A körkérdésre adott további válaszok ide kattintva érhetők el.

(1) Milyen stílus, irányzat, iskola, műfaj vagy szerző van leginkább hatással a zenédre?

Hogy közvetlenül a zenémre mi hat, azt nem tudom, illetve nem akarom tudni, mert az bekapcsolna bennem valami védekezési mechanizmust, és zenét írni nem lehet valami ellenében vagy valamitől tartva. Arról, hogy rám mint érző, befogadó, gondolkodó személyre milyen zenék vannak leginkább hatással, már inkább lehet beszélni, viszont nehéz lenne leszűkíteni ezt a listát. Az bizonyos, hogy zeneszerzői, zenészi felnőtté érésem (ha van ilyen egyáltalán) közegét leginkább az Új Zenei Stúdió, illetve Kurtág György személye határozta meg. Kurtággal való megismerkedésemet legalább annyira hangszeres zenész voltomnak köszönhettem, mint zeneszerzői érdeklődésemnek. A másik elementáris élményem Salvatore Sciarrino művészetéhez kapcsolódik. Februárban védtem meg Sciarrino zenéjéről írt doktori disszertációmat, az ő darabjainak tanulmányozása is nyilván nyomot hagyott valamilyen módon a zeneszerzői gondolkodásomban. Ahogyan a személyesen nem ismert kollégáké is Bachtól Haydnon át Janáčekig, Mahlerig, Bartókig, hogy csak párat említsek a legkedvesebbek közül.

(2) Mi kell ahhoz, hogy valaki értse vagy hallgatni tudja a zenédet? Milyen számodra az ideális közönség?

A közönségtől az egyetlen elvárható és elvárandó dolog a figyelem. (Ez az a pont – és nem például a minőség –, ahol elválasztható egymástól a komoly- és könnyűzene.)

A zene mindig több rétegben működik, és minél jobb, zseniálisabb egy mű, ez annál nyilvánvalóbban érezhető. Van egy primer hangzási (és többnyire dramaturgiai) réteg, ami minden befogadó számára elérhető. Vannak ugyanakkor olyan tartalmak, kontextusok, utalások, melyek dekódolásához szükséges valamennyi zenei tapasztalat (hozzátéve, hogy ezek a tényezők tudatos dekódolás nélkül is hatással lehetnek a hallgatóra).

Nincs ideális közönség, legfeljebb ideális mű van, amely bármely szinten elhelyezkedő hallgató számára jelenteni tud valamit. Személyesen annak örülök legjobban, ha a különböző hallgatók egészen különböző benyomásokról, hatásokról számolnak be a darabom hallgatása után, és ha némely reakció számomra is meglepő dolgokat tár fel.

(3) Kevesen hallgatnak kortárs zenét – mi az, amit mégis csak a kortárs zene tud nyújtani?

Még diákkoromban fél évet Rómában töltöttem ösztöndíjasként. Elsősorban a város érdekelt, nem a zeneoktatása, élményeim is természetesen inkább a történelmi, kulturális múlt fantasztikus emlékeihez kötődnek. Mégis, fontos benyomásként őrzök egy meglepő érzést: megérkezésem napján, az első sétám során a Forum Romanum kerítésénél egy szinte rögtönzöttnek tűnő street art alkotásra lettem figyelmes. Hogy pontosan mi volt, nem emlékszem, valószínűleg nem volt különösebb objektív értéke. Ami megmaradt, az az érzés, hogy itt van valami a jelenemből, egy jel, ami összeköt a múlttal. Mintha ez a jelentéktelen kortárs alkotás védett volna meg attól, hogy a város évezredes hagyománya rögtön agyonnyomjon.

Szintén kerülve a konkrét választ, a kérdésről egy amolyan örkényi stílusgyakorlat-szituáció jut eszembe. Képzeljünk el egy sportbarát társaságot, akiknek rendszeres időtöltésük 10-20-50 évvel ezelőtti, jól ismert focimeccsek újra és újra végignézése. Egy alkalommal betoppan hozzájuk egy különc alak: „Kapcsoljuk be a tévét, most kezdődik a VB-döntő élő közvetítése!”

​

subito piano / Dixit
(DLA zárókoncert, Zeneakadémia, 2021. február 8.)

(4) Min dolgozol most? Mik a terveid?

A napokban fejeztem be egy hegedűdarabot egy Tandori Dezsőre és Jeney Zoltánra emlékező koncert műsorához. Tandori hagyatékában maradt, éppen kiadás előtt álló verseire épül a darab, de a szövegek – nem vokális mű lévén – nem szövegként hangoznak el, hanem Jeney betű-hang átkódolási rendszerével hangsorozatokká alakítva. Így kívántam tisztelegni a két – egymás művészetével egyébként is szoros kapcsolatot ápoló – mester emléke előtt.

A kompozíciós terveimről nem szeretek konkrétan beszélni – ez kevés babonáim egyike. Mindenesetre a következő hónapokban készülnek átiratok (ez a munka mindig frissítőleg hat a zeneszerzői gondolkodásomra, amolyan gyümölcskúra, főleg ha az alapanyag jó), egy ütőhangszeres kompozíció, egy ensemble-darab az UMZE Kamaraegyüttes számára, és egy izgalmas, kreatív, pedagógiai célú kiadvány munkálataihoz is csatlakozom.

(5) A koronavírus miatt hallgatásra kényszerült a zenei élet, a koncertezés csak részben tudott újraindulni. Zeneszerzőként hogyan reagáltál erre a helyzetre, téged hogyan érintett?

Sajnos több fontos bemutatóm elmaradt vagy a bizonytalan jövőbe halasztódott el a vírus miatt (három különböző zenekari darabom az Óbudai Danubia Zenekar, a Budapesti Vonósok, valamint a drezdai Staatskapelle előadásában, illetve részvételem egy tajvani fesztiválon). A zeneszerzői munka magányának ugyanakkor nem biztos, hogy feltétlenül rosszat tesz a kényszerű bezártság. A tavaszi karanténidőszakban például – sok-sok év után először – írtam darabot minden külső inspiráció (felkérés, pályázat, a bemutató tudata) nélkül, csak a magam örömére. Érdekes véletlen, hogy később ezt a vonósnégyest beadtam egy pályázatra, amit megnyerve végül a „legkifizetődőbb” munkám lett.

A másik fontos tapasztalat az online, streamelt koncerteké. Mindig is az élő zenélés érdekelt, és bevallom, nagyon konzervatív vagyok abból a szempontból, hogy a koncertet valamiféle rituálénak, a hétköznapi időből való kilépés lehetőségének tekintem, és ennek talán legfontosabb eleme a játékos és a hallgató közös figyelmének feszültsége. Ezt nagyon nehéz átélni a mostani helyzetben. Ugyanakkor egyre jobban tudok örülni a kényszerhelyzet szülte megoldások pozitív hozadékainak: például annak, hogy a doktori zárókoncertemen elhangzott két jelentős kompozíciómat az internetes közvetítés segítségével olyan távoli ismerősök és ismeretlenek is láthatták-hallhatták, akik egy élő koncertre nem tudtak volna eljönni.

Fotó: Kérges Máté