„Nem szabad komolyan venni a leírtakat –
halálosan komolyan kell venni a leírtakat”
(Kurtág György: Játékok)

A koncert a FUGA Provokált tradíciók sorozatának részeként hangzott el, bár Takáts Zsuzsanna zongoraművész műsorai amúgy is gyakran provokatívak. Szereti műsorra tűzni azokat a darabokat, amelyeket más nem, mert nem tipikusan koncertdarabok, nem kifejezetten virtuózak vagy eléggé kényelmetlenek a kikapcsolódásra vágyó közönség számára. Mostani műsorába Bartók Béla Mikrokozmosz és Kurtág György Játékok sorozatából válogatott, a műsor második felében pedig Csapó Gyula Sivatagi indulójának revideált változatát mutatta be – koncerttermi körülmények között elsőként. A pontosan szerkesztett műsor darabjai szoros kapcsolatba kerültek egymással, megvilágítva és provokálva bizonyos értelmezéseket.

Közhely, hogy a Játékok egyik pretextusa a Mikrokozmosz, miközben a gyűjtemények különbségei is nyilvánvalók. A Mikrokozmosz technikai fejlődésre épített, zárt szerkezetével szemben a Játékok – az alapok bemutatása után – nem követ ilyen ívet, viszont nagyon lényeges más aspektusai vannak (albumirodalom, „kis magyar panoptikum”). Kurtág gyűjteménye nem zárt, de ez nem a lezárás aktusának hiányából fakad: a Játékok Kurtág alkotói tevékenységének velejárója („forgácsai”), nem önálló ciklus, hanem a zeneszerzői gondolkodás manifesztuma.

A mostani válogatás azonban éppen a közös vonásokat: a mindkét gyűjteményen végighúzódó formalista tendenciát emelte ki, és egy eddig nem említett tradíciót tett hangsúlyossá. Johann Sebastian Bachtól több olyan gyűjtemény maradt fenn, amely a billentyűjáték és egyes billentyűs műfajok zeneszerzés-technikai kérdéseit foglalja össze (Klavierübung, Két- és háromszólamú invenciók, Francia szvitek, Angol szvitek, Das Wohltemperierte Klavier I-II, A fúga művészete stb.). Ezek a művek a technikailag viszonylag egyszerűtől (értsd: zeneiskolás szint) kezdve a viszonylag játszhatatlanig (A fúga művészete feltételezett négyesfúgájának esetében a megírhatatlanig) terjednek. Ezek a sorozatok nemcsak arra a saját idejében még új és forradalmi billentyűs játékra tanítanak meg, amit Bach kifejlesztett, de forradalmasítják a komponálást, az egyes műfajokat és a zenei hallást is. A fúga művészete nem összefoglalása a barokk fúgának, hanem a valaha írt legmerészebb és legösszetettebb fúgák gyűjteménye. A Das Wohltemperierte Klavier két kötete egy új típusú hangolást felhasználva – és propagálva – felrobbantja a hagyományos hangnemi rokonságokat, létrehozva egy 24 hangnemből álló hangnemi univerzumot, ahol az egyes hangnemek önálló karaktere megmarad. Akár zenepedagógiai vonásait emeljük ki a Mikrokozmosznak és a Játékoknak, akár színpadra vihető műnek tekintjük őket, nem szabad elfelejtenünk azt a Bachéhoz hasonló, a zenét forradalmasító zeneszerzői programot, amelynek jegyében létrejöttek. Ezek a művek nem valami meglévőt termelnek újra, nem összegzések, hanem új zenei univerzumokat teremtenek. A zenét alapelemeire bontják (tagadva a fennállót), és módszeresen hozzáfognak ezeknek az alapelemeknek az átlényegítéséhez új ritmus-, hangzás- és dallamideált (illetve zenei magatartást) létrehozva, megkövetelve. A Játékok persze kevésbé módszeresen, mint a Mikrokozmosz (előbbi közelebb áll a Tandori-féle Egy talált tárgy megtisztítása poétikájához), de annál kíméletlenebbül.

Takáts Zsuzsanna válogatása tehát ezt a formalista tendenciát domborította ki, létrehozva egy lehetséges – és rendkívül minimalista – zenei teremtéstörténetet a két sorozat darabjaiból, a két szerző hasonló zenéit mindig egymás mellé állítva, megfeleltetve egymásnak. Kifejezetten akusztikai (és nem például játéktechnikai) jelenségekkel indult a koncert: a felhangokkal való játékból (Kurtág: Fel, fel, hangok! – Bartók: Felhangok) szinte természetes módon nőttek ki először az akkordok (Kurtág: Hommage à Borsody László, Hommage à Kabalevszkij – Bartók: Akkordtanulmány, Kvintakkordok), majd a harmóniai dimenzió mellett megjelent a dallami is (Bartók: Játék). Két szólam találkozásából pedig különféle hangközök jöttek létre (Kurtág: Kvintek (2), Sirató (2) – Bartók: És összecsendülnek-pendülnek a hangok, Nagy másodhangközök egyszerre és törve, Párhuzamos mozgás kis hatodhangközökben), és megszilárdultak a legfontosabb kompozíciós eljárások: az imitáció, az ellenpont és a ritmikai fejlesztés. A Perpetuum mobile (Bartók) és kurtági párja, a Nyuszicsököny összefoglalása az addigiaknak, de fenyegető gépiességükkel végpontjai is az addigi fejlődésnek.

