A körkérdésre adott további válaszok ide kattintva érhetők el.

(1) Milyen stílus, irányzat, iskola, műfaj vagy szerző van leginkább hatással a zenédre?

A zeneszerzői munkára gyakorolt hatások nagyon sokféle formát ölthetnek. Számomra az a legideálisabb, ha egy szerző, egy zenemű vagy bármilyen külső inger hatására magamban fedezhetek fel valami újdonságot. Valamit, ami már korábban is jelen volt, de egy külső impulzus nyomán hirtelen rátalálok. Az évek során nagyon sok alapvető zenei hatás ért, vannak olyan kiemelten fontos zenék, amelyeket állandóan újra kell értelmeznem a magam számára. A Palestrina-stílus, a Mikrokozmosz első két füzete, az archaikus román kolindák, a kései Liszt-művek, a Bruckner-szimfóniák, Ives, Feldman, Niculescu, Szőllősy, Kurtág művei…, és bőven lehetne folytatni a sort.

Az utóbbi időben intenzíven érdekel minden olyan típusú zene, zenélési mód, amely behatárolt technikai eszköztárral, de maximális kifejezőerővel él. Tradicionális zenék, népzenék, az európai zenetörténet nagyjából 1600-ig tartó része, a minimal art bizonyos formái.

​

Három zenekari darab/1. Canzone dell’Alba – Omaggio a Liszt

(2) Mi kell ahhoz, hogy valaki értse vagy hallgatni tudja a zenédet? Milyen számodra az ideális közönség?

A darabjaimban általában nincsenek erőteljes hatáselemek, váratlan kontrasztok. Ezért úgy gondolom, ideális befogadójuk érzékenyen rezonál a zenei anyag apró változásaira, és mentes a felszínes ítéletalkotástól.

Egyébként nem hiszem, hogy különböző zenei stílusokat, műfajokat gyökeresen eltérő módon fogadnánk be. Én minden új zenét, amellyel találkozom, elsősorban megérteni, „bejárni” szeretek. Felfejteni belső összefüggéseit: tagolódását, azonosságait. Fontos azonban, hogy személyesen is tudjak kapcsolódni hozzá. Hogy szólítson meg, vonjon a bűvkörébe. Ez utóbbiról viszont érdemben nagyon keveset lehet mondani.

(3) Kevesen hallgatnak kortárs zenét – mi az, amit mégis csak a kortárs zene tud nyújtani?

A zenéhez fűződő kapcsolatom végtelenül személyes. A zenét mindig én, egyes szám első személyben hallgatom, akárhányan ülünk is a koncertteremben (vagy jelen viszonyok között a képernyő előtt). Ezért mindig zavarban vagyok, ha szóba kerül: egy adott műfajt vagy művet „sokan” vagy „kevesen” hallgatnak-e. (Annak ellenére, hogy fontos társadalmi, szociológiai, pénzügyi stb. vonzatai vannak.)

Számomra a „kortárs zene” a szabadság élményét nyújtja. Az üres kottalapon – elvileg – még bármi megtörténhet. Bár neveltetésünk, tanulmányaink, vonzalmaink, egy készülő mű saját törvényszerűségei (rosszabb esetben a külvilág elvárásai) nagyon meghatározók. Mégis, a lehetőségeknek ez a végtelenül széles skálája inspiráló. Mindezt más zenei irányzatban valószínűleg nem találnám meg.

(4) Min dolgozol most? Mik a terveid?

Apróbb kompozíciókat: duókat, szólódarabokat, nagyobb ciklusokba nem rendeződő tételeket fejeztem be mostanában. Nagyon sok tervem van, hogy csak egyet említsek: 16-17. századi protestáns graduál-dallamok felhasználása foglalkoztat. Szeretnék ezekből egy nagyobb ívű formát kikerekíteni.

DEAC No. 3

(5) A koronavírus miatt hallgatásra kényszerült a zenei élet, a koncertezés csak részben tudott újraindulni. Zeneszerzőként hogyan reagáltál erre a helyzetre, téged hogyan érintett?

Nyilván végtelenül szerencsés vagyok. Nem betegedtem meg – ellentétben az ismerőseim jelentős részével –, nem vesztettem el a munkám, sőt adódott bőven. Van egy kertem, ahová bármikor kijárhattam, és sosem volt még módom így, napról napra megfigyelni a természet apró változásait, mint ebben az időszakban. Ennek ellenére nem volt nagy öröm megélni a teljes bizonytalanság és kiszámíthatatlanság évét, a járványhelyzet kezelésének tragikus és abszurd vonásaival együtt.

A felszabadult időt – amely azért nem volt tetemes mennyiségű – igyekeztem kihasználni. Több idő jutott olvasásra, elmélyedésre, szemléletbeli kérdések tisztázására. Mindez később talán a kompozíciókra is kihat majd. Az online oktatás – a zeneszerzés-tanítás és az egyetemi előadások terén – az én esetemben nem működött rosszul. Az elkövetkező időkben bizonyára továbbra is alkalmazzuk majd egyes elemeit – és ez nem is lesz baj.

Fotó: Zahalka Dániel