(1) Milyen stílus, irányzat, iskola, műfaj vagy szerző van leginkább hatással a zenédre?

Sigmund Freud olvasása óta tudom, hogy minden zene (illetve hang), ami valaha átment a fülemen, hatással van a zenémre. Életem első 14 évében – ami eddigi létezésem kicsit kevesebb mint fele – a Dunai Vasmű konstans alapzajában éltem. Ezt követően legtöbbet Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Wagner, Mahler, Schönberg, Webern, Bartók és Kurtág hangjait hallottam, így tehát – úgy sejtem – ők vannak rám leginkább hatással. Eléggé németes felhozatal. A saját generációmból Koka Nikoladze, Jug Marković, Jiří Kadeřábek, Caterina Di Cecca, Idin Samimi Mofakham, Diana Rotaru és Yikeshan Abudushalamu munkásságát igyekszem figyelemmel követni: hasonló dolgokkal foglalkozom én is.

(2) Mi kell ahhoz, hogy valaki értse vagy hallgatni tudja a zenédet? Milyen számodra az ideális közönség?

Azt hiszem, feltétlenül kell, hogy a zeném hallgatása közben a zenémet hallgassák is, ne csak hallják. Olyan zenedarabokkal foglalkozom, melyekhez szükség van a fül koncentrációjára, bekapcsolódására. Felkészültségre – a nyitottságon kívül – nincs szükség. Sokat segít persze, ha az embernek vannak auditív viszonyítási pontjai. Ez rám is igaz: sokáig nem szerettem Brahmsot, de mostanában, bizonyos tanítási feladataim miatt végighallgattam az életművét: egyáltalán nem rossz szerző! Visszatérve: a zeném bárkinek is szól. Szoktam mesélni, hogy sok évvel ezelőtt egy avantgárd-jellegű, James Joyce szövegére írt kórusművemet énekelték a pázmándi református templomban, sok más reneszánsz mű mellett. A közönség mindössze három fejkendős néni volt. A végén a karnagy megkérdezte, melyik darab legyen a ráadás, mire az egyik nénike az első sorból hezitálás nélkül rávágta: az ősbemutatós! Elszégyelltem magam, hogy ez nekem mint eshetőség eszembe sem jutott.

​

JoycEND

(3) Kevesen hallgatnak kortárs zenét – mi az, amit mégis csak a kortárs zene tud nyújtani?

Egy ideje van egy olyan érzésem, hogy többen hallgatnak kortárs zenét, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A generációmba tartozó kollégák közül sokan szerencsésen megérezték, hogy a „magas művészetek” is ki tudják használni azokat a megjelenési formákat, amelyek nagy tömegekhez biztosítanak kommunikációs csatornát. Ma legtöbbünknek van honlapja, YouTube-csatornája, Facebook-oldala, egyeseknek menedzsere is. Ezzel együtt a klasszikus és kortárs zenét játszó koncerttermek is – ilyen értelemben véve – profin működnek. A Budapest Music Centerben a heti, sőt néha napi rendszerességel zajló kortárs koncertek rendre több száz fős közönséget számolnak. A FUGA is sokszor megtelik, 70-80 fővel. További szerencsés körülménynek tűnik, hogy a mai fiatal zeneszerzői közösség – az előző generációkhoz képest – nagyobb számú. Rengeteg a tehetséges és sokat játszott kolléga, és a stílusbeli paletta is inspirálóan szélesedik, cizellálódik.

(4) Min dolgozol most? Mik a terveid?

Most éppen Varga Oszkárnak és az UMZE Kamaraegyüttesnek készül egy bohóctípusokat felvonultató hegedűverseny. Közben „fél füllel” már a Pannon Filharmonikusok felkérésére készülő Hangyák indulója című, Bertók László szövegeire elképzelt oratorikus művemre figyelek. Ha minden jól megy, éppen a Jelenkor által is alapított Bertók-díj első átadásával kapcsolatosan fog elhangozni, Pécsett. Mindezek után az USA-beli Huntsville Symphony Orchestrának, illetve magyar karmesterének, Vajda Gergelynek szánt zenekari szvit van betervezve. Az év utolsó részében a Borbély Lászlónak dedikált Egy kiállítás képei című sorozatomat tervezem végre befejezni. Ha marad még szusz, a Modern Art Orchestrának szeretnék írni egy big band-darabot a One Note Samba című standard alapján. Hátha eljátsszák.

​

Alabama March

(5) A koronavírus miatt hallgatásra kényszerült a zenei élet, a koncertezés csak részben tudott újraindulni. Zeneszerzőként hogyan reagáltál erre a helyzetre, téged hogyan érintett?

Már ebben a sorozatban is többen elmondták: a zeneszerzői alkotómunka természetéből fakad a bezártság, mozdulatlanság, magány. Ilyen értelemben semmi sem változott. Úgy látom, nagyjából fél év alatt, körülbelül ősz közepére a magyar koncertélet felfedezte és széles körben megvalósította azokat a módozatokat, amelyeket használva interneten keresztül is el tudta érni a közönséget. Persze látom és hallom, hogy egy stream-koncert nem pótolhatja az eredeti akusztikai környezetet (és szociális élményt), mégis minden este legalább öt koncert közül választhatok a világ bármely részéről, és annyi sört iszom meg hozzá, amennyit csak akarok. Arról nem is beszélve, hogy a klasszikus és kortárs zene sokkal több emberhez eljut: a stream-koncertek sok esetben utólag is visszanézhetők. Más is mondta, én is mondom: ezeket a tanulságokat le kell majd vonni a vírusmentes időszakban is.

A körkérdésre adott további válaszok ide kattintva érhetők el.

(Fotó: Végső Zoltán)