Jó érzékkel ekkor teljesen más világba érkezünk: a Rozsnyai Ilona emlékezete (Kurtág) a Perpetuum mobile tagadása – lassú, halk és koncentrált zenéjével a műsor első részének érzelmi csúcspontja. A továbbiakban az addig teremtett világot járjuk be komplexebb darabok segítségével, a korábbi kompozíciós technikák alkalmazásával. Takáts Zsuzsanna játéka rendkívül dinamikus, technikailag és hangulatilag is árnyalt volt. Noha válogatása nélkülözte a Játékok nem hagyományos játékmódú darabjait, előadásmódja mégsem tartalmazott semmi megszokott manírt, inkább a felfedezés izgalmát és mindig ugrásra kész figyelmet közölt. Az akusztikai és technikai elemeket előtérbe állító válogatás abban segített, hogy a hallgató is megtanulja a zenét analitikusan, az alapelemeket és a szervező elveket felismerve hallani, felfigyeljen a hangokban és azok kapcsolatában rejlő kifejezőerőre, a darabot működésbe hozó energiaterekre. Az előadó ugyanezt világította meg követhető, érthető és transzparens játékával.

Csapó Gyula és Takáts Zsuzsanna (a kép forrása: bmc.hu)

A koncert első része tulajdonképpen egyfajta felkészítés volt a Sivatagi induló (A Desert March…) hallgatására. Csapó Gyula nagyszabású zongoradarabját 1991 és 1993 között írta, 1995-ben Fenyő Gusztáv előadásában jelent meg CD-n az Egyesült Államokban, jelenlegi, revideált verziója 2018-ban készült el. A Sivatagi induló ha más módon is, szintén enciklopédikus mű. Christian Wolff amerikai zeneszerző a CD-hez írt borítószövegében Maurice Ravel La valse című zenekari művéhez hasonlítja annyiban, hogy a darab egy műfaj vagy sokkal inkább egy zenei magatartásforma kiterjesztésének, betetőzésének, sőt meghaladásának tekinthető, és ez rokonítja a fentebb tárgyalt ciklusokkal is.

A Sivatagi induló másrészt politikus mű. Ajánlása az 1991-es iraki háború áldozatainak és az „úgynevezett új világrend” áldozatainak szól, a mű tehát háborúellenes manifesztum. De politikussága nemcsak ebben áll, hanem sokkal mélyebben, a zenei szövetben gyökerezik. A szerző így ír erről: „Ez egy mindent maga alá gyűrő aggasztó induló, itt kétezer év kultúráját szaggatja ízekre egy militáns gépezet.”[1] A mű lassú, de megállíthatatlan és erőteljes menetelése egyszerre jeleníti meg a háború borzalmas gépezetét, és egyszerre bontja le kíméletlenül az európai polgári zene kellemes díszleteit. A mű végkövetkeztetése hasonló Theodor W. Adorno híres mondatához: „Auschwitz után verset írni barbárság”. A Sivatagi induló szerint nemcsak a háborút kell ellenezni, vagy protestálni az elnyomó kormányzatok politikája ellen, de el kell vetni azt a zenét, amely igenli ezt a társadalmat, és ártatlanok bombázásához játszik aláfestő zenét. Ezzel a zenekultúrával nem lehet többé együttműködni, hiszen akkor mi is kollaboránsokká válunk. Ezért kérdőjelez meg és szed ízekre mindent a darab, hasonlóan Ludwig van Beethoven 9. szimfóniájának 4. tételéhez, amely a restauráció és a reakció ellen állt ki, és forgatta fel a korabeli zenei világot, kiállva a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméi mellett. Különös irónia, hogy az Örömóda az egyik olyan idézet (az Egyesült Államok himnusza és még sok más ikonikus zenei részlet mellett), amely eltorzítva felcsendül Csapó művében. A Sivatagi induló nem kegyelmez, minden olyan hangot kipellengérez, amely valaha kompromittálta magát. Kérdés, mi jöhet ez után. A mű kérlelhetetlen menetelését, nehézkes anapesztusait egyre inkább felváltják a darab közepén megjelenő, rendkívül expresszív dallam lágy daktilusai. Csapó zenéje a remény hangjait is magában hordozza, azokat a motívumokat (Brahms, Janáček és más európai szerzők dallamait), amelyek képesek kiengesztelődést nyújtani.

​

Csapó Gyula monumentális művét összekapcsolni Bartók és Kurtág miniatúráival zseniális ötlet, hisz a műsor mindkét fele hasonló lebontást és újjáépítést végzett el. Ne feledjük, a koncert felütése felkelésre szólít: „Fel, fel, hangok!” A zene fizikai létmódjának és technikai feltételeinek reflektálása lerántja a leplet a hangzások társadalmi meghatározottságáról, történelmi beágyazottságáról. Mindarról, ami a hangokat kompromittálja, megbízhatatlanná teszi. A hangok felszabadítása és megtisztítása a bennük rejlő lehetőségek kitágításával és forradalmasításával jár. Ezért olyan sűrű és kifejező Kurtágnál egy akár csak két hangból álló dallam is. A hitelesség visszaszerzése megköveteli azt a muzsikusi etikát, amely bizalmatlan a hagyománnyal szemben és megkérdőjelezi a fennállót. Takáts Zsuzsanna és Csapó Gyula vállalják ezt az etikát annak minden következményével együtt, és levonják az ebből eredő esztétikai konzekvenciákat is. Csak így lehet megteremteni a feltételeit egy olyan zenének, melynek hangjai nem az elnyomás szolgálatában állnak, és ha a hangzások eredeti tisztaságát és ártatlanságát visszaadni nem is lehet, amikor időnként „összecsendülnek-pendülnek a hangok”, talán újra felismerhetjük bennük saját emberi mivoltunk.

Bélyegkép: fuga.org.hu