Bencsik István művészetének központi témája az emberi test mint a mindenség részeként, időben létező organikus rendszer. A test valamely kitüntetett részletének geometrikus síkokkal történő kivágása, majd nagyítása révén válik a megismerés, a felfedezés vizsgálati tárgyává. A kemény síkok felerősítik a szobrászati szándékot, amely voltaképpen „geometrikus beavatkozás, magába a rendszerbe”.[1] A megjelenített emberi formák nem töredékek vagy torzók, hanem a test egészét reprezentálják. Bencsik István sajátos alkotói nézőpontjának előképét találjuk meg az 1968–1969-ben készült objekt-sorozatban, amelynek első alkotásai közé tartoznak a Női mellkas (Belégzés) és a Női mellkas (Kilégzés) című művek.

A Fiatal Művészek Stúdiójának elnöki posztján betöltött intenzív időszakát (1964–1967) követően 1968-ban a szobrász tbc gyanújával került az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe.[2] Kezelőorvosa, Dr. Kováts Ferenc jr. a művészt légzésfunkciós modellek kivitelezésére kérte fel, melyek az orvosi diagnosztikát segítő térfogateloszlási profil-tanulmányok elkészítésére szolgáltak. A Kossuth-díjas tüdőgyógyász kifejlesztett egy fotogrammetriai eljárást, amely a mellkasra vetített 2x2 cm-es négyzethálós rendszer segítségével információkat szolgáltatott a belégzéstől a kilégzés végpontjáig tartó mechanizmusról, és egyidejűleg vizsgálta a testfelület külső alakváltozását és a tüdő térfogatváltozását. Bencsik az orvos által megadott számadatok értelmezéséből elsőként a test gerinc által kijelölt mediánvonalát rekonstruálta, majd a 2 cm élű fakockák szelvényeit összeillesztve, az élesen vágott felületeket összecsiszolva, megkapta a valós arányaiban megmutatkozó (+/-) 1 mm pontossággal megegyező törzset. A szobrász voltaképpen rekonstruálta a mellkast fedő, az emberi testet borító tulajdonképpeni külső bőrfelületet.[3]

Bencsik István (1931–2016)
Női mellkas (Belégzés), Női mellkas (Kilégzés), 1968
tölgyfa 50x18x18 cm; tölgyfa 51x13x11 cm
A Janus Pannonius Múzeum tulajdona, leltári szám: 2018.04., 2018.05
 

A négy alapmodell közé tartozó, Női mellkas (Belégzés) és Női mellkas (Kilégzés) című művek a Dr. Kováts Ferenc jr. módszere által készített fotogrammetriás fénykép térbeli megvalósításai, a női mellkasok valósághű megformálásai. A plasztikák a nyaktól a csípőig tartó női törzsek felezéseit ábrázolják, amelyek a légzés helyzetében láttatják a test domborulatain torzuló térbeli elváltozásokat. Mindkét törzstorzó kemény tölgyfából készült. A Női mellkas (Belégzés) masszívnak, súlyos tömegűnek hat. A művész a szobor felületén meghagyta az erős ragasztásokat, bizonyos részeken kifejezetten feltűnő a túlcsorduló ragasztóanyag. A modell hátoldalán a fakockák négyzetrácsai különböző mélységben domborodnak ki, ezáltal a módszer a maga nyerseségében látható. A női törzs egyetlen lágy íve a mellkasi rész a lélegzetvétel pillanatában. A tüdő kitágul, az emberi élet ereje teljében látszik. A Kilégzés keskenyebb objekt, a női mell vonalában felezve, annak ívét követve, ezáltal kecsesebbnek hat. Ennek következtében a mellkas elernyedése nem dominál, az elengedés könnyedséggel mutatkozik meg, a körkörös ívekre irányítva a figyelmet. A szobor finoman csiszolt, hátoldala teljes felületében kitöltött. Bencsik a törzstorzó fakockáit a faposztamens alapterületének felezővonalára illesztette, ezáltal nagyobb hangsúlyt kap a felezettség.

