A körkérdésre adott további válaszok ide kattintva érhetők el.

(1) Milyen stílus, irányzat, iskola, műfaj vagy szerző van leginkább hatással a zenédre?

Minden életszakaszomban más. Ami kirajzolódni látszik, az két búvópatakként állandóan jelen lévő irányzat: a minimalizmus és a neobarokk.

(2) Mi kell ahhoz, hogy valaki értse vagy hallgatni tudja a zenédet? Milyen számodra az ideális közönség?

Semmilyen előképzettség vagy tanulmány nem szükséges a zeném befogadásához az ösztönös síkot illetően – a kognitív síkon való megértéshez már szükségesek információk, de bízom benne, hogy ezek nélkül is élvezhetők a műveim.

​

Passio – Part II („dedicated to François Truffaut”)

(3) Kevesen hallgatnak kortárs zenét – mi az, amit mégis csak a kortárs zene tud nyújtani?

A jelenre reflektálni – zenei téren – csak az adott időszakban írt mű képes. A kortárs zene hallgatottsága és hallgatósága nem a mennyiségi, inkább a minőségi sík felől közelíthető meg.

(4) Min dolgozol most? Mik a terveid?

Több kisebb lélegzetű kórusművön dolgozom, illetve elkezdtem írni a Kaddish-oratóriumot, amely régóta érlelődő vágyam. Héber és magyar nyelven írom, szimfonikus zenekarra és vegyeskarra.

​

Requiem – 3. szimfónia

(5) A koronavírus miatt hallgatásra kényszerült a zenei élet, a koncertezés csak részben tudott újraindulni. Zeneszerzőként hogyan reagáltál erre a helyzetre, téged hogyan érintett?

Tömören: zeneszerzőként igen rosszul. Szakmai téren megéreztem, mennyire sérülékeny és mesterségesen életben tartott a művészeti világunk – amit persze eddig is tudtam, de mégis más, amikor ilyen hirtelenséggel szembesülünk vele. Egyetemi oktatóként is igen negatívan érint, nehéz motiváltnak maradni, és a hallgatóimnak is nehéz annak lenni: most vannak a legfogékonyabb korban, versenyekre és koncertre kellene járniuk, társas életet élni, mulatni, szerelmesnek lenni, szexelni, határokat feszegetni, előadni és alkotni, megkérdőjelezni és építeni önmagukat. Ehelyett félhomályos szobákban kuksolva bámulják üveges szemmel a laptop képernyőjét, és próbálják minimalizálni az elszigeteltség érzelmi-pszichikai negatívumait. Őket sajnálom a leginkább. Egészségügyi téren kevésbé volt rám hatással: harmadik világbeli útjaim során úgy szocializálódtam, hogy az emberi élet értéktelen, bármelyik pillanatban meghalhatunk. 80-90 százalékos mortalitású vírusokkal fertőzött területeken is gyakran mozogtam. Egy 2 százalékos mortalitású vírus most Európát is elérte, aminek egészségügyi hatásai mellett talán még mélyebb a pszichológiai hatása: vége a békés, európai rezervátumunknak. Pozitív hatásként pedig talán a befelé irányuló elmélyültebb figyelmet és a kevesebb ingerrel való találkozást említeném, melynek melléktermékeként fel tudok építeni egy stabilabb és értékorientáltabb belső világot.

Fotó: Szecsődi Balázs