Az est további különlegessége, hogy a saját kompozícióim mellett a zenetörténet géniuszainak olyan művei is felcsendülnek, amelyek tematikusan vagy stilárisan kapcsolódnak az ott elhangzó darabjaimhoz. Emellett újdonság az életemben, hogy korábbi színházi tapasztalataim után a filmzene területén is lehetőséget kaptam, amire nagy várakozással tekintek.

​

Prelúdium parafrázis / Ave Maria

(5) A koronavírus miatt hallgatásra kényszerült a zenei élet, a koncertezés csak részben tudott újraindulni. Zeneszerzőként hogyan reagáltál erre a helyzetre, téged hogyan érintett?

Miután az életem tengelyében jelenleg az alkotói, tanársegédi és doktoranduszi tevékenységek állnak, ezért a pandémiás helyzet nem érintett olyan súlyosan, mint az előadókat, ugyanakkor a közösségi lét nagyon hiányzott – az online kapcsolattartás és a különféle streamelt események nem pótolták a személyességet. A vokális kifejezés mindig is alapvető volt számomra, de az utóbbi évben a korábbiakhoz képest is jobban belevetettem magam az énekhang megismerésébe. A régizene (azon belül is főleg az oratorikus hagyomány) mélyebb felfedezésének irányába is nagy lépéseket tettem, és biztos vagyok benne, hogy ez előbb-utóbb nyomot fog hagyni az alkotói munkásságomon is.

Fotó: Farkas Alexandra