A Női mellkas (Belégzés) és a Női mellkas (Kilégzés) – amelyek a légzésfunkciós modellek közül műpárosként kizárólag a JPM Modern Magyar Képtárban találhatók együtt – a két légzési fázis közötti különbséget szemmel láthatóvá teszik: „mintha az egyetlen légzésrevolúció alatt az egész élet lejátszódna”.[4] Az alkotó által megnevezett „lelki és intellektuális szisztéma” voltaképpen az ókori egyiptomi szobrászok munkamódszerével analóg, melyre mind Jovánovics György, mind Bencsik István utalnak a Párhuzamos beszéd a szobrászatról című performanszban.[5] Jovánovics György meglátása szerint az egyiptomi arányelmélet négyzethálós rendszere volt egyedül alkalmas arra, hogy az orvos szobrásszal dolgozzon együtt, ugyanis euritmikus és perspektivikus változtatások nélküli, tökéletesen átvihető információkat szolgáltatott.[6] Az egyiptomi szobrászat eljárásmódja szerint az abszolút méretet a hálózat egyetlen négyzete is meghatározza, a legkisebb töredékből is rekonstruálható az egész alak.[7] Jovánovics egy másik, elvontabb hasonlóság felfedésére is kísérletet tesz a performansz végén: jóllehet az egyiptomi szobrászatban tiltott volt a mozgás ábrázolása – szabályozott a lépések megjelenítésének hossza a háborúba induló, a támadó és az álló alakok viszonylatában –, az egyiptomi szobrászok mégis megjelenítették azt, a test felületére elrejtve a lélegzet mozgását, kizárólag a túlvilágnak, az isteneknek szóló üzenetet. Ez ismerhető fel Bencsik István objekt-sorozatában: a felénk jövő, áradó mozgás, vagyis a belélegzés és a kilélegzés, ami szemből tulajdonképpen nem is látható. „De ez a zene, ez a titok, hogy az beljebb és kijjebb van, amit csak ő lát, és az orvos tudott. És azt hisszük, hogy az élő életet látjuk, minden annyira él, miközben nincs elmozdulás. Semmit sem látunk, pedig minden mozog.”[8]

A Korányi Szanatóriumban eltöltött időszak új irányvonalat jelölt ki Bencsik István művészi világában. A négy alapmodellhez tartozik a Férfi mellkas (Belégzés) és a KOGART Kortárs Művészeti Gyűjteményben található Férfi mellkas (Kilégzés). A Csíkos női mellkas (Magyar Nemzeti Galéria – Jelenkori Gyűjtemény) kétféle fából, a világosabb gyertyánból és a sötétebb tölgyből készült, tökéletesen érzékelteti a négyzethálóval megvilágított test árnyékrácsait. A szobrász Dr. Kováts Ferenc jr. kérésére a légzésfunkciós modelleken kívül hasonló módszerrel készítette el a JPM Modern Magyar Képtárban található Női fej című fejportrét, mely az orvos feleségét ábrázolja. Az Idol I. és az Idol II. (Magyar Nemzeti Galéria – Jelenkori Gyűjtemény) a légzésfunkciós modellek monumentális megfogalmazásai, Bencsik István a saját invenciót társítja az orvosi módszerrel, ezeken a műveken jelenik meg elsőként művészetében a kiemelés, a nagyítás és a vágás.

Bencsik István a légzésfunkciós modelleket a Keserü Ilonával és Major Jánossal közösen megvalósított kiállításon a Fényes Adolf Teremben mutatta be 1969-ben, amely mindamellett, hogy az első önköltséges hazai tárlat, a „tulajdonképpeni első magyar testkiállítás” is volt.[9] A művész az objekt-sorozat elkészítésén keresztül szobrászati tapasztalatot szerzett a test belső működéséről. Olyannak láthatta az emberi fizikumot, amilyen az a nyers valóságában, annak időbeli és funkcionális folyamatában. Ettől a felszabadított szobrászati tekintettől később elszakadni már nem tudott. Bencsik e felismerését szervesen kötötte össze a fragmentáltság és a (test)részletek egészhez való viszonyulásainak felmutatásával.